Puzsér csendháborúja Karácsonnyal

Tucatnyi online megjelenés követte a bejelentést; ki komolyan, ki viccesen, ki gúnyosan, ki fölényesen, ki mély megértéssel fogadta a hírt. Puzsér számára természetesen mindez mellékes, ő valóban annyit akart – első lépésben legalább is – elérni, hogy figyeljenek rá, és gondoljanak valami rosszat Karácsony Gergelyről.

Hogy ez így lesz, illetve így van-e, szintén nem tudjuk még felmérni, annyi azonban bizonyos, hogy az ellenfél  éppen a zuglói parkolási botránnyal volt és van elfoglalva, amelyben ugyan részsikert könyvelhet el – nem marad meg a régi szerződés -, de a folytatásra nincs még meg a megoldás.

Szóval Puzsér üzent az elfoglalt Karácsonynak, mégpedig az EP választásra hivatkozva, noha azért ők még sem egymás ellenfelei. Deklaráltan mindketten Tarlós István legyőzésére koncentrálnak. Illetve koncentrálnának, ha a dolgok logikus rendben történnének. De ez Magyarország, és most Budapest, itt miért történnének logikusan a dolgok, kiváltképp, ha választásról van szó. Márpedig itt mindkettőjüknek úgy kellene készülni, hogy első – Karácsony esetében második – lépésként egymással mérkőznek ugyan, de csak azért, hogy eldőljön: ki akarnak a fővárosiak, a nem fideszes fővárosiak, Tarlós kihívójaként látni.

Puzsér is ezt az utat választotta először, egészen addig, amíg álmot nem látott, és vissza nem lépett az előválasztástól. Illetve máig nem tudjuk, hogy ténylegesen hogyan döntött, most egyelőre csak azt tudjuk, hogy május 26-ig szilenciumot rendelt el – önmagára vonatkozóan, de valójában Karácsonytól is csendet várva.

Vagy ki tudja mit.

De talán nem is érdemes tovább foglalkozni ezzel a hirtelen jött ötlettel, és nekem sem célom sem Puzsér elmarasztalása, illetve Karácsony dicsérete. Ennek az írásnak nem ez volna a lényege, legfeljebb egy picit térítette el Puzsér új, csendre szakosodott harcmodora. A cél ugyanis éppen az lenne, hogy Puzsér beszéljen. És beszéljen Karácsony is. Hozzanak helyzetbe bennünket, választókat. Segítsenek dönteni, hogy a meglévő, vagy hiányzó szimpátián túl, mi az amit kínálnak nekünk, fővárosiaknak.

Mi, akik biztos, hogy szavazni fogunk októberben, úgy akarunk voksolni, hogy azt a személyt küldhessük a csatába, aki nagy eséllyel legyőzi majd Tarlós Istvánt. Tudnunk kell, hogy az új főpolgármester, aki  - hihetjük ezt, ugye – mindenképpen ellenzéki lesz, miként fogja rákényszeríteni akaratát Orbán Viktorra, milyen programot visz majd a kormány elé, mégpedig olyan erős felhatalmazással, amellyel még soha egyetlen jelölt sem rendelkezett.

Egy előválasztási procedúra ugyanis azt jelenti, hogy a jelöltek, saját választó táboruk előtt mérettetik meg magukat, egy olyan választói tábor előtt, amely egyszerre homogén és heterogén. Homogén annyiban, hogy mindenki a Fidesz bukását óhajtja, heterogén annyiban, hogy mindezt olyan jelölttel kívánja elérni, aki eltérő személyiségjegyeket hordoz, és különböző programokban hisz. És amíg a harc tart, addig a táborok is kettéválnak, de ha vége a küzdelemnek újra egységessé lesznek.

Sem május 26-ig, sem azután nincs, nem lenne helye annak, hogy a jelöltek megfeledkezzenek a választóikról, megfeledkezzenek arról, hogy tavaly áprilisban Budapest elég egységes volt abban, hogy váltást szeretne. Váltást, legalább itt, a fővárosban. De az is kiderült, hogy az oda vezető út is rokonszenves az itt élőknek; igen is akarnak előválasztást, akarnak programvitát, akarják tudni, hogy a végén ki lesz a legalkalmasabb a cél elérésére.

Amely cél, - ismételjük meg - nem egymás lealázása, kijátszása, kicselezése, lejáratása, hanem egy valóságos, méltósággal, ránk választókra figyelő kampány megvívása. Amelynek már csak a lezárása lenne Tarlós leváltása. Csendben, vagy hangosan – mindegy is.