Nagy Erzsébet: a kormány megtévesztés céljából nem kommunikál őszintén

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár egy interjúban többek közt azt mondta: nem a magyar kormány kezdeményezte, hanem az Európai Bizottság kérése volt az, hogy a Magyarországnak járó uniós források egy jelentős részét pedagógus-béremelésre fordítsa a kormány, ezért a tervezett béremelés a magyar költségvetési és európai uniós források kombinált felhasználásával valósulhat meg. Mi ebből az igaz?  

Az igaz, hogy az unió adott pénzt a pedagógus-béremelés céljára az EFOP Plusz (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) pályázat keretén belül, de az botorság, hogy maga a béremelés csak a kombinált támogatással valósítható meg. Tudniillik az unió így is, úgy is adná ezt a pénzt, ha a kormány teljesítené az EFOP Pluszos vállalásokat. És itt az ütemezésről van szó. Mert mi akadálya van annak, hogy az első ütemet a magyar kormány biztosítsa? Hiszen a béremelésnek a nagy részét a kormánynak kell állnia még úgy is, hogy az unió belead 800 milliárd forintot. Vagyis nincs annak semmi akadálya, hogy a magyar kormány megkezdje a béremelést, méghozzá egy látható emeléssel, máskülönben hogyan érnék el azokat a számokat, amelyeket el kell érniük 2025-re, illetve 2030-ra. Megvalósíthatatlan lesz, főleg ilyen infláció mellett. 

Azt is mondta az államtitkár, szó sincs arról, hogy 16 ezer pedagógus hiányozna a rendszerből. Szerinte a tény az, hogy 2010 óta a tanulólétszám 13 százalékkal, a pedagóguslétszám pedig 3 százalékkal csökkent, és a magyar köznevelésben a tanár-diák arány az uniós átlagnál jobb. Valóban így van? 

Mindig a tanár-diák átlaggal szoktak „bűvészkedni”, csak épp elfelejtik hozzátenni azt, hogy nálunk a pedagógusok végeznek egy csomó olyan munkát, amiket más országokban nem pedagógusokra bíznak. Illetve a csoportbontásokat is hozzászámolják, és így hozzák ki azt az eszméletlen alacsony számot, hogy egy pedagógusra 10,6 diák jut. Ami a valóságban azt jelenti, hogy a nagyobb városokban bőven 30 fölött vannak az osztálylétszámok. Kistelepülésen valóban adódik, hogy kislétszámúak az osztályok, mert a településen eleve kevesen vannak a tanulók. A másik pedig a meglehetősen magas tanulói óraszám és a sok tantárgy – és ezt tudja a kormány is, ezért gondolom, hogy szándékosan megtéveszti a közvéleményt. Vagyis egy osztályt eleve sok tanár tanít, magas óraszámban, így persze, hogy kijön a kormány által említett átlagszám. Amit pedig a tanárhiányról mondott az államtitkár, az is tévedés, mert abba, hogy hány százalékkal csökkent a pedagóguslétszám, beszámítják a megbízási szerződéseseket, és mindenkit, aki él és mozog. Ehelyett meg kellene nézni, hány pedagógust vettek fel határozatlan időre. Egyébként pedig, ha már a pedagógushiányról beszélnek, akkor nem nagyon értem, hogy miért nem adnak nekünk adatot. A PDSZ augusztus 2-án kért adatokat arról, hogy július 15. és augusztus 1. között az egyházi, illetve a magánintézményekben hányan jelezték távozásukat a státusztörvény alapján kapott egy hónap felmondási idővel, de ezt valahogy nem sikerült számunkra megküldeni. Pedig ezeket a számokat a tankerületek azonnal tudják biztosítani, hiszen hozzájuk érkeznek a bejelentések. Nem értem, hogy miért kell az adatszolgáltatásokkal várni. És most jön még a szeptember 15. és szeptember 29. közötti időszak, amikor nem csak az egy hónap felmondási idő jár a lemondóknak, hanem jár még 1-3 hónapnyi végkielégítés is. Elég sokan arra az időszakra fogják ütemezni azt, hogy elhagyják a pályát. Egyébként pedig, ha nincs pedagógushiány, miért van az, hogy most már nem csak a „Közigállás”, hanem a közösségi oldalak is tele vannak rengeteg, meglehetősen elkeseredett álláshirdetéssel? Ezekben többnyire egy hosszú lista van az adott iskolában arról, hogy milyen pedagógust vennének fel, illetve egyre több olyan, amelyben „bármely szakos” pedagógust keresnek. Ezt mi magyarázza, ha igaza van Maruzsa Zoltánnak? 

Letétbe is sokan helyezték a lemondásukat…

Az a Pedagógusok Szakszervezetének a kezdeményezése volt. Mi azt javasoltuk a pedagógusoknak, hogy ne éljenek ezzel, inkább válasszák a július 15 és augusztus 1. közötti lemondás lehetőségét, mert akkor jobb kondíciókkal tudnak elmenni a pályáról, ha valóban távozni akarnak. Ne húzzák az időt. Aki pedig megkezdené még az új tanévet, az a szeptember 15. és szeptember 29. közötti időszakot válassza. 

Maruzsa szerint „hazugság, hogy összesen öt fő jelentkezett kémiatanárnak, mert osztatlan képzésben 23 fő, osztott két féléves képzésben 24 fő, osztott négy féléves képzésben 20 fő, és a szaktanárira – ez egy mesterszakra épülő egy éves képzés – valóban öt fő jelentkezett, de ez csak az egyik képzési forma, ezeket a számokat össze kell adni, és kijön, hogy 72 fő jelentkezett és nem 5”.

Eleve egy olyan cáfolat, hogy nem 5, hanem 72 kémiatanár jelentkezett, már önmagában is elég nevetséges. Hiszen országosan a 72 is szánalmasan kevés! Több mint 3000 iskola van, és tudjuk, hogy nagy számban hiányoznak a természettudományos tárgyakat tanítók. Nem tudom, hogy ez az intézmények hány százalékát teszi ki, de biztos, hogy a nagy többséget. Már régóta probléma a kémia, a fizika és most már a biológia szakosok hiánya is. Ha 72 kémiatanár be is kerül ebbe a rendszerbe, nem tudjuk, hogy hányan végeznek, és hányan választják végül a pedagógus pályát. De az eddigi statisztikák alapján lehet tudni, hogy a töredéke lesz a 72-nek az, aki ténylegesen is tanít majd. Ez az indok már önmagában így is nevetséges. De, ha megnézzük, hogy Maruzsa valójában mit mond, akkor láthatjuk, hogy ő a jelentkezettekről beszél. Ehelyett a felvettekről kellett volna beszélnie, ugyanis a jelentkezettek között az is ott van, aki aztán más szakra megy, mert nem első helyen jelölte meg ezt a szakot, és azok is benne vannak a 72-ben, akik a mesterszakra jelentkeztek. Nekik már van egy alapfokú diplomájuk, és azt most elég gyorsan meg lehet fejelni akár két félév alatt is. De ettől ő „nem lesz többen”, ő még továbbra is ugyanaz az egy darab tanár marad. De Maruzsa ezt is hozzászámolta létszámként. Szerintem most már mindenféle módszerrel igyekeznek bizonyítani az uniónak, hogy a státusztörvény vonzóvá teszi a pedagógus pályát. Vagyis a lehetetlennel próbálkoznak.  

Viszont a Belügyminisztérium azt is bizonyítani akarja, hogy a Magyarországgal azonos klimatikus fekvésű Szlovákiában június 30-ig tart a tanítás, és ez ott nem okoz gondot. A BM szerint azonban a tanároknak vigyázó szemeiket nemcsak Szlovákiára kéne vetniük, hanem számolniuk kellene azzal is, hogy „az iskolaépületek energetikai fejlesztése folyamatos”. A tárca azt is közölte, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) kérésére a beiratkozást két nappal eltolják, a szóbeli érettségi vizsgákra pedig további három napot biztosítanak, így nem kell majd egyszerre érettségiztetniük és órát tartaniuk a középiskolás tanároknak…

Az a baj, hogy a minisztériumban elfelejtették megnézni Magyarország és Szlovákia domborzati térképét. Nem nézték meg a középhőmérsékleteket sem, így nem látták azt, hogy azért Szlovákiában enyhébbek a meleg napok is. Úgyhogy ilyen értelemben nem összevethető a két ország. Azt is mondják, hogy óriási iskolafejlesztési programba fogtak. Csak az a baj, hogy 90 százalék fölötti azoknak az iskoláknak a száma, amelyek többnyire panelből épültek, nagy ablakokkal. Úgyhogy a tantermekben pillanatokon belül fölmegy a hőmérséklet 40 fokra, ha nincsenek felszerelve légkondicionálóval. Azt el tudjuk képzelni, hogy ma Magyarországon minden iskolát felszerelnek majd légkondival? És ha még így is lenne, azt miképpen fogják elérni, amiért vélhetően ezt az egészet kitalálták – spórolni a fűtésen –, hogy kevesebb energiafelhasználás legyen. Tudtommal a légkondicionáló is elég energiaigényes „játék”, és nem is kicsit az. És közben egy hét fűtésdíj megspórolásról van szó. A minisztérium, meg Maruzsa Zoltán is arra hivatkozik, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar észrevételére tettek még be érettségi napokat, és tolták el a beiratkozást. Úgy tűnik, csak önmagukat akarják és tudják meghallani, mert tudomásom szerint ezt a PDSZ kérte először. De már az önmagáért beszél, hogy ők arra hivatkoznak, hogy az NPK kérte. 

A szakszervezetek kontra a minisztérium és Maruzsa  párbeszéde lassan olyan, mintha a vizet kéne a szakszervezeteknek gereblyézniük? Az érdekvédők elmondják a valós helyzetet, amit a kormány cáfol, aztán a szakszervezetek megint elmondják a valós helyzetet, és kormány megint csak a magáét mondja, és patthelyzet…

Ha Maruzsa véletlenül elismer valamit, akkor is azt mondja, hogy az NPK kérésére tette, ami az ő kis kooperatív szervezetük. Nehogy azt kelljen mondania, hogy egyetért a szakszervezetekkel. Pedig tényleg hülyeség volt a minisztérium ötlete az iskolaév meghosszabbításáról, merthogy valóban összecsúsztak a dátumok.  

Meddig lehet ezt szakszervezeti lélekkel bírni?

Nagyon frusztráló és nehéz ez így. De, azért egy-két dologban mégis csak sikerül áttörni a falat. Csakhogy az a probléma, hogy a kormány nem kommunikál őszintén. Nyilván azért, hogy megtévesszék a laikus közvéleményt. Sokszor a szemünkre vetik, hogy minek is járunk tárgyalni, mikor úgysem érünk el semmit. Azért ez nem egészen így van. Csak a kormány nem ismeri el, amikor korrigál. Így volt ez akkor is, amikor szóltunk, konkrétan én szóltam azért, hogy ne minimálbért kapjanak a jövőben a dajkák, illetve azok az iskolai dolgozók, akiknek nincs iskolai végzettséghez kötve a munkájuk. Mert ez a mostani rendszerben azt jelentené, hogy csak a minimálbérre jogosultak. Azt még anno külön értük el, hogy a 326/ 2013-as kormányrendeletbe bekerüljön, hogyha valakinek szakmunkásképző végzettsége van, akkor a garantált bérminimumot kapja. Most a legutóbbi tárgyaláson be is mondták, hogy persze, persze, ez így lesz a továbbiakban is. De nem így lett volna! A státusztörvényben is sikerült egy-két nagyon durva dolgot megváltoztatni. Ilyen volt a lemondási idő, vagy a próbaidő, ami hat hónapig is terjedhetett volna, sokkal durvább lett volna a röghöz kötés, az áthelyezés már nem a teljes tankerületre vonatkozik, hanem most már limitálva van, hogy mennyi lehet az utazási idő, az is a járáson belül. Csak mi azt mondjuk, hogy igaz, ezek finomítások, de a teljes egészet nem érintik. Merthogy az egész jogállásváltás teljesen fölösleges, és attól, hogy enyhítettük, még nem szűntek meg a problémák. Vagyis a szabály enyhébb lett, de attól még problémás a létezése. És erre volt azért hatásunk. Csak nem arról beszélünk, amikor sikerült elérni valamit, hogy jaj, de jó, mert az egész nem „jaj, de jó”.