Showműsor az ország nyakán

Aki látta Charlie Chaplin A diktátor című filmjét, soha nem felejti el azt a jelenetet, amelyben a zseniális művész egy földgömb-lufi segítségével parodizálja Hitlert. „Enyém a világ” – mondja a főhős, aki balettművészeket megszégyenítően rúgja, üti, dobálja a földgömböt. A megrészegült hatalomvágyról szól a jelenet, amelynek végén – természetesen – kipukkad a lufi. Chaplin már 1940-ben tudta, hogy ennek a – véresen komoly – „játéknak” más vége nem lehet. Akinek nem marad egy csöpp érzéke sem a realitások iránt, az végül kénytelen lesz leszámolni az illúziókkal. 

Szombat délután nem filmet láttunk a legtöbb tévétársaság helyszíni közvetítésében, és nem is egy nagy művészt. Egy olyan ember lépett fel, csaknem egy órás műsorral, akinek nem a szórakoztatás lenne a feladata. Ám ezúttal úgy gondolta – saját kútfőből, vagy rossz tanácsadókra hallgatva –, hogy mondandóját jobban „el tudja adni”, ha időnként úgy tesz, mintha egyike lenne a ma oly népszerű stand up-os előadóknak. 

Egykor ezt a műfajt úgy hívták: magánszám. Remek írók írták meg a szöveget és nem különben kitűnő színészek álltak a színpadon, hogy – általában fergeteges sikerrel – szórakoztassák a közönséget. Aztán mindez átalakult, legtöbbször már nem nagyszerű írók állítják össze a mondandót, s nem is méltán elismert aktorok adják elő. Az esetek nagy részében olyan is az egész műsor.

Orbán Viktor mégis úgy érezte, hogy ez a forma – a Showder Klub és társainak színvonala – segítheti őt, amikor értékeli az előző két évet. Azt az időszakot, amikor a járvány miatt – tavaly – nem is tarthatott hasonló beszédet, miközben az országban és a nemzetközi politikában is rengeteg a gond és a fenyegető veszély. Lehet persze minderről könnyed és szórakoztató stílusban beszélni, de azért meggondolandó, hogy egy közjogi méltóság, egy ország első számú vezetője számára ez lenne-e a legmegfelelőbb hangnem.  

Ha a népnek – a híveknek – valóban cirkusz kell, hát most megkaphatták. Elhangzott például, hogy Gyurcsány és Bajnai hozta „az ország nyakára ezt az egész showműsort". S ha a jelenlegi belpolitika némely részeit így lehet minősíteni, akkor erre nyilvánvalóan az lehet a válasz, ha a miniszterelnök is showműsort „rögtönöz”. Amiben elhangzik például, hogy a baloldal, bár olyan, amilyen, „benne van a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban". Ezért aztán „Horn Gyula forog a sírjában”. Vagy, hogy az ellenzékben „nem tudnak annyi mini Ferit gyártani", hogy még egyszer sorompóba léphessenek, vagyis győzhessenek a közelgő választáson. Hozzátéve, hogy az ellenfelet ismerik, „Gyuri bácsi ejtőernyőseit lassan már nevükön szólítjuk" és „a Brüsszelből érkező zsoldosokat sem először vetik be ellenünk". És így tovább. 

A publikum pedig hálás. Hiszen úgy válogatták össze, hogy bármi is hangozzék el, azt viharos tetszésnyilvánítással fogadják. Tudják ők, nem is kellene nekik mondani, „létkérdés” a következő választás is, hiszen, ha nem maradhatnak a hatalomban, akkor aligha folytathatják azt, amit az előző 12 évben elkezdtek. Tisztában vannak vele, hogy nyergelniük kell, mert itt az ideje, hogy ők is „kilovagoljanak”. Az ellenzéki előválasztás nem várt sikere és eredménye ugyan okozott – nem is csekély – zavart a jelenlegi kormánypártok köreiben, de igyekeztek rendezni a soraikat és már régóta dühödt erővel támadnak mindenkit, aki veszélyes lehet számukra. A miniszterelnöki beszédből pedig nyilvánvalóvá vált, hogy ezt még fokozni is akarják, mert egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni, hogy veszíthetnek. Hogy ebből mi következik április 3-a után, abba egyelőre jobb nem is belegondolni. 

Az ördögöket újra falra festették. Jellegzetes mondat, mely szerint „ha hagyjuk, hogy a migránspárti brüsszeli bürokraták kormányra segítsék a Gyurcsány-show egyszerre nevetséges és veszélyes szereplőit, akkor meg fogják nyitni a határokat”. Vagyis az ellenségek bizonyosan összefognak, ezért Orbán és Fidesz híveinek is össze kell zárniuk, különben – ahogy egy igazi stand up-os mondaná – „lesz itt olyan nyílt társadalom, hogy még az unokáink is nyögni fogják, ha még itt lesznek egyáltalán". 

És ebben a helyzetben Orbán Viktornak már nem számít semmi. Reális veszélynek érzi, hogy elvesztheti hatalmát, ezért már nem képes „reálisan” szemlélni a helyzetet. A szórakoztatónak szánt előadást, a magabiztosnak látszó fellépést átszövi immár a rettegés, hogy mi lesz, ha mégsem győznek. Ha a lelkesnek látszó helyszíni közönség mögött már nincsenek elegen, akiket meg tudtak venni az osztogatással és akik hajlandók rá, hogy ne vegyék észre, mi van igazából ebben az országban. 

Az évértékelőn az előadó kezében csak papírok voltak, nem lufi, amelyre – az egész világ helyett – csak Magyarországot, netán a Kárpát-medencét rajzolták rá. Nem volt hát mivel játszadozni, csak a szavakkal. De a hatalmi gőg átsugárzott azokon is. Áprilisban majd kiderül, ki hogyan értette meg ezt az üzenetet.