Putyin a Balkánon is hatékonyan terjeszkedik
Putyin a Balkán kis Oroszországává változtatja Szerbiát – így látja az albán miniszterelnök. Az orosz elnök együttműködik Vucsiccsal, közösen terjesztenek dezinformációkat, illetve hajtanak végre a világhálón számítógépes támadásokat a térség olyan államai ellen, amelyek támogatják Ukrajnát.
Alban Kurti ezt a konzervatív brit Times tudósítójának fejtette ki. Szerinte a Kreml célja, hogy felszítsa a feszültséget a korábbi Jugoszláviában. Ezért Albánia már kitiltotta területéről az orosz állampolgárokat, ugyanakkor úgy döntött, hogy befogad ötezer ukrán menekültet. A jelentés úgy értékeli: nem véletlen, hogy az utóbbi másfél évben egyre több az incidens a szerb kisebbség és az albán hatóságok között.
Az ottani szerb sajtó azonban úgy állítja be, hogy ezért Pristina a felelős. A kormányfő példátlannak nevezi, hogy milyen tömegben terjednek az álhírek. A legfőbb célpontot azok a szerbek jelentik, akik beilleszkednének.
Egy független tényfeltáró vizsgálat kiderítette, hogy Moszkva üzletemberekből, politikusokból és sajtóorgánumokból egész hálózatot épített ki a Nyugat-Balkánon, és ide tartoznak a Republika Srpska vezetői is. Az orosz állam arra törekszik, hogy megingassa a térség törékeny demokráciáit, illetve hogy hamis párhuzamot vonjon a mostani háború és Belgrád 1999-es bombázása között.