Pumpálják a milliárdokat Semjén és Kovács hobbyjába

NVZS 2020. április 24. 13:10 2020. ápr. 24. 13:10

Újabb komoly összeggel tolta meg a kormány a tagjai között egyre népszerűbbé váló hobbyt, a vadászatot: ezúttal 1,677 milliárd forintot ad a jövő évi (a korábban többször világkiállításnak nevezett, de ma már „csak” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és a kapcsolódó rendezvénysorozat néven futó) esemény „előkészítéséhez szükségeshez valamint a megvalósításához”. Külön érdekesség – de nem meglepő fejlemény –, hogy az Orbán Viktor által szignózott határozat szabad(abb) kezet ad a beszerzésekhez. A  1177/2020. (IV. 23.) kormányhatározat ugyanis úgy fogalmaz: „nem kell alkalmazni a kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat rendelkezéseit”.

A rendezvénysorozattal korábban a Hírklikk többször és részletesen is foglalkozott. Merthogy „valami azért bűzlik” körülötte. Például nem lehet pontosan tudni, hogy mennyit szánnak rá valójában.

Repkednek a milliárdok

Ugyanis ahogy megírtuk, az elmúlt bő három évben igen kevés derült ki a rendezvénysorozat finanszírozásáról. Korábban a kormany.hu-n az jelent meg, hogy Kovács Zoltánnak és Semjén Zsoltnak 2019 végéig kell véglegesítenie a rendezvény és az ehhez szükséges programok előkészítési munkálatait, költségeit, ám erről egyelőre többet nem tudni. Olvashattunk viszont arról, hogy az egészre szánnak 50 milliárd forintot, miközben Kovács Zoltán az idén január végén arról beszélt, hogy „csaknem 50 milliárd forintba  kerül a Hungexpo teljes területének megújítása, amellyel megteremti az olyan nemzetközi és világszínvonalú rendezvények infrastrukturális és logisztikai feltételeit, mint a 2021-es Vadászati Világkiállítás" (és a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus.)

De nem csak  a Hungexpo ad otthont a rendezvénysorozatnak: kiemelt helyszín lesz még a Fővárosi Állat- és Növénykert (a bizonytalan sorsú biodómra is számítanak), a Kincsem Park, s több vidéki város – Hatvan, Gödöllő, Keszthely és Vásárosnamény – is bekapcsolódik a világkiállítás véráramába. Azt azonban nemigen tudni, hogy azokra mennyit ad majd a kormány

Mindenesetre három hónapja Kovács Zoltán – az MTI tudósítása szerint – egy dortmundi rendezvényen elmondta, hogy „eddig mintegy 6-7 milliárd forintot költöttek az előkészületekre”. Kovács – aki nem mellesleg a Nimród című vadászati lap főszerkesztője – tavaly év végén arról beszélt, hogy  már több mint 100 partnerrel kötöttek szerződést, és több mint hárommilliárd forintot utaltak át vadásztársaságoknak, megyei kamaráknak, kulturális egyesületeknek, szakmai szervezeteknek.

Milyen kiállítás?

Ezek szerint, most újabb közel kétmilliárddal kiegészül a rendezvényre szánt forrás. Amiről valójában a kormány sokszor összevissza beszél. Világkiállítás – nemzetközi kiállítás ­– vagy mi is lesz?

A kezdetekben nemzetközi kiállításként aposztrofálták, így is szerepel a legtöbb hivatalos dokumentumban, s így is titulálta a többi között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kovács Zoltán, a kiállítás kormánybiztosa. Korábban. Ma már egyre gyakrabban emlegetik világkiállításként – lásd feljebb, Kovács Zoltánt. A hivatalos honlapon (Egy a természettel Magyarország 2021) mindenütt világkiállításként taglalják, ám a honlapon fellelhető dokumentumok az eredeti nevén hivatkoznak mindvégig rá. A mostani kormányhatározat is nemzetközit emleget.

Pedig egy világkiállításnak pontos ismérvei vannak, ez pedig nem felel meg azoknak. (Erről bővebben itt írtunk.)

Pénzt és hatalmat látnak benne?

S ha már Semjén Zsolt szóba került. Több mint furcsa, hogy ritkán nyilvánul meg a rendezvény kapcsán az azt 2016 februárjában bejelentő „fővadász”, akit persze vadászként elsősorban az elhíresült – vadászati szempontból etikusnak nem nevezhető, finanszírozási szempontból pedig több mint kétséges, leginkább korrupciógyanús – svédországi rénszarvasvadászata révén ismert meg a hazai és nemzetközi közvélemény. Ez annál is furcsább, mert ő az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke.

Annál gyakrabban tűnik fel vadászati közegekben és témákban Kovács Zoltán, aki vadásszá kinőve, helyre kis vadászöltözékekben, vizslával pózolva, demonstrálja, mekkora vadász is ő már. Biztos, ami biztos, meg is kaparintotta magának a Nimród vadászújság főszerkesztői posztját. De nem csak ő, hanem más „prominens” fideszesek is mind gyakrabban választják ezt hobbyként. Például Bayer Zsolt (erről itt írtunk részletesen). Erős lehet a gyanú, hogy főként azért, mert pénzlenyúlási alkalmat látnak benne. Mindenesetre (eddig nem cáfolt) információink szerint, Kovács Zoltán nagy érdeklődést mutat a Bakony környéki társaságok iránt. Ahogy három hónapja írtuk: három társaságban is komoly befolyást szerzett, vagy éppen azon az úton volt, hogy elnökként irányítsa. Ez a három vadásztársaság mintegy 25 ezer hektáron lőhet ki vadakat – nyilván a megfelelő szabályok alapján.