Puzsér aktivistái felrajzolták a budapesti sétálózóna határait

HírKlikk 2019. szeptember 21. 12:46 2019. szept. 21. 12:46

Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt ötven aktivistája szombat reggelre kréta spray-vel felfestette a független jelölt programjában szereplő budapesti sétálózóna határait az érintett kereszteződésekben - közölte a jelölt kampányfőnöke szombaton.

 Zaránd Péter a közleményében kifejtette, Puzsér Róbert Sétáló Budapest programjának legmeghatározóbb célja az egybefüggő sétálózóna kialakítása. "Létrehozásának oka egy új szemléletmód, amiből következik a jobb tömegközlekedés és kerékpáros lehetőségek biztosítása; majd azokon túl, az egész városra nézve pedig a fenntarthatóság, a humanizmus és az emberközpontúság" - írta.

"Újratervezzük Budapestet autóról emberre" - fogalmazott a kampányfőnök, hozzátéve, hogy a programot hetven szakértő dolgozta ki Puzsér Róbert víziója alapján. A központi sétálózóna kiterjedése Pesten a Nagykörút és a Duna által határolt terület, Budán a Műegyetem környéke, azaz a belső Bartók Béla út, a Karinthy Frigyes út és a Duna háromszöge, továbbá a Gellérthegy, a Vár, a várlejtők, a környező parkok és a Víziváros.

Zaránd Péter kitért arra, hogy a belvárosban továbbra is lehetséges marad az áruszállítás, a sürgősségi forgalom, a taxik korlátozott hozzáférése, valamint a meglévő nagy garázsok megközelítése. Természetesen a tömegközlekedés is megmarad, illetve autóval átjárhatóak maradnak a legnagyobb főútvonalak is - tette hozzá.

Puzsér Róbert kampányfőnöke megjegyezte továbbá, a Lánchidat lezárnák az autók elől, annak útpályáját a buszok és a kerékpárok használhatnák, míg járdái "konfliktusmentes gyalogosútvonallá" válhatnak.

Forrás: MTI/Hírklikk