Sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják a Fideszt

HírKlikk 2020. szeptember 29. 11:27 2020. szept. 29. 11:27

Mélyebb a Fidesz jövőjével kapcsolatos megosztottság az Európai Néppártban (EPP), mint amilyennek látszik – jelentette ki Donald Tusk, az EPP elnöke a pártcsalád hétfői virtuális politikai gyűlésén mondott beszédében.

A Népszava cikke szerint a lengyel politikus a pártvezetőkkel folytatott konzultációiból azt a következtetést vonta le, hogy vannak olyan tagszervezetek, amelyeknek kifejezetten tetszik, amit a Fidesz Magyarországon csinál, és ahogyan elképzeli az európai kereszténydemokrácia jövőjét. Szerinte jelentős pártok nagy csoportja kritikusan viszonyul az úgynevezett „illiberális demokráciához”, de taktikai okokból nem akarja kizárni a Fideszt az EPP-ből.

„És végül vannak olyanok, akik számára az elvek a legfontosabbak. Nem kell mondanom, hogy teljes szívvel az ő oldalukon állok" – fejtegette a néppárti elnök hozzátéve, hogy ma nincs többség sem a Fidesz kizárása, sem pedig a visszafogadása mellett, de azt is nehéz elképzelni, hogy a magyar párt visszatérjen a közös értékekhez.

Tusk ezért azt javasolta a párttársainak, hogy együttesen gondolják át a stratégiájukat, és ha majd személyesen is találkozni tudnak, döntsenek titkos szavazással a Fidesz tagságáról. Mint fogalmazott, a Néppárt Fidesszel szemben elfoglalt álláspontjának azt kell tükröznie, hogy a pártcsalád hogyan viszonyul a valódi, illetve az egypárti demokráciához. 

Forrás: Népszava