Sikerült tovább fokozni a káoszt az egészségügyben

Millei Ilona 2020. szeptember 25. 20:00 2020. szept. 25. 20:00

„Nincs!” Ezzel az egy szóval cáfolja Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének állításait, miszerint van elég kórházi ágy, van elég intenzív terápiás ágy, van elég szakszemélyzet az egészségügyi intézményekben, amelyek felkészültek a koronavírus-járvány második hullámára. 

A Facebook-videóban a köz tudomására hozott, majd a Magyar Nemzet hasábjain megismételt miniszteri állítás azt is tartalmazza, hogy kidolgozták, hogyan nyitják meg egymás után, lépcsőzetesen az ellátó helyeket, hogy a kapacitások határáig használják ki az egyes forrásokat. Kunetz Zsombor erre azt mondja, úgy, hogy a másikat meg be kell zárni, ahonnan a személyzetet átirányítják. Magyarul ez úgy néz ki, hogy egyet megnyit, egy másikat bezár. Abszolút értékben ugyanott vagyunk.

S, hogy mit szólnak ehhez a kórházak? Kunetz Zsombor szerint, teljes káosz van. Még szeptember másodikán egy rendeletben azt határozták meg, hogy – Budapesten és Pest megyén kívül – az összes megyei kórház, illetve ahol nem azok, ott a három vidéki, a szegedi, a debreceni és pécsi orvosi egyetemi kórház lesz az, amelyeket elsődlegesen kijelöltek a koronavírusos betegek kezelésére. Majd szeptember 19-én – még mindig Budapest és Pest megye kivételével – teljesen megváltoztatták ezt a rendszert, és az országban öt kórháznak dedikálták az elsődlegességet. Ebből három ugyan megyei kórház, kettő viszont közkórház, a viszonylag nem túl nagy kiskunhalasi, és a megyei kórházhoz képest közepes méretű ajkai. Ebbe az öt kórházba próbálták „belerakni” az összes covidos beteget. Ezzel a koncepcióval az a probléma, hogy ezeknek a kisebb kórházaknak az egészségügyi humán erőforrás nem áll rendelkezésükre, ráadásul épphogy a jelenlegi terhelésüket  tudják megoldani. Ezekbe valahonnan embereket kell vezényelni, ha plusz feladatot kapnak.

Kunetz Zsombor példának az ajkai kórházat említi, ahová nyilván oda fogják vezényelni a veszprémi orvost, ápolót, a győri orvost, ápolót, vagy a szombathelyi orvost, ápolót, hogy ott segítsen koronavírusos betegek kezelésében, de a vírusos betegek eközben nem az ajkai kórházban fognak jelentkezni, hanem a veszprémiben, a győriben, meg a szombathelyiben. Ráadásul addig, amíg nem lesz meg a PCR tesztjük eredménye, ott is maradnak, mert csak az igazoltan vírusos beteget lehet majd átszállítani. .Ez teljes nonszensz! A megoldás az lett volna, hogy ha megyei szinten hagyták volna kezelni az egészet, és oda irányítanak át orvost, ápolót a kisebb kórházakból. Az egészségügyi szakértő hozzáteszi, nem elég, hogy nincs elég humán erőforrás, nem elég, hogy az egész járvány egy olyan egészségügyi rendszert ért, amelyik gyakorlatilag a darabjaiban van, még sikerült tovább is fokozni a káoszt. 

Arra a miniszteri kijelentésre, hogy „Olyannyira előkészítettük a kórházi kapacitásokat, hogy ezzel kapcsolatban a legelső körlevél minden magyar kórház főigazgatójának szeptember másodikán ment ki. Azóta folyamatos a tájékoztatás. Élő a kapcsolat a kórházakkal.” Kunetz Zsombor csak a Dél-Pesti Centrumkórház példáját hozza. A Dél-Pesti Centrumkórházat a körlevél alapján kijelölték koronavírus ellátó hellyé, és leírták neki, hogy tíz intenzív ágyas részleggel, illetve harminc ágyas koronavírusos beteg kezelésére alkalmas részleggel kell bővítenie az eddigi ellátását. A kórház vissza is írt, hogy az infrastruktúrát tudja ugyan biztosítani, de a humán erőforrást nem. Szóval ennyire készítették ezt az egészet elő. A kapcsolat pedig annyira élő, hogy a naponta megjelenő, egymásnak ellentmondó rendelkezésekben próbál meg mindenki eligazodni.

Másik elrettentő példaként a János Kórház esetét említi, ahonnan az akut traumatológiai ellátást több kórházba irányították át, többek között az Uzsokiba is, hogy felkészítsék lélegeztetett Covid betegek fogadására. Miközben ezen kórházakból is, például az Uzsokiból, intenzív terápiás szakembereket vonnak el.

Szóval, az egész kaotikus, és egyre kaotikusabb – szögezi le Kunetz Zsombor.