Polentával sült compót vacsorázott Orbán Viktor, mielőtt egy olasz luxusszállodában álomra hajtotta a fejét
A magyar miniszterelnököt Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője hívta meg az éves pártgyűlésükre, ezért tartózkodott Olaszországban.
Az olaszországi Iseói-tó partján, Clusane település kikötőjében videózták le szombaton este Orbán Viktort, aki feleségével, Lévai Anikóval, Schmidt Máriával és kíséretükkel tartottak egy neves helyi étterem felé. A magyar miniszterelnököt kisebb taps is köszöntötte, amint elhaladt az őt videózók előtt – írja a hvg.hu.
A Qui Brescia című lap szerint a miniszterelnök 19 óra körül kereste fel az Al Porto nevű éttermet, ahol egy neves séf, Laura Gotti vezeti a konyhát. A lap azt is tudni véli, hogy Orbán a helyi halspecialitást, a polentával sült compót kóstolta meg. A lap szerint a társaság előételnek helyi szalámi- sajt és halspecialitásokat rendelt, Orbán első fogásnak tagliatelle tésztát evett édesvízi rákokkal, míg felesége halas tagilatellét fogyasztott. Másodiknak jött a már említett compó, a végén pedig egy kávé.
Az éjszakát Orbán a lap által luxus resortnak nevezett Villa Biondelliben töltötte, ez Bornato településen van.
A magyar miniszterelnök azért tartózkodott Olaszországban, mert Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője, európai szövetségese meghívta a vasárnap rendezett hagyományos évi pártgyűlésükre, amely a Bergamóhoz közeli Pontidában zajlott.