Pogátsa Zoltán: a magyarok megelégelték Orbánék korrupcióját

A társadalom tanulási folyamata és a politikai elvárások

A beszélgetés egyik kiindulópontja az volt, hogy mennyire lehet idealistának lenni egy feltételezett új, Magyar Péter vezette kormány működését illetően. Az apropót az adta, hogy a politikai nyilvánosság nyomására már miniszterjelöltek estek ki a rendszerből még hivatalba lépésük előtt.

Pogátsa Zoltán szerint a magyar társadalom lassú, olykor kitérőkkel teli folyamatban ugyan, de tanul. Ezt különösen a korrupcióhoz való viszonyban látja. Úgy fogalmazott: a régió más országaiban idővel komoly következményei lettek a politikai visszaéléseknek, miközben Magyarországon a korrupció „36 éven keresztül torlódott fel”, ráadásul nem kizárólag a jelenlegi kormányzathoz köthetően. Példaként említette a korábbi politikai botrányokat is, jelezve: a társadalmi elégedetlenségnek egyszer el kellett érnie egy kritikus pontot.

A közgazdász szerint éppen ezért fontos politikai üzenet, ha egy vezető felismeri: bizonyos döntések még akkor sem vállalhatók, ha szakmailag alkalmas emberekről van szó. Példaként hozta fel, hogy „a saját rokonodat nem teszed be a saját kormányodba”, mert hiteles elszámoltatást csak az tud végrehajtani, aki maga is tartózkodik azoktól a működési mintáktól, amelyeket később bírálni kíván.

A műsorban szóba került az is, hogy az oktatás és más szakpolitikai területek élére olyan szereplők kerültek vagy kerülhetnének, akiket szakmailag elismertnek tartanak. Pogátsa ezt szintén a politikai tanulás jeleként értékelte, hangsúlyozva: a választók részéről ma már erős elvárás a hozzáértés, az elkötelezettség és a korrupciómentesség.

Nem megszorítás, hanem befektetés kell

A beszélgetés központi témája a gazdaságpolitika volt. Arra a felvetésre reagálva, hogy egy új kormány kénytelen lehet pénzt elvonni bizonyos területekről más célok finanszírozása érdekében, Pogátsa alapvetően vitatta a kiinduló logikát.

A közgazdász szerint nem szükségszerű az azonnali költségvetési szigor, mert Magyarország államadóssága nem olyan mértékű, amely indokolná a gyors megszorításokat. Úgy vélte, sokkal többet lehet ártani azzal, ha rövid távú egyensúlyi célok miatt leállnak a beruházások. Érvelése szerint a gazdasági növekedés éppen a befektetésekből indulhat el, míg az azonnali megszorítások nemcsak a növekedést fogják vissza, hanem végső soron az adóbevételeket is csökkenthetik.

A költségvetési hiányról szólva Pogátsa kritizálta azt, amit „extrém fiskális konzervativizmusnak” nevezett, vagyis azt a megközelítést, amely azonnali egyensúlyteremtést vár el. Szerinte a hiány hosszabb távon kezelendő probléma, de előbb fejlesztésekre és állami beruházásokra van szükség.

A beszélgetés során az Európai Unió költségvetési elvárásai is szóba kerültek, különösen a maastrichti kritériumok és az államháztartási hiány kérdése. Pogátsa szerint ezek nem merev, egyik napról a másikra teljesítendő szabályok, hanem hosszabb távú fenntarthatósági követelmények. A covidválság példáját hozta fel, amikor szerinte maga az Európai Unió ösztönözte a tagállamokat a költekezésre.

A közgazdász arra is emlékeztetett, hogy a 2008-as pénzügyi válságot követő megszorításos politika – különösen a dél-európai országok esetében – utólag több európai döntéshozó szerint is hibás iránynak bizonyult. Mint fogalmazott, azok az uniós vezetők, akik korábban a megszorítások mellett érveltek, ma már nyíltan beszélnek arról, hogy ez rossz válságkezelés volt.

Az uniós pénzek jelentik a különbséget

A műsor egyik legtöbbet tárgyalt kérdése az Európai Uniótól érkező források szerepe volt. Pogátsa szerint a magyar közvélemény hajlamos valamiféle „elásott kalózkincsként” tekinteni az uniós pénzekre, ugyanakkor azok jelentősége nem túlzás: éves szinten a GDP több százalékát jelenthetik, ami már önmagában is komoly gazdaságélénkítő tényező.

A közgazdász hangsúlyozta: az uniós támogatások megszerzésének döntő feltétele nem a költségvetési hiány leszorítása, hanem az átláthatóság és a jogállami feltételek teljesítése. Szerinte az elvárások túlnyomó része olyan intézkedésekről szól, amelyek amúgy is Magyarország saját érdekeit szolgálnák.

Pogátsa azt állította, hogy az uniós pénzek nagy részét kötött célokra kell fordítani, például humántőke-fejlesztésre vagy a zöld átállás támogatására. Ezzel kapcsolatban visszautasította azt a gyakran felmerülő kritikát, hogy a támogatások jórészt pazarló vagy értelmetlen beruházásokra mennek el. Elismerte ugyan, hogy akadtak vitatható projektek, de szerinte ezek inkább anekdotikus példák, miközben az összkép jóval kedvezőbb.

A pozitív példák között Lengyelországot emelte ki, amely szerinte sikeresen használta fel az uniós támogatásokat, és ennek révén látványos gazdasági növekedést ért el. Úgy fogalmazott: a lengyelek „nem csináltak semmi különöset, csak jól használták fel az Európai Uniós forrásokat”.

A magyar gazdaság elmúlt négy évének stagnálását Pogátsa részben éppen az uniós pénzek elmaradásával magyarázta. Szerinte nem állja meg a helyét az az érv, hogy kizárólag külső tényezők – a háború vagy a német gazdaság gyengélkedése – okozták volna a problémát, mivel hasonló környezetben Lengyelország és Csehország is növekedni tudott.

A beszélgetés végén a műsorvezető arra kérdezett rá: vajon egy évvel egy esetleges kormányváltás után érzékelhető lenne-e már a változás. Pogátsa szerint látványos eredményekre ilyen rövid idő alatt nem lehet számítani, ugyanakkor a társadalom sem vár azonnali csodát. A valódi változás szerinte abban lenne mérhető, hogy megindulnak-e a közszolgáltatások rendbetételéhez szükséges folyamatok – új vasúti beszerzések, az egészségügyi rendszer problémáinak kezelése, a tanár- és háziorvoshiány enyhítése.

A közgazdász úgy látja: ha a választók azt érzékelik, hogy „dolgoznak, teszik a dolgukat”, már az első év is fordulatérzetet hozhat a politikában és a közhangulatban.