Semmi sem az, mint aminek láttatják

A minisztériumban íródott anyag mindenekelőtt azt kívánja bizonyítani, hogy a magyar kormány élen járt a koronavírus elleni védekezés áldozathozatalában, hiszen az unióban a harmadik helyezést értük el (a németek és a csehek után) a GDP-ben kifejezett ráfordítások alapján. A 2019-es bruttó hazai termékhez viszonyítva, 20 százalékot hoztak ki, ami mennyiségileg valóban impozáns lenne, ha igaz lenne. Ha nem számoltak volna bele fűt, fát az intézkedésekbe. Így az MNB által nyitott új hitelkereteket és garanciákat, amik nem azonos fajsúlyúak a tényleges jövedelemosztással, hiszen csak igénybevételi lehetőségeket jelentenek és nem konkrét keresletnövekedést. E potenciális források nélkül, a járványra elkülönített alapok – az uniós pénzek átcsoportosításával együtt – a 2019-es GDP-nek csak az öt százalékát tették ki. Nem véletlenül kifogásolta az EB, hogy a magyar kormány az unió átlagánál jóval kevesebbet kíván fordítani a munkanélküliek ellátására, a munkahelyek megvédésére, az egészségügyre, oktatásra és a szociális ellátásra.

Mennyiségi alulteljesítésünknél azonban nagyobb problémát látni a kárenyhítésre szánt források felhasználásának szerkezetében. Ismeretes, hogy április elején, három alapot képeztek: a járvány elleni védekezését, a gazdaságvédelmit és az EU-ból érkező támogatásokét. Az utóbbi forrását nullára állították be, demonstrálva, hogy az unió semmivel sem segít bennünket. A hivatkozott PM-jelentésből azonban kiderült, hogy 335 milliárd forint uniós forrást mégiscsak sikerült felhasználnunk, ami nagyon is érdemi volt: innen mentek a bértámogatások és a KKV-k fejlesztésére fordított pénzek.

 A továbbiakban a két, forrásokkal feltöltött alap pénzeinek alakulását tekintem át.

A járvány elleni védekezés alapjának

forrásait – a 2020. évi szabad költségvetési tartalék bedarálásán túl – arra hivatkozva szedték össze, hogy ilyen válságos időkben mindenkinek hozzá kell járulni a nemzetmentéshez. A „mindenki” aztán egy szűkebb kört – a kormány bögyében lévőket – érintett, így a bankokat, a kereskedőket, az önkormányzatokat és a pártokat. A tervezett alap 663,5 milliárd forintot tett ki, amiből az operatív törzs által szükségesnek tartott kiadásokat és az egészségügyben dolgozókat kívánták finanszírozni (egyszeri juttatás és az egyébként is betervezett béremelés). A PM július 16-i közlése szerint, az alapból 126,5 milliárd forintos túlköltés történt, amire a szabályok szerint volt lehetőség. Az alapból történő tényleges költekezésről a következőket tudjuk.

Több mint 300 milliárd forint felhasználásáról – ezért is neveztem el fekete lyuknak – nem tudunk semmit. Kézen-közön elcsorgott volna? Ha meg nem, miért nincs tisztességes elszámolásának nyoma, hiszen a mi pénzünkről lenne szó, nem?

A lélegeztetőgépeket – mint kiderült – sikerült túlvásárolnunk (mennyiségüket és árukat tekintve is), amiben azért jó is van. Mindenekelőtt, hogy az országban lévő hozzávetőleg 20 ezer készülékre momentán csak néhány polgártársunk szorul, így van bőven mit elajándékoznunk. (Legutóbb a kirgizeknek küldtünk 20 darabot, elvégre kipcsák rokonaink is megsegítettek bennünket a Türk Tanácson keresztül, amikor arra rászorultunk és az EU még a füle botját sem mozdította – Orbán Viktortól szerzett információ). S jó az is, hogy a jelentősen túlárazott gépek kontroll nélküli importja után, jó pár polgártársunk elmondhatja azt, amit Mészáros Lőrinc nemrég lenyilatkozott: „Nincsenek anyagi gondjaim”. Úgyhogy ez a tétel rendben van.

De hogy jönnek a járvány elleni védekezéshez a minisztériumi személyi és dologi kifizetések, valamint a központilag tönkre tett szemétszállítás 3 milliárd forintos kisegítése? A kérdés – költői persze.

A gazdaságvédelmi alap felhasználása ennél is cifrább.

Máig nem tudni, honnan kaparták össze rá – a nemzeti foglalkoztatási alap bevetésén túl – azt 922,5 milliárd forintot, amivel az alap forrásai indulásnál 1345,6 milliárdot tettek ki. Ebből – a PM közlése szerint – július közepéig 1298 milliárd forintot használtak fel. Már az is sokat mond, hogy a zömét (70 százalékát) a miniszterelnökség/miniszterelnöki kabinetiroda, az ITM és a KKM közvetítésével.

Józan paraszti ésszel úgy gondolnánk, hogy ha válság van, ha leáll a gazdaság, kiesik a kereslet, akkor olyan döntéseket kell hozni, amelyek rövid távon pótolják a fogyasztási keresletet (a válságból való kilábolás mindig a fogyasztás beindulásával kezdődik), hosszabb távon pedig elősegítik a gazdaság jövedelemtermelő-képességének, versenyképességének javulását. A mi kormányunk azonban nem így gondolkodott. Számos országgal ellentétben, nem kezdett „pénzszórásba”, mondván, hogy „ingyen ebéd” pedig nincs. Azt az elvet követte, hogy a cégeket kell megsegíteni, amiből majd a foglalkoztatottakhoz is lecsorognak források. Csakhogy egyrészt júniusban például a statisztika szerint is munkát kereső honfitársaink közül kétszázezren semmilyen jövedelemhez nem tudtak hozzájutni. Másrészt az „ingyenebéd” tilalma csak a kiszolgáltatott munkavállalókra vonatkozott, hiszen a munkaadóknak, a hazai telephellyel rendelkező cégeknek 219 milliárd forintos támogatási alapot nyitottak (ezt július 23-án további 30 milliárddal megtoldották) – a gazdaságvédelmi alapból turisztikai fejlesztésekre fordítható 110 milliárdos adományon túlmenően. A KKM-nél fokozatosan 249 milliárd forintra duzzadt forrást kizárólag a nagy cégek 1,6 millió eurót meghaladó (nagyjából 560 millió forint) beruházásainak támogatására adják majd – vissz-tehermentesen!  Noha az ilyen arányú „ingyenebéd”-osztással (a végső fogyasztóknak, a tömegeknek semmi, de keveseknek, az egyébként is gazdagoknak pedig milliárdok) messze nem értek egyet, ám ez a versenyképesség-növelőnek elnevezett projekt mégis csak besorolható a gazdaságvédelem tárgykörébe.

Nem így az a közel 100 milliárd forint, amit ebben az évben a Budapest-Belgrád vasút és Paks II. építésére szánnak. Ezek a soha a büdös életben meg nem térülő beruházások ugyan lehet, hogy most növelik a foglalkoztatást, ám tartalmukban távlatosan nem védik, hanem rongálják a magyar gazdaság fejlődését, növekedési esélyeit. Mindamellett, hogy már ma is forrásokat vonnak el a lehetséges fogyasztásbővüléstől és/vagy a lukratív fejlesztésektől és/vagy a versenyképességjavító, embertőkébe való befektetésektől.

E legutóbbi állítás ráillik arra a több mint 200 milliárd forintra is, amit a g               azdaságvédelmi alapból szórtak ki július közepéig olyan célokra, amiknek nincs közük a 2020-ban válságba került magyar gazdaság mielőbbi felépüléséhez. A Magyar Közlönyökben megjelent, jelzett tartalmú döntések összesített adatait tartalmazza a következő táblázat (április-július 15.).

Nincs okunk a táblázat egyes tételeinek indokoltságát vitatni, csak az nem érthető, miért kell a magyar gazdaság védelmeként beállítani és eladni

• a HM, a Katonai Biztonsági Szolgálatok költekezését, a büntetés-végrehajtás finanszírozását;
• a Nemzeti Korcsolyázó Központ, a Bozsik Stadion, a kerékpáros létesítmények, az Erzsébet-táborok, a veszprémi uszoda, a nemzeti sportközpontok, az olimpiai utánpótlás-nevelés támogatását;
• a határon túliak forrásellátását, beleértve a Nyugat-balkáni Beruházási társaságot is;
• a Nemzeti Hauszmann-terv és a Várkapitányság építkezéseihez folyósított összegeket;
• az Eifel Műhely és Próbacentrum, az Operaház felújítását, a Magyar Művészeti Akadémia, a művészeti intézmények, társaságok, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a közgyűjtemények, a Nemzeti Filmintézet, a Lakitelki Alapítvány cégének szubvencionálását;
• a Nemzeti Hulladékgazdálkodást Koordináló Vagyonkezelő Zrt megsegítését;
• a minisztériumok igazgatására kiutalt pénzeket;
• egyes kormányközeli önkormányzatok működésének megsegítését;
• az egyébként is túlfinanszírozott kormányzati kommunikációt;
• a magyarországi űrtevékenységet, az egyházi örökség védelmét és a kínai orvoslás meghonosítását nálunk?

A felsoroltak nyilvánvalóan kilógnak a józan ésszel elképzelt gazdaságvédelem tárgyköréből. Kényszeres idesorolásuk arról tanúskodik, hogy a kormánynak nincs elképzelése a recesszió kezeléséről. Az Orbán-kormány sodródik a klientúrája és a vélt szavazóbázisa által támasztott igények folyamában.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a táblázatban megjelenített számok nem arra utalnak, hogy a vizsgált időszakban például a sportra, az egyházakra, a határon túliakra stb. csak ennyit költöttek volna. Nem, ennél jóval több folyt el minderre, ám itt csak azokat a kiadásokat gyűjtöttem egybe, amelyek a gazdaság védelmére felállított alapot terhelték, bemutatva, hogy a kedvenc témák, a preferált kijárók ide is be tudtak türemkedni.

S van még egy rossz hírem: a jövő évi költségvetésben megképzett gazdaságvédelmi alap tervezett kiadásai sem követnek más elosztási algoritmust. Megyünk tovább az Orbán-szabta úton, dudorászgatva, mintha nem történne semmi: „Ki tudja merre, merre visz a végzet…”