Putyin egy agresszor, akit el kell riasztani
Putyin ugyan különleges katonai hadműveletként indította meg csapatait Ukrajna ellen, de ebből mára létharc lett távoli ellenségek ellen. Európának közbe kell lépnie, ám sokan még mindig nem ismerték fel, mekkora veszélyt jelent Oroszország. Meg azt sem értik, miként kell elrettenteni, miután teljes határozottsággal szembenáll a Nyugattal.
Lehet, hogy nem akarja megtámadni a földrész más részeit, de igyekszik a digitális támadásokkal, orgyilkosságokkal és szabotázsakciókkal kiterjeszteni a befolyását. Ha gyengeséget észlel, megpróbálhatja megosztani a NATO-t. Éspedig úgy, hogy egy kis részt lecsíp annak területéből, mondjuk, 2-5 év múlva. A tagállamoknak dönteniük kell, hogy visszafoglalják-e az elvesztett részt, és ezzel megkockáztatják a nukleáris összecsapást. Ha nem, akkor széthullhat a szövetség – írja a The Economist.
Putyin valóban agresszor, akit el kell riasztani. Ha rossz békét kényszerít rá az ukránokra, az ugródeszka lehet számára a következő háborúhoz. Viszont már 72 éves és most hatást lehet gyakorolni arra, hogy mi jöjjön utána. Az orosz lakosság nagy része sajnos ma már támogatja a nagyhatalmi státusz helyreállítását, a háborúból ideológia lett. A Kreml egyben az elnyomás és a bezárkózás igazolására használja.
A védelem Ukrajnában kezdődik, mert ha Putyin ott felsül, akkor nem valószínű, hogy ráront a NATO-ra. Ezért fegyvereket és pénzt kell adni Kijevnek, hogy működtethesse saját hadiiparát. Ez Trumptól nem várható, ezért Európának kell egységes védelmet kialakítania. Csakhogy vezetői még nem készítették fel a közvéleményt a szükséges áldozatokra.
Európa szembe tud szállni az orosz vezetővel, és képes megállapodni utódjával. Csak kérdés, túljut-e a belső megosztottságon, hogy megmentse Ukrajnát és megóvja saját magát.
(A The Economist cikke csak előfizetőknek olvasható.)