Polt újabb kilenc évig szolgálhatja Orbánt

HírKlikk 2019. november 14. 05:30 2019. nov. 14. 05:30

Harmadszor is Polt Pétert választották meg a legfőbb ügyésznek, így újabb kilenc évig lehet eltussolni kormánynak kínos ügyeket. A vádhatóság vezetőjének tevékenységét a HVG foglalta össze.

Megválasztása után a Fidesz korábbi képviselője addig maradhat a hivatalában, ameddig utódját kétharmaddal meg nem választják. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik fontos pillére a vádhatóság, Polt és az ügyészség fegyvere pedig a tétlenség: a feljelentések elutasításával, a nyomozások megszüntetésével bármikor megakadályozhatnak egy bírósági eljárást - írja a HVG.

Az összefoglaló szerint az utóbbi években sorra múltak ki a kormánypártoknak kínos ügyek. Az egyik legemlékezetesebb a Magyar Nemzeti Bank alapítványaihoz köthető, az ügyészség szerint nem érte el a bűnügyi gyanú szintjét, hogy úgy került a jegybankhoz 266 milliárd forint, hogy az Matolcsy György elnök szerint „elvesztette közpénz jellegét”.

A cikk több olyan nyomozást is megemlít, amelyet megtagadott a Főügyészség, ilyen voltak a trafikpályázatokkal, a Tiborcz István-féle Elios javára megkötött közvilágítási tenderekkel vagy a belvárosi ingatlanmutyival kapcsolatos vizsgálat.

Volt néhány ügy, amelyben már semmiképpen nem lehetett elkerülni a nyomozást, a Farkas Flóriánhoz köthető, roma felzárkóztatási pénzekkel kapcsolatos vizsgálat, vagy a Microsoft vesztegetési ügye ilyen volt, igaz, utóbbi esetében csak második nekifutásra rendelték el a vizsgálatot. A Momentumnál vagy a Párbeszédnél ezzel szemben szinte pillanatok alatt elrendelték a nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt.

A vádhatóság a számok szerint jól teljesít, váderedményessége 2013 óta folyamatosan emelkedik. Polt szerint az ügyészség az uniós átlagot meghaladó mértékben, az Európai Csalás Elleni hivatal által kezdeményezett ügyek 45 százalékában emel vádat.

Forrás: HVG