Soós Adrianna: nem a sztrájk a cél, de ha nem jutunk előrébb, akkor ezt fogjuk tenni

HírKlikk 2023. február 27. 15:00 2023. feb. 27. 15:00

Én feltételezem, ha valaki egy szakmai terület államtitkára, akkor neki is érdeke, hogy legyen fejlődés, legyenek elégedettek az emberek, és ehhez ad segítséget a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) – mondta Soós Adrianna, az érdekképviselet elnöke a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. Arra reagált, hogy múlt hétfőn megtartották az egészségügyi szakszervezetek által kezdeményezett sztrájktárgyalás első fordulóját a Belügyminisztériumban, ahol Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár volt jelen a kormány részéről.

A szakszervezeti vezető megerősítette, a FESZ azt szeretné, hogy már az idén januártól emelje a szakdolgozók bérét a kormány, de az államtitkár azt közölte, ő annak is örül, hogy a jelen gazdasági körülmények között egyáltalán elkezdődhet a bérfelzárkóztatás. Hozzátette, az elmúlt években nagyon sok szakmai anyagot készítettek arról, melyek a fő indokai annak, hogy változást akarnak. Soós Adrianna szerint azonban már az is eredmény, hogy a kormány eljutott odáig, hogy az orvosbérekhez fel kell zárkóztatni a szakdolgozók bérét, mert a munkakörülményeikben nagyon sok a hasonlóság. „Az intézkedés megtörtént, a probléma az, hogy majd az idén júliusban és jövő év márciusban emelik a béreket és nem most.”

Az érdekvédő leszögezte, tisztában vannak azzal, hogy magas az infláció, de az árak is, és a szakdolgozók nem nagykeresetű emberek. „Felméréseinkből tudjuk, hogy nagyon nagy megélhetési problémát jelent sok embernek, hogyan gazdálkodja ki az árakat, ha nem kap még inflációszintű béremelést sem. Elsősorban tárgyalás útján próbáljuk elérni a célunkat, de ha nem, akkor továbbmegyünk.”

Emlékeztetett, már másodszor tárgyaltak a kormány képviselőjével, de ez most egy sztrájktárgyalás kezdete volt. „Elmondtuk, hogy mik a követelések, és a következő alkalommal arra is viszünk javaslatokat, honnan lehet pénzt előteremteni a béremelésekre, de azt nem javasoljuk, hogy az orvosoktól vegyenek el. Napirenden volt még a munkahelyek egyoldalú megváltoztatása, az átvezénylés, hogy ez miképpen és lehetőleg minél szűkebb körben történjen, önkéntes alapon, anyagi kompenzációval. Legyen erre egy szabályrendszer.”

Néhány témában nagy fogékonyság volt a másik fél részéről, például abban, hogy egy, a jelenlegitől eltérő, átlátható bérrendszert dolgozzunk ki – mondta Soós Adrianna. „Az egyik feladatunk, hogy próbáljunk olyan bérarányokat kialakítani, amelyek biztosítják, hogy minden területen legyen elég ember, ott is, ahol még öt percre sem lehet otthagyni a betegeket, és ott is, ahol az a teher, hogy nagyon sok beteg jut egy ápolóra. Miután semmi konkrét ígéret bérügyben nem volt, pedig ez a legsürgősebb kérdés, így biztosan nem kerülhető el a sztrájk.”

A sztrájktárgyalás második fordulója március 7-én lesz és arra már konkrét javaslatokat visz a FESZ – mondta az elnök. „Ilyen például, hogy nagyon sok a nyugdíjas orvos, aki engedéllyel dolgozik és nyugdíj helyett fizetést kap. Őket vissza kellene állítani nyugdíjas státuszba és a nyugdíjuk mellé kapnának munkájukért járandóságot. Javasoljuk például, hogy bocsássanak ki hosszú lejáratú kötvényt az egészségügy hosszú távú finanszírozására, mint a babakötvény, de már tettünk egy egyszerűbb bérjavaslatot, ami tartalmazza azokat az elemeket, amelyek indokoltak a szakterületek között, elismerik a képzettséget, és fogunk vinni javaslatot az elégséges szolgáltatásra, amit nekünk a sztrájk alatt nyújtani kell.”

Annyiból könnyebb a helyzetünk, hogy az orvosoknak nincs bérkövetelésük, így nem fognak ebben részt venni, tehát senki nem marad orvosi ellátás nélkül – erősítette meg azt, hogy nem a betegek rovására tartanak sztrájkot, ha nem tudnak megállapodni.

Soós Adrianna arra is reagált, hogy Takács Péter államtitkár javasolta, a Cser Ágnes vezette Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével közösen üljenek le. „Mi nagyon pártolunk minden összefogást az egészségügy összes szereplőjével, hogy jobb legyen az ellátás a betegek érdekében és hogy jobb legyen ott dolgozni, de a sztrájktárgyalás egy adott szervezetnek és a mögötte lévő tagoknak a követelése mentén indul. Elég nehéz egy kormánnyal is megállapodni ebben az ügyben, nem még egy másik csoporttal is, amelynek nem ismerjük a véleményét.”

Ha bejön egy másik szakszervezet vagy kamara, amelynek egyébként a meghatározott törvények alapján egy sztrájkban semmilyen szerepe nem lehet, akkor nem tudunk megállapodni semmiben, bárki blokkolhatja a mi törekvésünket – mondta Soós Adrianna a Klikk TV Mélyvíz című műsorában.

 

Forrás: Hírklikk