Putyin szövetségesei csúcstalálkozót tartanak Oroszországban

HírKlikk 2024. október 22. 15:45 2024. okt. 22. 15:45

A héten Kazanyban tartják a BRICS-csúcstalálkozót, amin több mint 20 államfő vesz részt. 

Az orosz elnök által szervezett találkozóra olyan vezetők kaptak meghívást, mint a kínai Hszi Csin-ping, Narendra Modi indiai miniszterelnök és Maszúd Peszkian iráni elnök – írja a Telex a BBC-re hivatkozva. A Kreml szerint az eddigi egyik legnagyobb külpolitikai eseményről van szó.

A BRICS megnevezés Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika rövidítéséből jön. A tömörülésben résztvevő országok azért hozták létre a BRICST-t, mert valódi alternatívát akartak mutatni a Nyugattal szemben. A csoportosulás tavaly augusztusban több új országgal, köztük Egyiptommal, Etiópiával, Iránnal és az Egyesült Arab Emírségekkel bővült. Oroszország szerint további 30 ország szeretne csatlakozni a szövetséghez.

A BRICS már így is jelentős erőnek számít. A bővítéssel a globális lakosság 47 százalékát és a világgazdaság 29 (vásárlóértéken 37) százalékát öleli fel, az ilyen nagy számok mögött Kína és India párosa áll.

A Kazanyban rendezett találkozón Vlagyimir Putyin például arról szeretné meggyőzni a tagokat, hogy hozzanak létre egy olyan határokon átnyúló elszámolási rendszert, amelyben nem vesz részt a dollár, az euró vagy a G7-ek bármelyik valutája, így az Oroszországot sújtó nyugati szankcióknak nem lenne akkora hatásuk. 

Vlagyimir Putyin az egység képét szeretné mutatni, hogy az országa ne tűnjön elszigeteltnek. Az orosz elnöknek nem lesz könnyű dolga, ugyanis a BRICS-országok nem értenek mindenben egyet. Kína és India általában semmiben nem tud megegyezni, de nem csak köztük vannak nézeteltérések.

Forrás: Telex


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom