Sík Endre: kiszámítható biztonság kell ahhoz, hogy jókedvű gyerekek tömegei születhessenek

HírKlikk 2024. január 29. 09:45 2024. jan. 29. 09:45

Sosem született még olyan kevés gyerek, mint 2023-ban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Tavaly mintegy 85 ezer születés jutott több mint 127 ezer halálozásra, vagyis a magyar lakosság száma 9,6 millió alatt lehet jelenleg.

,Ha itt nem lesz fordulat, előbb-utóbb ellakják tőlünk Magyarországot, ellakják tőlünk a Kárpát-medencét" – így beszélt a magyar demográfiai helyzetről 2022-ben Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány nem bevándorlással, hanem a több gyermek vállalásának ösztönzésével kívánja az újranépesedést fenntartani.

Ahogy azt a Hírklikk is megírta, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023-ban mintegy 85 200 gyerek született, és körülbelül 127 200-an haltak meg Magyarországon, aminek eredményeként a népesség nagyjából 9 millió 580 ezerre tehető. 88 ezer alatt még sosem volt az élveszületések száma, a mintegy 85 ezres szám így negatív rekord. 

A KSH adataiból kiderül: 1954-ben volt a legtöbb, több mint kétszázhúszezer születés, míg a rendszerváltozáskor már csak mintegy 125 ezer gyermek jött világra. A 2010-es kormányváltás évében 90 ezer magyar született itthon.

Az ATV Híradónak nyilatkozó Sík Endre szociológus felhívta a figyelmet arra, hogy mindez egy több évtizedes folyamat eredménye. Szerinte a lakáshoz jutás könnyítése, vagy a családtámogatások kiszélesítése csak rövid távú megoldások, a hosszú távú megoldáshoz sokkal nagyobb horderejű döntésekre van szükség. 

,,Nem a születés pillanatára koncentrálva mondjuk, hogy a lakáshoz jussanak az emberek, hanem az iskolarendszert, az egészségügyet, és általában a megélhetés hosszútávú tervezhető, kiszámítható biztonságát kell biztosítani ahhoz, hogy jókedvű gyerekek tömegei születhessenek meg" – magyarázta a szociológus. 

Forrás: atv.hu