Sosem volt dicsőségünkről énekelnek 340 millióért a nemzet dalnokai
Két hónap alatt 340 millió forintnyi pályázatot nyújtottak be az előadóművészeti tao-támogatások helyébe lépett közvetlen támogatási rendszerben a történelem dicső pillanatainak bemutatására szolgáló tematikára – ezt közölte örömhírként az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence. A politikus a Rákóczi Szövetség II. Kárpát-medencei színjátszó táborában beszélt erről, és azt sem titkolta el a hallgatóság elől, hogy eredetileg 150 millió forintot irányoztak elő, de annyian szeretnék megénekelni a dicső magyar múlt nagy pillanatait, hogy arra 340 millió forint is épp hogy elegendő.
A dicsőséges magyar történelemnek számtalan felemelő pillanata volt, de a jelennel, vagy a nem túl távoli múlttal sem szabadna mostohán bánni. Lehetne például pályázni egy olyan rockoperával, amelynek témája Kósa Lajos rettenhetetlen helytállása a csengeri örökösnő viszonylatában, különös tekintettel a nem létező 1300 milliárd forint kihelyezésére és kezelésére. A rockoperában szó esne Kósa Lajos édesanyjáról is, aki túl a nyolcvanadik életévén jött rá, hogy egész addigi élete egy nagy hiábavalóság volt, nem védőnőnek kellett volna lennie, hanem egy sertéstelep, valamint több más jövedelmező vállalkozás tulajdonosának.
Pályázhatnának egy színdarabbal, melynek címe: Rogán Antal, a bulibáró. A műben hangsúlyos szerepet kap a miniszter felesége, aki színésznő barátnője lakodalmára megszerzi a később oly sok bajt okozó helikoptert. A mű talán legdrámaibb jelenetében Rogán Antal egy monológ keretében előadja, hogy ő egy egyszerű parasztgyerek, aki nem szokott urizálni, és határozottan felszólítja a feleségét, hogy máskor ne szerezzen barterba helikoptert, mert számára az nagyon zsenánt, és Orbán Viktor is megmondta, még egy helikopter, és úgy seggbe rúgja, hogy a letelepedési kötvények adják a másikat.
Lenne egy olyan téma - a műfaj tetszőleges - melynek fő vonulata és egyben munkacíme a következő: Polt Péter megakadályozza, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. A főbb szerepekben, Polt legfőbb ügyész mellett Tiborcz István látható, a háttérben az OLAF jelentés főbb megállapításai futnak egy fényreklámon, s néhány másodperc erejéig Orbán Ráhel is átvonul a színen, kezében használt pelenkát lóbálva a horvát tengerparton.
Mészáros Lőrinc a Stróman című monodrámának lehetne a főszereplője. A történet egyszerű: hősünk gázszerelő, akinek a vállalkozásai annyit sem hoznak, hogy egy közepes minőségű papírzsebkendőbe fújhassa az orrát. Miután azonban kiderül, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szegről végről gyermekkori pajtások, Mészáros vállalkozása kezd meredeken felfelé ívelni, egészen addig, míg hősünk olyan gazdag nem lesz, hogy ő maga sem tudja, mennyi pénze van, és mi az nem az övé, hanem a miniszterelnöké. A monodráma kisebb szerepeiben láthatjuk a NER szinte valamennyi prominensét, Németh Szilárd például egy szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott jelenetben birkafejet eszik, Bayer Zsolt pedig úgy tesz, mint aki cikkeket ír, valójában azonban sugárban hány a saját munkásságától.
Sok dicsőséges pillanata van a közelmúlt magyar történelmének, a fentiekben csak néhányat említettünk, a teljesség igénye nélkül. Azt azonban a világért nem hagynánk ki, hogy lehetne pályázni egy olyan dokumentumfilmmel, mely azt mutatja be a maga sajátos képi világával, hogy miért nem nyomoz Polt Péter ügyészsége a Microsoft botrányban érintett magyar cégekkel és személyekkel kapcsolatban. A végén persze igazi csattanó lesz, de nem lőjük le a poént, így csak annyit árulhatunk el, hogy minden jó, ha jó a vége. Vagy fordítva.
