Rekordon a brit Munkáspárt vezetőjének támogatottsági előnye

HírKlikk 2024. január 31. 06:10 2024. jan. 31. 06:10

A kedden ismertetett legfrissebb felmérés szerint 13 százalékpontos – a jelenlegi parlamenti ciklusban még soha nem mért – támogatottsági előnyre tett szert Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnökkel szemben.

Az Ipsos közvélemény-kutató csoport az Evening Standard című londoni napilap megbízásából 1003 ember bevonásával elvégzett reprezentatív vizsgálatában kimutatta, hogy a politikai pártok vezetői közül a választók 39 százaléka tartja Starmert a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki feladatok ellátására, Sunakról 26 százalék vélekedett ugyanígy.

Starmer támogatottsági előnye október óta négy százalékponttal nőtt, és Sunak csaknem másfél évvel ezelőtti hivatalba lépése óta soha nem volt olyan nagy, mint most.

Az Ipsos kimutatása szerint a Labour egésze ennél is sokkal jelentősebb, 22 százalékpontos előnnyel vezet a 2010 óta kormányon lévő konzervatívok előtt: a felmérésbe bevont választók 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a Munkáspártra kíván szavazni, a Konzervatív Pártra 27 százalék adná a voksát.

A Munkáspárt választói támogatottsága egyetlen hónap alatt nyolc százalékponttal, a konzervatívokkal szembeni támogatottsági előnye öt százalékponttal nőtt.

Az Ipsos felmérésébe bevont választók 78 százaléka mondta azt, hogy elégedetlen a konzervatív párti kormány munkájával, az elégedettek aránya mindössze 13 százalék.

Rishi Sunak miniszterelnök tevékenységéről a közvélemény-kutatás résztvevőinek 20 százaléka nyilatkozott elégedetten, 66 százalék kedvezőtlen véleményt nyilvánított.

A megkérdezett választók 60 százaléka nemmel, 19 százaléka igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a Konzervatív Párt megérdemelne-e egy újabb választási győzelmet, és 69 százalék nyilatkozott úgy, hogy eljött a kormányváltás ideje.

A brit törvények alapján a következő parlamenti választást legkésőbb 2025 januárjában meg kell tartani, de egyöntetű az a várakozás, hogy a konzervatív párti kormányfő még az idei évre kijelöli az időpontot.

Rishi Sunak a minap, újságírók kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: munkáját „arra a feltételezésre" alapozza, hogy a választások az idei év második felében lesznek.

Forrás: MTI