Schiffer András lehazaárulózta az euro támogatóit

HírKlikk 2019. október 1. 13:45 2019. okt. 1. 13:45

Az európai politika újabb öt éves ciklusának kezdete volt az apropója a Karátson Gábor Kör és a ELTE TÁTK humánökológia szak közös beszélgetőestjének, melyre többek mellett meghívást kapott Schiffer András egykori LMP-s politikus, ügyvéd is.

A beszélgetés elején az euró bevezetését járták körül, Schiffer András pedig nem kertelt, szerinte

 

„Azok a pártok amelyek az euró minél korábbi bevezetését követelik, nettó hazaárulást követnek el”

– mondta az ügyvéd a Mandiner tudósítása szerint. Schiffer András ezt azzal indokolta, hogy azok az országok, amelyek a közös valutát vezették be, lemondtak a saját jegybankról, az alapkamat megállapításáról és az árfolyamok befolyásolásáról, azaz szuverenitásuk csökkent.

A 168 Óra szerint a volt politikus többször ellentmondásba keveredett: egyrészt az EU kapcsán elmondta, hogy a periféria országai hatalmas felzárkózást köszönhetnek a csatlakozásnak, másrészt szerinte az euró bevezetésével nőttek a különbségek a magországok és a periféria között. A portál megjegyzi, a legtöbb perifériaország, mint Magyarország is az euró bevezetése után csatlakozott az EU-hoz, ami nem erősíti Schiffer érvelését.

Schiffer András az euró veszteseként azt a Görögországot említette, amely a németek adósvá vált, arról azonban nem ejtett szót, hogy Görögország megelőzően maga hamisította meg a saját gazdasági adatait, hogy elodázza a csődöt. Nem mellesleg Görögországgal kapcsolatban a csatlakozásukat megelőzően is komoly aggályok voltak, hogy alkalmas-e a gazdaságuk a közös valutára, de erre csak a válság után derült fény.

A volt LMP-s politikus kitért Szlovákiára is, ahol az állami jóléti kiadások csökkentését tapasztalta a versenyképesség érdekében, amit neoliberális politikának nevezett, ám arról nem beszélt a tudósítás szerint, hogy eközben negyven százalékkal nőttek a bérek 10 év alatt északi szomszédunknál, mérséklődött az infláció és az euró miatt újabb befektetők is felfedezték maguknak az országot. A 168 Óra hozzáteszi: 10 év alatt lehetetlen alapos mérleget vonni Szlovákia választásáról, mert az új valuta egy hatalmas átrendeződést indított el, melynek következményei még nem láthatók.

Forrás: 168 Óra