Rónay Tamás: Orbán főleg hazai híveinek üzen a frakcióalapítással  

HírKlikk 2024. július 7. 07:50 2024. júl. 7. 07:50

Orbán frakcióalapításának elsősorban belpolitikai üzenete van, mert Magyar Péter pártját, amely fontos szerepbe kerülhet az Európai Unióban, ellensúlyozni kell. Az már kiderült, hogy a nagy közép-európai egyesülés nem jön létre, de Orbánnak soros elnökként hangsúlyozni kell saját fontosságát. A többi között erről beszélt a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Rónay Tamás, a Népszava külpolitikai rovatának vezetője. 

Orbán meg akarta mutatni, hogy létre tud hozni egy nagyobb frakciót, mint a Meloni vezette Identitás és Demokrácia. Nyilván nagy csalódás számára, hogy a lengyel Jog és Igazságosság Pártja (PIS) nem csatlakozik hozzájuk. Ennek egyik oka Orbán orosz-barátsága, emellett Meloninál megkapják a társelnöki posztot. Orbán Viktor múlt vasárnap jelentette be a Patrióták Európáért létrehozását Bécsben, rajta kívül az Andrej Babis volt cseh miniszterelnök vezette ANO és az Osztrák Szabadságágpárt (FPÖ) van az alapító tagok között. A frakcióhoz 7 tagállamból 23 képviselőre van szükség. Le Pen tömörülése nem vette jó néven Orbán szervezkedését, Giorgia Melonival fagyos a viszonya Orbánnak, érezhető a három lépés távolság az olasz kormányfő részéről. Rónay úgy számol, hogy ha sikerülne is Orbánnak az ID összes pártját magához csalogatni, még akkor is csak 75 képviselőjük lenne, és nem az övé lenne a legnagyobb frakció. 

Rónay szerint a magyar külpolitikát nem az átgondoltság vezeti, hanem a dac. Orbán szándéka, Brüsszel elfoglalása nem sikerült, az uniót sem tudja jobboldali irányba fordítani, valamivel fel kell hívni magára a figyelmet. Az európai parlamenti választásokon a jobboldal jobban szerepelt, mint 2019-ben, de az Orbán által várt áttörés nem következett be.

Orbán kijevi látogatásán sok érdemi, konkrét eredményt nem ért el, de a soros elnökség alatt saját fontosságát akarta megmutatni. Rónay úgy véli, maga a tény, hogy tárgyalt Zelenszkijjel, mindenképpen pozitív üzenet, de a látogatástól nem várható, hogy változik a magyar külpolitika irányvonala. Zelenszkij nagyon diplomatikus volt a sajtótájékoztatón, viszont negatív üzenet, hogy Szijjártó még aznap felhívta Lavrov orosz külügyminisztert. 

Az európaiak továbbra is támogatják Ukrajnát, még ha mutatkoznak is a fáradás jelei. Rónay úgy tudja, a háttérben zajlanak puhatolózó tárgyalások, mi az, amibe az ukránok még belemennének, mert a jelenlegi helyzet az idők végezetéig nem folytatható. Az európai átlagpolgár tisztában van azzal, hogy komoly biztonsági kockázattal járna, ha Oroszország elfoglalná Ukrajnát. Amerikai támogatás nélkül azonban Európa képtelen lenne felfegyverezni Ukrajnát, ezért is óriási jelentősége van a novemberi elnökválasztás kimenetelének. 

A KlikkTV Mélyvíz című műsorát itt nézhetik meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom