Putyin számára a háború tétje az egykori Szovjetunió státuszának visszaszerzése
Putyin az elvesztett orosz nagyság fájdalmán keresztül tekint Ukrajnára, és amit a csúcs után mondott, az azt tükrözte, hogy számára a háború tétje az egykori Szovjetunió státuszának visszaszerzése: az elnök arról beszélt, hogy helyre kell állítani igazságos egyensúlyt a biztonsági övezetek között.
Kasciunas volt litván védelmi miniszter ezt arra vezeti vissza, hogy a jelenlegi orosz vezetés revizionista. Nem tud belenyugodni a hidegháború elvesztésébe. Mindent úgy állít be, még a háborút is, hogy az a Nyugat összeesküvése és Kijev csupán gyalog ebben a játszmában – írja a The New York Times.
Nem világos, hogy az új biztonsági szerkezet milyen is volna, de az alapja az, hogy Oroszország ismét regionális hatalom. Ennek része, hogy meg kell gyengíteni, illetve szét kell zúzni a transz-atlanti kapcsolatokat.
Ugyanakkor Trump, aki egyszerre fúj hideget és meleget Ukrajna támogatása ügyében, Alaszkában viszályt szított a szövetségen belül, amikor úgy tűnt, elfogadja Putyin tervét, hogy a sürgős tűzszünet helyett átfogó békeszerződésre kell törekedni. Pedig a csúcs előtt még mást mondott.
(A The New York Times cikke csak előfizetőknek olvasható.)