Radics Béla a Rockmúzeumban

A film az elmúlt évben került a mozikba. Sikeres volt?

Szerintem igen. Egy dokumentum-játékfilmről beszélünk, amit merész vállalkozás volt rászabadítani a mozikra. Ráadásul gyakorlatilag egy független produkcióról van szó, ami tehát nem NFI pénzből valósult meg, hanem részben támogatók segítségével, részben saját forrásokból. A legnagyobb támogatást egyébként a Petőfi Kulturális Ügynökségnek köszönhetjük. Összességében kicsit több, mint 50 millió forintból gazdálkodhattunk. Ez iszonyatosan kevés pénz egy 100 perces mozifilmre. A filmmarketingre gyakorlatilag már alig maradt, a saját zsebemben kellett az utolsó fillérekért turkálni. Még egy átlagos magyar játékfilm reklámlehetőségeit sem tudtuk megközelíteni, és ugye azokon a fórumokon sem lehettünk ott, amelyek ezek számára úgy-ahogy alanyi jogon elérhetőek. Nem mentegetőzöm, mert nincs miért. Ötezer fölötti nézőszám jött össze, ami nem is annyira rossz, ha a párszázas, vagy a párezres nézőszámot produkáló, százmilliókból készült magyar nagyjátékfilmek nézettségéhez mérünk.

De nézzük meg máshonnan! A Radics film költségvetése elosztva a mozinézők számával 10.000 forint körüli értéket kapunk. Egy nézőre arányosítva, ennyi pénz fogyott a gyártás során. Ez azt jelenti, hogy ennyi elköltött pénzt jut egy mozinézőre. Voltak olyan hazai produkciók, ahol ez az összeg több mint 100.000 forint/fő-re jön ki. Ha pénzügyi szempontból vizsgálódunk és ezt a mutatót nézzük, akkor a Semmelweis után talán a Radics-film volt ez elmúlt időszak legsikeresebb magyar mozifilmje. A Semmelweis esetében egy nézőre 6000 forint elköltött gyártási összeg jut most, és még műsoron van a film. Szerintem a végén 4000 alatt is lehet, ha ilyen ütemben nőnek a nézőszámok.

Pár száz vagy egy-kétezer néző. Szerinted ennyire rosszak a magyar filmek?

Nem. Nem gondolom, hogy ilyesmiről szó lenne. Van mindenféle magyar film. Vannak zseniális alkotások, vannak egész jók, középszerűek és teljesen rosszak is. Sajnos legtöbbször a legjobbak is méltatlanul alacsony nézőszámmal futnak ki a mozikból. A Covid utáni átalakult nézői szokások, a mozi általános válsága – Amerikában nagy mozihálózatok sora ment csődbe, sajnos az egész világra ez jellemző –, és egy magyar sajátosság, a politikailag is megosztott filmkritika szintén ludas lehet ebben.

Ez utóbbi a saját sarkos véleményem, ezért megállnék itt egy szóra. Az, amit filmkritika címen sok esetben olvashatunk Magyarországon, szerintem példátlan. Gyakran önjelölt filmkritikusok eszmefuttatásai valamiről, amiről talán azt gondolják, az előítéletük által leárnyékolt benyomásuk mellett, még értenek is hozzá. Elmesélek valamit, amihez hasonlóval sehol nem találkoztam: ha nagy a költségvetésed az a baj, hogy szórod az adófizetők pénzét, ha kicsi, akkor miért nem néz ki úgy a filmed mint egy hollywoodi szuperprodukció, amúgy meg „nincs rajtad sapka" és nem is lehet, mert politikailag nem vesz be emez vagy amaz a gyomor. Úgy gondolom, ez példátlan.

És ez megy a rendszerváltoztatás óta, de legalább van eredménye: kemény munkával sikerült lerugdosni a magyar filmekről az egykor még félmillió feletti átlagos nézőszámot a mostaniakra. Az egyébként sem kedvező körülmények mellett, még ezzel is meg kell küzdeniük a hazai forgalmazóknak és gyártóknak. Szerintem ennek a hozzáállásnak minden magyar mozifilm itta, és issza a levét. Saját példánknál maradva: volt olyan, hogy bement egy krapek valamelyik belvárosi moziba részegen, végigmorogta a filmet, hangosan kommentálta a neki nem tetsző dolgokat, majd megírta a „kerületi mindentudóban", hogy NER-lovagok vagyunk – bármit is jelentsen ez, meg hasonlókat: hogy fogta a gitárt a Radics, meg fújj forgatókönyvíró. Oké, kemény vélemények lehetnek, és kellenek is, ezek az emberek ezért kritikusok, nem marketingesek. A hír szent, a vélemény szabad, csak az a szégyen, hogy vannak főszerkesztők, akik az ilyesmiket engedik kijönni, és nem tartják ott, ahol a helyük lenne: a kocsmában.

Egyébként abban hiszek, hogy mind a filmkészítők, mind a filmkritikusok egy célért, a kultúráért dolgoznak. A nagyobb médiumoknál ennek vannak jelei, de sajnos nem ez a jellemző. Valahogy ebben a nagy politikai megosztottságban félrecsúszott ez a dolog is. Fájdalmasan szomorú, mert nincs olyan politikai irányvonal, amely szívének kedves filmeket ne fosztana meg sok nézőtől. Ne érts félre, ha valami rossz az rossz, de nincs olyan, hogy mindig minden rossz.

A filmkritika azért elég szubjektív dolog. Szerinted a filmek objektív szempontok alapján is mérhetőek?

Igen. Mértékegysége a nézőszám. De az is kérdés, hogy azt kik és mivel befolyásolják. Szerintem egy jó kritikának elemeiben és egészében is véleményeznie illik egy filmet. Ezek azért elég kézzelfogható dolgok. Mennyire koherens, mennyire egyedi a forgatókönyv, milyen a nyelvezete, mennyire frakcionáltak a karakterek és a mondataik, milyen a díszlet, a kosztüm, a szereplőválasztás, a fény, a színészi, az operatőri munka, a speciális effektek, ezekkel hogyan sáfárkodott a rendező, mit tett hozzá vagy vett el a filmből a vágás, a zene, és az utómunka megvalósítása is izgalmas dolog. Ezek összességükben hogyan állnak össze végül egy egésszé, hol a helyük a beszélt filmnyelvben, kiket igyekeznek megszólítani, és miként mesélik el a történetet, ami ugye minden film esszenciális célja – a lehető legmagasabb nézőszámért .

Ha filmkritikus lennék, én egészen biztosan így elemeznék, és ezeket vetném össze a költségvetéssel, ami elég jól megmutathatja, hogy milyen reális lehetőségeik voltak az alkotóknak, mit hibáztak el már az előkészítésnél vagy mit oldottak meg jól a lehetőségeikhez mérten. Csupa-csupa izgalmas kérdés, ha valaki a kellő szakmai ismerettel – és nem politikai indítékkal – nyúl a filmhez, és van benne alázat a saját olvasói és a művészet felé is. Akkor szerintem nem csak izgalmas, szakmai bepillantást adó írás,hanem a filmkészítőket is segítő produktum születhet.

Nem arról beszélek, hogy jókat kell írni a filmekről. Arról beszélek, hogy korrektnek és felkészültnek kell lenni! A kritikusok felelősségről beszélek. Jó példa az említett Semmelweis film, ahol 300.000 néző felett dübörög már a nézőszám – ha jól tudom. Nagyszerű dolog ez, régóta várt, hatalmas siker. Nagyon-nagyon örülök a sikerüknek! De nézd meg, milyen kritikák jöttek ki a premiert követően! Olvashatsz egy halom savanyú fanyalgást! Aztán mintha nem is azt a filmet látnád a moziban, amiről olvastál.

Térjünk vissza a Radics-filmre! A jobboldali, vagy a baloldali kritikusok bántották jobban?

Nincs olyan, hogy jobbos vagy balos film. A hülyeség sem politikai oldal vagy világnézet kérdése. Ahhoz minden individuumnak elvitathatatlan joga van. Eltérő értékek vannak, és ezek mentén íródott erősebb meg gyengébb forgatókönyvek, amelyekből jó vagy kevésbé jó filmek készülnek sok vagy kevés pénzből. Egy filmnél én azt nézem, hogy mennyire jól meséli el azt a történetet, amit mesélni akar.

Talán kissé régi stílusú liberális vagyok, aki megérteni és elfogadni akarja mások véleményét, világról alkotott gondolatait, nem mindenáron elfogadtatni másokkal a sajátját! A film forgatókönyvét egyébként Szentesi Zöldi László és Bálint Csaba – a Rockmúzeum igazgatója –, írták, Alapi István a zenéket készítette, és rengeteg balos és jobbos, illetve jobbos és balos irányultságú ember szerepel benne. Nem ez volt a szempont. Radics Bélának, és az ő sorsának, zenéjének, nagyságának bemutatása volt a célunk. Egy szerethető Radics Bélát, és az ő emberi tragédiáját akartuk megmutatni, amiben persze az adott kornak és a kommunista diktatúrának is elévülhetetlen „érdemei" voltak. De mindenféle politikai célok és aktuálpolitikai idomulások nélkül tettük ezt. A politika a művészetben számomra nem szempont, hanem inkább valamiféle, a jelenhez kötődő, nem túl tiszta akadály, ennek okán igyekszem nem összekoszolni vele az alkotásaimat. Őszinte, korrekt korábrázolásra törekedtünk a Radics-filmben is. Igen, a kommunizmus embereket gyilkolt halomra, később inkább tönkretette őket. Ezekben a korszakokban játszódik a film. De nem erről csináltuk a filmet, hanem a rockzenéről. Ebben is – kimondatlan – egyetértés volt a teljes stábban, sőt, már a forgatókönyv – amelyben tíz év kutatómunka volt – is így íródott. Szóval ez egy film azoknak, akik szeretik a rockzenét, és érdekli őket, hogy ki volt az a Radics Béla.

Mik vele a további terveitek?

A Radics-film elérhető lesz majd a Filmio oldalán, tehát on-line is nézhető lesz Magyarországon. Elsősorban a fiataloknak készült a film, ezért nagyon fontos volt az abban reprodukált zenei világ. Alapi István által egy mai szupergitáros keltette életre Béla zenéjét, és a gitárkirály gyermekkora is fontos része a filmnek. Legrövidebb távú tervünknek megfelelően, most szombaton vetítjük az alkotást a Rockmúzeumban, azt követően pedig remélhetően egy jót beszélgetünk azokkal, akik eljönnek, és találkoznak velünk.