Pilz Olivér: ez nem az, aminek egy modern közép-európai oktatási rendszernek lennie kellene

– Több, mint öt éve, a Tanítanék Mozgalom alapításának közvetlen előzménye az volt, hogy a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nevelőtestülete nyílt levélben foglalta össze a közoktatás bírálatát. Ez már akkor is az ön nevéhez kötődött. Miért voltak akkor elégedetlenek a közoktatással?

– Mert romokban állt, és azóta is úgy van. Nem azt tanítjuk a gyerekeknek, amit kellene, mivel kevés az oktatásra a ráfordítás, nem olyan az iskolák fizikai környezete, amilyennek lennie kellene. Az más kérdés, hogy mennyit költenek rá, mert a pénz nem az iskoláknál jelenik meg. Akkor ugyan még nem volt aktuális, ezért keveset beszéltünk róla, de azóta kiderült, hogy a kezdő pedagógus bére kevesebb, vagy maximum annyi, mint egy szakmunkásé. Azóta mindenféle ideológiának lett alárendelve elsősorban a magyar és a történelem oktatás, a természettudományok még jobban háttérbe szorultak. Ez nem az, aminek egy modern közép-európai oktatási rendszernek lennie kellene.

– Ön akkor a miskolci Hermann Ottó tanára volt. Most is ott tanít?

– Igen, matematikát és fizikát tanítok, de biológia szakos is vagyok.

– Az oktatással lényegében mi történt azóta?

– Lényegében még rosszabb lett a helyzet. Lett egy új Nemzeti alaptanterv (Nat). 2016 elején azzal szúrták ki a szemünket, hogy lesz egy új, de ebből 2020 szeptemberére egy sok tantárgyból sokkal rosszabb Nat lett.

– Mit tart a jelenlegi oktatás, ha úgy tetszik az alaptanterv legnagyobb hibájának?

– Egyrészt azt, hogy megnyomorítóan sok tananyagot tartalmaz, a gyerekek felé ez a legrosszabb, bizonyos tantárgyakból ideológiai nézeteknek lett alárendelve a tananyag, és belekerültek olyanok, akiknek nem biztos, hogy ilyen központi szerepet kell szánni. Nyílván minden oldalról beszélni kell, de mások – például a modern irodalomból –, alig jelennek meg. Tudom, hogy a magyartanárok ezt nagyon fájlalják. A természettudományok minden eddiginél jobban háttérbe vannak szorítva. Ennek nyilván a nagy pedagógushiány az oka, ami elsősorban és első körben a természettudományos szakosoknál jelentkezett. Alulfinanszírozott az egész rendszer, és a tanárok fizetése pedig gyalázatosan alacsony, akár egy értelmiségi magyar átlagához, akár nemzetközi térben más ország pedagógusainak béréhez viszonyítjuk.

– A jelenlegi helyzetben mit tart a digitális oktatásról, illetve a hagyományos módon megrendezett érettségiről?

– Digitálisan oktatunk és hagyományosan érettségiztetünk. Hogyan gondolhatja azt bárki, hogy ennek a kettőnek köszönő viszonyban kellene lennie. Az az évfolyam, amelyik most fog érettségizni, lényegében egy éve otthon ül. Tavaly március 15-étől otthon vannak, és eléggé úgy tűnik, hogy egész érettségiig otthon lesznek. Több mint egy évig digitálisan tanultak, csak szeptemberben és októberben volt négy hét, amikor iskolába jártak. A saját tanítványaimnál tapasztaltam, de láttam más iskolák gyerekeinél is, hogy abban a pár hónapban akár egy, vagy két hetet karanténban otthon kellett tölteniük a vírus miatt. Tehát néhány hét kivételével több, mint egy éve lényegében digitálisan próbáljuk őket tanítani. Ez különböző tantárgyaknál különböző minőségű oktatást jelenthet. Mindig azt emlegetik, hogy az általános iskolában egy kis elsőst hogyan lehet így tanítani, de én azt hiszem, ezzel összemérhetően rossz helyzetben vannak a most érettségizők is, akár pszichésen nézem, akár a tanulás minőségében, akár abban, hogy milyen élményekkel fognak ők távozni egy középiskolából, milyen emlékeik lesznek róla.

Digitálisan számon kérni nagyon nehéz, így aztán akik nem készülnek rá a tanulásra és nem annyira elhivatottak, azoknál ez óriási probléma lesz az érettségin, akár az év végi jegyek megszerzésében is. És az amúgy is erősen szegregáló magyar iskolarendszerbe még bejön az oktatás során megvalósuló szegregáció is, mert vannak, akik eszköz híján egyszerűen képtelenek minőségi oktatásban részesülni, pláne most, a digitális oktatás során.

– Mi lesz ennek a következménye, a felvételizők száma tovább fog csökkenni?

– Tavaly is nagyon kevés volt a felvételiző, de igazán felmérés nem készült arról, hogy mi volt ennek az oka. Igazából az oktatásban az elmúlt öt-tíz év során semmiből se készült felmérés, kielemezve, hogy mik a problémák. Lehetséges, hogy tovább fog csökkenni a felvételizők száma. Ez azonban majd azon is múlik, meddig tart az erősködés amellett, hogy hagyományos érettségi legyen, vagy esetleg mennyit fog puhulni ez az elképzelés a következő hetekben. Egyelőre mindenféle előrejelzés azt mutatja, hogy hetekig felfelé fog tartani a járvány görbéje. Majd meglátjuk, hogy mi lesz a végeredmény.

Nyilván lehetnének kármentő lépései a kormánynak, bár egy-egy ad-hoc intézkedéstől eltekintve, nem igazán tapasztaltunk ilyeneket az előző években sem. Az is majdnem érthetetlenség számba ment, hogy mégis bekövetkezett valami előrelépés. Gondolok itt például a tavalyi nyelvvizsga mentességre.

– Sokáig nem volt tüntetés, flash mob, demonstráció a Tanítanék nélkül, főleg 2016-ban szerepeltek sokat a nyilvánosság előtt. Mi történt a mozgalommal azóta?

– Kifáradt. Meg vártunk. De azok, akiknek igazán mögénk kellett volna állniuk, nem álltak az ügy mögé. Én azt gondolom, hogy az oktatásnak minden magyar ember szívügyének kellene lennie, mert a saját gyereke, a leendő gyereke, vagy unokája előbb-utóbb részt fog venni benne. Tehát a tüntetésen nem 60 ezer embernek kellett volna lenni, hanem 600 ezernek, hogy elsöprő ereje lehessen. Illetve a pedagógusok, az oktatásban dolgozók köréből is nagyon sok embert sikerült „leszalámizni”, és a háttérben szép csöndben fel is lett darabolva az oktatás. Nem is egy fenntartó van most már, különböző minisztériumokhoz tartoznak, és van, aki nem is közalkalmazott már a pedagógusok körében. Sikerült szétszabdalni az egészet.

– Azt várhatjuk még, hogy a Tanítanék Mozgalom feléled, láthatunk-e valamilyen új akciót, vagy valamilyen más módon jelen lesznek az oktatáspolitikában?

– Ha van értelme, akkor igen. Nem csak rajtunk múlik, nyilván partnerektől, helyzettől, sok mindentől, akár a vírustól is függ.  A vírus miatt lényegében több, mint egy éve nem is lehetséges igazán hathatós dolgoknak a véghezvitele.

– Én olyasmire gondolok például, hogy az ellenzéki pártok oktatási programjába besegítenek-e?

– Ebben korábban is segítettünk. Már két évvel ezelőtt több párt is megkeresett bennünket, segítettünk nekik abban, hogy milyen irányban kellene gondolkodni ebben a témakörben. Ez eddig is megvolt, ezután is meglesz, ha van rá igény.

– Ha az oktatásban nem változik semmi, minden úgy marad, ahogy most van, akkor az hová vezeti Magyarországot?

– Hát, ugye, van egy szakadék. Mindig azt mondjuk, hogy a szakadék szélén állunk, de azt nem tudjuk, hogy meddig húzhatjuk még. Azt viszont látjuk, hogy a fiatalok közül nagyon sokan külföldre mentek, nyilván ez „agyelszívást” is jelent. Nagyon sokan távoztak az országból, külföldön alapítanak családot.  Voltak olyan statisztikák, hogy minden ötödik-hatodik magyar gyerek külföldön születik. Vagyis ez a vége, az, hogy egyre kevesebben gondolják itthon a jövőjüket. A pedagógustársadalom is nagyon elöregszik, és nincsen utánpótlás. Sokszor mondják, ó, most már milyen sokan jelentkeznek pedagógusnak, aztán azt látjuk, hogy még mindig kevesebben végeznek, mint ahányan nyugdíjba mennek. Sikerült egy ördögi körbe belelavírozni magunkat. Mindig vannak és lesznek ötletek, például, hogy most már ne legyen fizikaóra se, meg kémia se, mert nincsen olyan tanár, aztán majd kevesebb nyelvóra is legyen, aztán majd tanítsa meg a szülő a gyereket mindenre. Körülbelül ilyen kilátások elé nézünk a jövőben. De hát nem is az a célja a jelenlegi magyar kormánynak, hogy „kiművelt emberfők” legyenek, hanem hűséges szavazók.

– Ön szerint milyennek kellene lennie a magyar oktatásnak?

– Egyáltalán nem a lexikális tudásra kellene alapozni – ugye ezzel kapcsolatban újra fellángoltak a viták annak kapcsán, hogy három év múlva hogyan fog változni a történelem és a magyar érettségi. Pedig ma már semmi értelmük azoknak a kérdéseknek, hogy ez vagy az a király mettől meddig uralkodott, vagy melyik csata mikor volt, mert azt két másodperc alatt meg tudja mondani, aki megnézi a telefonján. Inkább az együttműködésre, a konstruktív együttműködésre, a mindennapi élethez sokkal közelebb álló dolgokra kellene a gyerekeket tanítani. És mindenkinek meg kellene tanulni azt az alapműveltséghez szükséges tudásanyagot, ami most a gyerekek generációinak csak egy töredékéhez jut el. A Nemzeti alaptanterv csak a gyerekek harmadára vonatkozik most már, mert úgy lett szétdarabolva az oktatási rendszer, hogy a közoktatás nagy részére alig-alig érvényes, ami abban le van fektetve. Vagyis ez az elkészült Nemzeti alaptanterv sem modernnek, sem nemzetinek nem nevezhető. És nagyon nagy megújulásnak kellene bekövetkeznie a pedagógiai módszertan területén is. Az egyetemi pedagógusképzésben irdatlan nagyot kellene előre lépni, hogy majd a gyerekeink munkavállalóként is konkurálhassanak a külföldi, jól produkáló oktatási rendszerben felnőtt gyerekekkel.