Sokan kimaradtak a pedagógusbéremelésből, pedig a munkájuk nélkülözhetetlen

Kik azok, akik az iskola világában kiszorultak a béremelésből?  Például az olyan technikai alkalmazottak, mint a takarítók, a karbantartók, vagy a portások, akik pedig januártól a Munka törvénykönyve alá tartoznak. Ugyancsak kimaradnak azok az oktatást, nevelést közvetlenül segítő (NOKS-os) dolgozók is, akiknek nincs pedagógus végzettségük, így többek között a dajkák, a könyvtárosok, a pedagógiai és a gyógypedagógiai asszisztensek, a gyermek- és ifjúságvédelmi támogatók, a gyógytornászok, az óvoda-, iskola és kollégiumi titkárok, az ápolók, a rendszergazdák, vagy épp a laboránsok.

Míg a pedagógusdiplomával nem rendelkezőknek maradt az eddigi bérük, vagyis a garantált bérminimum, plusz 7 százalék, nagyjából 230 ezer forint, a technikai dolgozók a garantált bérminimumot kapják. Azt sem véletlenül. 

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának ügyvivője mondta el a Hírklikknek még tavaly augusztusban: „sokszor a szemünkre vetik, hogy minek is járunk tárgyalni, mikor úgysem érünk el semmit. Azért ez nem egészen így van. Csak a kormány nem ismeri el, amikor korrigál. Így volt ez akkor is, amikor a PSZ, és a PDSZ, vagyis konkrétan én szóltam azért, hogy ne minimálbért kapjanak a jövőben a dajkák, illetve azok az iskolai dolgozók, akiknek nincs iskolai végzettséghez kötve a munkájuk. Mert ez a mostani rendszerben azt jelentené, hogy csak a minimálbérre jogosultak. Azt még anno külön értük el, hogy a 326/2013-as kormányrendeletbe bekerüljön, ha valakinek szakmunkásképző végzettsége van, akkor a garantált bérminimumot kapja. Meg is ígérték, hogy persze, ez így lesz a továbbiakban is. De nem így lett volna!”

 A szakszervezetek azóta is minden egyes sztrájkbizottsági és egyéb tárgyaláson követelték, hogy emeljék a pedagógusok munkáját segítő dolgozók bérét is. Maruzsa Zoltán államtitkár mindig úgy reagál rá, hogy esetleg lehetséges, de arra hivatkozik, hogy azóta még nem voltak olyan szintű tárgyalások, amelyeken ez szóba került volna.

Nagy Erzsébet szerint a korábban felsorolt technikai, és a nem pedagógus végzettségű, de a nevelést-oktatást segítő dolgozók nélkül meg sem lehetne mozdulni az intézményekben, olyanok ők, mint az egészségügyben az ápolók meg a műtősök. Nélkülük nem lehetne műteni, hiába van ott az orvos. 

Neubauer Tamás, a PSZ Győr-Moson-Sopron vármegyei elnöke még határozottabban mutatta be, miért is kellenek az iskola működéséhez a mostani béremelésből abszolút kimaradt dolgozók: „nélkülük a mi munkánk is ellehetetlenülne, mégis úgy kezelik őket, mintha az ő munkájuk nem az oktatás szerves része lenne. Én csak azt kérdezem, működik-e egy hajó, anélkül, hogy van rajta olyan, aki kiköt, aki irányít, a motort szereli, vagy épp kitakarít. Ahogy egy hajó se működne nélkülük, úgy az oktatási rendszer se működik a technikai dolgozók és a nem pedagógus végzettségű oktatást-nevelést segítő NOKS-os dolgozók nélkül. Ezért nem érthető, hogy azokat, akik például a karbantartást végzik, takarítanak, vagy felügyelnek arra, hogy illetéktelenek ne tudjanak bejutni az iskolába, aztán az iskolatitkár, vagy épp a rendszergazda, aki nélkül nem működne az az informatikai rendszer, amin keresztül adatokat kell szolgáltatni, hogyan lehet kihagyni a béremelésből, és úgy tekinteni rájuk, mintha nem is lennének a rendszer részei. Nélkülük ugyan lehet órát tartani, de, ha majd nem megy az internet, és a tanár nem éri el azokat a tartalmakat, amikkel tanítani akarna, vagy nem működik az aktív tábla, és ő nem tudja megjavítani, vagy ne adj’ isten egy gyerek rosszul lesz, és végighányja az egész folyosót, a tanár nem fog tudni kimenni, hogy feltakarítsa, mert rá van bízva még másik 30 gyerek, akiket nem lehet otthagyni. De akkor ki fogja feltakarítani? Az oktatásban napi szinten ott kell lenniük azoknak is, akik az ilyen feladatokat elvégzik. Ha ők a kevés fizetésük miatt inkább egy szolgáltatóházba, vagy a kertészeti vállalathoz mennek dolgozni, érthető, mert lényegesen több lesz a pénzük, ráadásul pontosan meg lesz határozva a munkájuk is. Egy iskolában, egy óvodában mindig történik valami váratlan, mindig minden változik, és szükség van olyan emberekre, akik alkalmazkodni tudnak ehhez, és meg tudják oldani a felmerülő problémát. Egyébként senki nem érti, ők miért is maradtak ki a béremelésből. Leginkább valószínűleg azért, mert nincs pénz” – tette hozzá az elnök.

Lechner András gyógypedagógiai asszisztensként dolgozik 18 éve, és körülbelül havi 220 ezer forintot visz haza, annyit, amennyit például egy parlamenti képviselő „elautózhat” havonta. Lechner András érettségivel elvégzett egy két éves gyógypedagógiai asszisztensi képzést, ami szakképesítést ugyan adott, de pedagógusdiplomát nem. Így ő is azok közé tartozik, akik kimaradtak a béremelésből. Pedig ő és társai is tanultak pedagógiát, meg minden egyebet, amit a pedagógusok, legfeljebb nem olyan mélységben. Azt is elmondta, nem ácsingózik a diplomás bér után, hiszen nincs diplomája, de az, hogy a minimumot kapják, nem normális dolog. Az kellene, hogy a számukra is kialakítsanak egy bértáblát, normális jövedelmet, a diplomás átlagbér legalább 50 százalékát. Az ő bérük egyébként csak akkor emelkedett, amikor emelték a garantált bérminimum összegét, és annyival, amennyivel az akkor emelkedett, legutóbb az idén 10 százalékkal, így a nettó garantált bérminimum 216.800 forint, ehhez kapnak még 7 százalékos kiegészítést.

Lechner András az integrált oktatás keretében egy normál általános iskolában dolgozik, és az a munkája, hogy olyan gyerek mellett legyen egész nap, aki azzal a szakvéleménnyel került oda, hogy gyógypedagógiai asszisztens segítségét igényli. Benn van vele az órán, mellette ül, és a tanár, illetve a diplomával rendelkező gyógypedagógus útmutatása, és a saját tapasztalatai alapján segíti neki. Már, ha van diplomával rendelkező gyógypedagógus. Olyan nagy hiány van belőlük, hogy egy hónapban kétszer-háromszor, ha látják. Mert mint „utazó” gyógypedagógus többször nem jut el az intézménybe.

Lechner András elmesélte, ő eddig egy SMA-s gyereknek segített, aki már nem tud bejárni az iskolába, magántanuló lett. Vele az órán nem sok dolga akadt, mert teljesen ép értelmű, jó tanuló volt, csak épp mozgássérült. A mozgássérültek mellé pedig mindenképp jár gyógypedagógiai asszisztens. Ez a gyerek két év alatt úgy leépült, hogy ma már járóképtelen, tolókocsiba kényszerült, aminek következtében el is hízott. Azért is lett magántanuló, mert az anyukája – aki fele akkora, mint a gyerek –, már nem tudja betolni a gyereket az iskolába, kiemelni a tolókocsiból. A gyerek ezért egyéni tanrendet kapott, ám, ha valamiért mégis bemegy az iskolába, akkor Lechner András segíti ott őt a mozgásban. Gyógypedagógiai asszisztensként az iskolában András most egy alsós autista kisfiúnak segít. 

Veszprémben összesen 35 gyógypedagógiai asszisztens dolgozik. Van, aki cukorbeteg kislánynak segít, vagy olyan autistának, aki mellől még a szünetben sem lehet elmozdulni. Napi 8 órát töltenek a gyerekekkel, tanítják is őket, ha nem is úgy, mint egy tanár. Ő egyébként azért lett gyógypedagógiai asszisztens, mert úgy érezte, van affinitása ehhez a munkához. De nagyon sokan azért vállalják, mert nekik maguknak is sérült, autista, vak, vagy mozgássérült gyermekük van, és ezen a segítőpályán találták meg önmagukat.  

Lechner András szerint a minisztériumban nem is tudják tulajdonképpen, hogy mi a dolga egy gyógypedagógiai asszisztensnek. Ezért tartják érthetetlennek, hogy ők kimaradtak a béremelésből. Finoman szólva, nagyon is fel vannak háborodva.