Putyin most már a NATO ellen indul?

Trump első elnöksége idején közölte ez EU vezetőivel: nem siet a kontinens segítségére, ha megtámadják. Tételezzük fel, hogy 2027-ben, Trump második elnöksége harmadik évében még folyik az ukrajnai háború, de elapadt a nyugati segítség és a frontvonalak befagytak. A világ másik felén egyre keményebbre fordul a szembenállás Peking és Washington között Tajvan kérdésében. A Politico elemzése szerint ez az az időpont, amikor Putyin elhatározhatja, hogy lecsap. Rakéták rombolják Észtország Amari légibázisát és a szentpétervári katonai körzet katonáinak százezrei törnek be Kelet-Észtországba. Az Ukrajnában harcedzett katonák korszerű fegyverekkel: rakétákkal, drónokkal, mozgatható tüzérségi rendszerekkel vannak felszerelve. A másik oldalon a NATO előretolt egységeivel találkoznak. Azt a mindössze 2 200 fős, különböző országokból származó erőt Nagy-Britannia vezeti. Van még mellettük mintegy tízezer észt katona és néhány ezer önkéntes. Ezek az erők a támadásra visszahúzódnak, hiszen nem azért helyezték el őket ott, hogy harcoljanak, hanem hogy mutassák: a NATO szolidáris Észtországgal. S egyúttal jelzik az oroszoknak: ha meg akarjátok szállni Észtországot, előbb kanadaiakat kell megölnötök. 

Amennyiben ilyen eset alakul ki, Trumpnak semmi kedve nem lesz a NATO segítségére sietni. Az elnök addigra már átcsoportosította az Egyesült Államok haderejét a Csendes-óceáni térségbe és jelezte Putyinnak: nem fogja zavarni a Baltikum elleni orosz támadás. „Trump egy X (Twitter) üzenettel képes lenne aláaknázni a NATO elrettentő erejét” – vélte a Német Külpolitikai Társaság egy szakértője.

Az oroszok néhány nap alatt el tudnák foglalni Észtország keleti részét, ahol az orosz kisebbség többsége él. A Kreml ezek után bejelentené, hogy a régió visszatért a hazához – és kiterjeszti fölötte nukleáris védőernyőjét. A vakmerő támadás döntés elé állítja Európát. Miután Putyin nem az egész szövetséget támadta meg – kockáztassanak-e nukleáris csapást Kelet-Észtország egyes részei miatt? Vagy ne tegyenek semmit...?

Putyin tudja, hogy katonailag nem tudják legyőzni a NATO-t. Csak politikailag. Azzal, ha a támadás után a NATO nem érvényesíti alapokmányának ötödik cikkelyét, amely kollektív védelmi biztosítékot jelent minden megtámadott tagjának.

Mennyire reális az észt példával felvázolt kép? Putyin decemberben jelentette ki: „Oroszországnak sem oka, sem geopolitikai, sem gazdasági, vagy katonai érdeke nincs, hogy harcoljon a NATO-országokkal”. Igaz – de ugyanezt mondta korábban Ukrajnáról is. Akármiként, a vészharangok egyre hangosabban szólnak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetett: „ha az oroszokat nem győzik le Ukrajnában, azok a következő öt éven belül készen állnak majd a balti országok megtámadására”. 

Európai társai a jelek szerint hallgatnak rá. A német katonai vezetés már terveket dolgozott ki arra, mit kell tenni, amennyiben az oroszok az idei amerikai elnökválasztás után, 2025 elején támadnának az úgynevezett Suwalki övezetben, Lengyelország és Litvánia között. Ez a keskeny folyosó az egyetlen szárazföldi összeköttetés – Oroszország és Belarusz közvetlen közelében – a balti államok és NATO-szövetségeseik között. Boris Pistorius német védelmi miniszter is arról beszélt már nyilvánosan, „Számításba kell vennünk, hogy Putyin egy napon megtámad egy NATO-országot.” Német szakértők szerint ez öt-nyolc éven belül következhet be, így Európának fel kell készülnie, mielőtt túl késő. Eirik Kristoffersen tábornok, a norvég haderő parancsnoka borúlátóbb: szerinte „egy, két, esetleg három évünk van arra, hogy felkészüljünk a védelemre.” Ugyanezen a véleményen van Jacek Siewera, a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője: „három éven belül világos elrettentő erőt kell kialakítanunk, hogy elháríthassuk az agressziót”.

Abban mindenki egyetért, hogy jelenleg Európa sebezhető. Sőt: nem csak, hogy nincs felkészülve, de nem is készül fel. Daniel Fried, Washington korábbi varsói nagykövete szerint az amerikaiak nélkül az EU-nak sem megfelelő fegyverzete, sem elég katonája nincs ahhoz, hogy megállíthassa Moszkvát. Ahhoz, hogy a balti országokat megvédhessék, igen komoly amerikai támogatásra lenne szükség. A múlt évben Putyin az orosz haderőt – beleértve a tartalékosokat is – további 170 ezer katonával, 3,3 millió fősre fejlesztette, miközben mintegy 600 ezren harcolnak Ukrajnában. Oroszország, függetlenül ukrajnai veszteségeitől, több fegyverzettel rendelkezik, mint a NATO-országok, még ha nem is ugyanabban a minőségben. Moszkva hivatalosan a nemzeti jövedelem 4,4 százalékát fordítja védelemre, bár a valódi szám ennél sokkal magasabb. 

Az Egyesült Államoknak jelenleg kereken100 ezer katonája állomásozik Európában, harmaduk Németországban. Ez a létszám évtizedekig jelezte Washington elkötelezettségét és alkalmas volt az elrettentésre. Emellett most van még egy kisebb, de növekvő létszámú amerikai egység Lengyelországban, miután a NATO előretolt csapatokat helyezett el keleti határain. A legnagyobb a németek vezette litvániai bázis, ahová a Bundeswehr – 2028-ig – összesen 4800 katonát kíván küldeni. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az európai országok valószínűleg nem tudnának idejében a Baltikumba juttatni megfelelő létszámú haderőt, miután hadseregeik a hidegháború befejezése óta zsugorodtak. Sok országban eltörölték a kötelező katonai szolgálatot, csak hivatásosokra támaszkodnak, így 1989-2022 között az uniós államok haderőinek összlétszáma 3,4 millióról 1,3 millióra csökkent. Miközben elsőrendű fontosságú a szárazföldi erő, anélkül nincs elég személyzet a most gyorsított üzemben gyártott fegyverekhez, harci eszközökhöz. 

A Krím félsziget 2014-es orosz elfoglalása volt az első ébresztő. A balti és az északi országok visszatérnek a kötelező katonai szolgálathoz, Észtországban a polgári védelmi szövetségben civilek ezrei készülnek fel a harcra. Lengyelország hadereje sokáig 100 ezer fő körül volt, de az utóbbi években növekedésnek indult. Az előző kormány 300 ezer főre akarta növelni a létszámot, de Donald Tusk kabinetje óvatosabban nyilatkozik. 

Ha növekednek is a szárazföldi erők, orosz támadás esetén az sem lehet elegendő. Németországnak jelenleg 183 ezer, a franciáknak 300 ezer, a briteknek 150 ezer katonája van. A legfelkészültebb az Oroszországgal szomszédos Finnország: az 5 és fél millió lakosú államnak 900 ezer, katonai alapkiképzésen átment polgára van, emellett rendelkezik erős légierővel, haditengerészettel és tüzérséggel. 

Miközben az európai vezetők már kezdenek beszélni a felkészülésről, azt el kell fogadtatniuk a közvéleményükkel, hiszen így kevesebb jut szociális célokra, a zöld átmenet finanszírozására, miközben az uniós országok már egyébként is eladósodtak és a növekedési kilátások igencsak gyengék. 

A NATO-országok eddig nem voltak nyomás alatt, hogy növeljék a katonai kiadásokat. Még 2006-ban döntöttek a védelmi miniszterek úgy, hogy minden tagország emelje nemzeti jövedelmének két százalékára a katonai költségvetést. Ám az ukrajnai agresszió és több éves amerikai sürgetés ellenére, a NATO 31 tagjából máig csak 11 érte el ezt a két százalékot – öten közülük az Oroszországgal szomszédos országok.

A 20. század története azt mutatja, hogy a demokráciák ugyan lassan tudtak felkészülni a hadviselésre, de ha egyszer megtették, akkor nehéz velük lépést tartani. A kérdés az, hogy Európa elég gyorsan készül-e most fel. Oroszországgal ellentétben, ahol már sütödékben is gyilkos drónokat állítanak elő, és ahol tavaly 2 millió tüzérségi lövedéket gyártottak, Európa az ukrán háború ellenére, még nem állt a hadigazdaságra. Bár azt ígérték, hogy Ukrajna márciusig egy millió tüzérségi lövedéket kap, ezt bizonyosan nem fogják elérni. A svéd védelmi miniszter a napokban kijelentette: „Az európai hadiipari kapacitás lényegében békeidőkre méretezett.” Brieger tábornok, az EU Katonai Bizottságának elnöke szerint az uniónak sürgősen szüksége van több stratégiai szállítási lehetőségre, műholdas rendszerekre, amelyek idejében figyelmeztetnek a támadásra, valamint harckocsi elhárító, légelhárító és a drónokat megsemmisítő rendszerekre. 

Mindenesetre vannak már pozitív jelek. A német Rheinmetall (amellyel a magyar hadiipar is együttműködik) az évi 40 Leopard-2 tank helyett már százat fog gyártani, Finnország megkettőzi lőszergyártását, az amerikai MBDA rakétagyártó egymilliárd eurót fektet új üzemeibe. Németország az idén eléri a GDP két százalékát védelmi kiadásaival, annak a külön előirányzott 100 milliárdos katonai alapnak a segítségével, amelynek célja, hogy „háborúképessé” tegyék a Bundeswehrt. Lengyelország nagy mennyiségekben vásárol hadfelszerelést Dél-Koreától és az Egyesült Államoktól, a haderő minden ágát átfogóan korszerűsítik, miközben a korábbi szovjet gyártmányú fegyverzeteket átadták vagy átadják Ukrajnának, Romániának, Csehországnak, és másoknak. 

Az új felszerelések azonban viszonylag lassan érkeznek a gyártóktól és azok jelentős részét Ukrajna kapja. Így hónapokba, de akár évekbe telhet, mire a fegyverek az üzemektől eljutnak a frontig. A nagy kérdés: készen áll-e majd Európa egy orosz támadás idején? Antonio Missiroli, a NATO volt helyettes főtitkára szerint „el kell ismerni, hogy van haladás, de ha összehasonlítjuk azt, ami eddig történt azzal, amire valószínűleg szükség lenne, akkor ez elhanyagolható.” Missiroli szerint az ukrajnai támadás sokkot jelentett, de újabb sokkokra lenne szükség a gyorsabb előre lépéshez. 

Az uniós kormányoknak arról is dönteniük kell, akar-e Brüsszel nagyobb szerepet vállalni a védelemben? Az észtek és a franciák már felvetették, hogy fejlesszék uniós erőből is a kontinens védelmi kapacitását, legyen több közös fegyverbeszerzés, hangolják össze a védelmi költségvetéseket. Az uniónak mintegy 100 milliárd euróra lenne szüksége a hadfelszerelés-termelés felfejlesztésére s ezzel 18-24 hónapon belül elérhetnék az orosz hadiipari kapacitást. Az uniós szakértők azt is sürgetik, hogy szabványosítsák az európai fegyveres erőket. Míg például az uniós országokban 17 fajta harckocsit használnak, az Egyesült Államok csak egyet.

A lehetőség, hogy amerikai támogatás nélkül kell Európát megvédeni, arra is kényszeríti a döntéshozókat, hogy mérlegeljék, ami eddig elképzelhetetlen volt: Európának tovább kell fejlesztenie saját nukleáris arzenálját, hiszen sem mennyiségben, sem hatókörében nincs olyan nukleáris elrettentő potenciálja, mint az Egyesült Államoknak. A franciák és a britek ugyan rendelkeznek mintegy 300, illetve 200 robbanófejjel, amelyek részben hozzájárulnak a NATO-védelemhez, de kérdés, hogy e két ország atomfegyverei hogyan állíthatók az unió védelmének szolgálatába. Legutóbb Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke javasolta ezt nyomatékosan és a tervet különösen a franciák támogatják. 

Vannak azonban, akik meggondolandónak tartanak egy ilyen lépést, hiszen kérdés: kész lenne-e Párizs és London valóban atomháborút kockáztatni, hogy megállítsa a Tallin vagy Varsó felé menetelő oroszokat...? Ha kiterjesztik az uniós atomernyőt Lengyelország fölé, az Oroszország támadását, visszacsapást jelent. Moszkva ugyanilyen eszközökkel fog visszavágni és ezt a lehetőséget persze senki nem akarja elfogadni. Lengyelországban már voltak hangok, hogy teremtsék meg saját nukleáris védelmi erejüket. Bár ezek marginális vélemények, de erősebbek lesznek, ha Trump elfoglalja a Fehér Házat.