Propagandavideót adott le a magyar-kínai együttműködésről a kínai állami tévé
„Ha egy magyar tud kínaiul, nem kell aggódnia a munka miatt, biztos találni fog.” „Magyarország és Kína összefognak, hogy egy fényesebb, hatékonyabb jövőt építsenek.” „A Budapest-Belgrád vasútvonal a Kína és Magyarország közötti, az utóbbi években szoros kapcsolatok légkörében valósul meg, ami arra ösztönzi a kínai cégeket, hogy beruházzanak ebben a gyönyörű országban” – hallható a videóban.
Orbán Viktor kínai tárgyalásai előtt láthatóak és hallhatóak ezek az idézetek az Egy új eurázsiai kapcsolat – A Selyemút hívása című „dokumentumsorozat” magyar-kínai gazdasági együttműködést bemutató epizódjából - írja a 444.
A videót a Kínai Kommunista Párt központi propaganda osztálya által irányított televízión adták le – épp ma. Kína a G7-ek globális befolyását igyekszik ellensúlyozni az Egy övezet, egy út programmal. Ebben Magyarország egyedüli uniós államként vesz részt, mert Olaszország nyáron kilépett belőle.
A videóban, egy kínai mérnök rövid történetén keresztül mutatják be a Budapest-Belgrád vasútvonal építését. „A vasútépítés, különösen a nagy sebességű vasútépítés, Kínának világszerte elismerést hoz” – mondja a narrátor, miközben az inspiráló háttérzene hatására az ember már-már úgy érzi, legszívesebben ő is beszállna a közös jövő építésébe. A beruházást 85 százalékban a kínai állami bank finanszírozza, a munkát pedig Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége végzi két kínai vállalattal közösen. Idén 20 milliárddal növekedtek a projekt költségei.
A szerb oldalon a beruházás ára kilométerenként 1,4 milliárddal olcsóbb. A videóban többen is arról beszélnek, hogy most nagyon megéri kínaiul tanulni, mert az országba érkező befektetések kiváló munkalehetőségeket biztosítanak. Említik a két kínai akkumulátorgyárat is. Látható egy nő is, aki Angliából visszaköltözve, attól félt, hogy nem fog tudni egyszerre dolgozni, és gyereket nevelni. A Lenovonál azonban ez nem volt gond, és – mint mondja – még előrelépési lehetősége is van.