Szabadjára engedik a járványt

– Hétfőn a parlamentben Orbán Viktor kijelentette: azért nem lesz hosszabb Magyarországon a munkanélküli segély – mai nevén álláskereső járadék – ideje három hónapnál, mert aki elveszíti a munkahelyét, annak három hónapon belül fognak biztosítani vagy piaci, vagy állami állást. Éppen ezért B-tervet sem készítenek; az A-tervet valósítják meg. Ön megalapozottnak látja ezt a kijelentést?

– Induljunk ki onnan, hogy a világ minden piacgazdaságában létezik munkanélküliség, és nyilván nem azért van így, mert a kormányok nem megfelelően foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Vagyis a munkanélküliség a piacgazdaság természetes jelensége. Így aztán azt kijelenteni, hogy minden elveszett munkahelyet pótolunk, rendkívül merész gondolat. Már csak azért is, mert a miniszterelnöktől arra nem kaptunk választ, hogy milyen rendszer alapján kívánják ezt elérni. Mert elfoglaltságot adni, azt végül is lehet, de a munkán azt szoktuk érteni, aminek van értelme, hozzáadott értéket teremt. És hogy mi lenne az a rendszer, amelyben mindenkinek – akit a magánszektor nem tud foglalkoztatni – az állam olyan munkahelyet tud felajánlani, ahol értelmes tevékenységet végezhet, hozzáadott értéket tud előállítani – nos, ez nagy rejtély. Erről kellene a kormánynak, vagy annak fejének nyilatkozni. Én legalábbis erre lennék kíváncsi.

– Addig, amíg erről nem nyilatkozik, Orbán kijelentését blöffként, hazardírozásnak tekinthetjük?

– Ez is lehetséges, de mögötte más is. Például, ha közmunkára gondolnak, akkor a költségvetésben erre forrást kell biztosítani. Ha viszont nem közmunkára gondolnak, akkor biztos vagyok abban, hogy olyasmit nem találnak, ami hasznos tevékenység lenne. A közmunka többnyire nem ilyen. Ha viszont nem közmunkára gondolnak, akkor nem tudom hova terelnék az embereket. Egyébként ezt nem is nekünk kell kitalálni, hanem annak, aki azt gondolja, hogy minden munkanélkülit el tud helyezni. Szóval, neki kellene elmondani, hogy milyen rendszerben, hogyan gondolja.

– Az állam, azaz a közmunka adott esetben fel tud szívni ennyi embert?

– Kizártnak tartom.

– Akkor azt sem mondhatjuk, hogy Orbán 189-re húzott lapot, mivel nincs alsó a pakliban…

– Igen, ez szellemes hasonlat, ám annyiban óvatos lennék, hogy megvárnám: képes-e a miniszterelnök nem csak Á-t, B-t is mondani. Szóval mindenképpen le kellene írnia azt a rendszert, amely az általa megjövendölt eredményt fogja hozni.

– Sokat és sokan támadták annak idején Orbánt, amikor bevezette a közmunka rendszerét, de el kell ismerni, hogy az idők során, sok barátja lett a közmunkának. Ugyanakkor az utóbbi időben – még a válság előtt – elég nagy ütemben kezdte leépíteni a kormány ezt a rendszert. Ön mit gondol magáról a közmunkáról?

– Annyi előnye mindenképpen volt, hogy némi jövedelemhez juttatta azokat, akiknek egyáltalán nem volt bevételük, az álláskeresési járadékhoz már nem jutottak hozzá – tehát ilyen haszna feltétlenül volt. Ami viszont a kár: a közmunka semmilyen munkát nem jelentett és jelent. Nem tart tizenkét hónapig, vagyis csak eseti jelleggel jutottak az érintettek jövedelemhez, és csak nagyon kevesen tudtak az elsődleges munkaerő-piacra átkerülni. Nem mellesleg, a megfelelő képzettség hiánya miatt.

– A kormány mindig azzal érvelt, hogy igen is sokan tudtak átlépni a munkaerők piacára.

– Tíz-tizenöt százaléknál soha nem volt több. Ez a realitás.

– A mostani járvány ön szerint mennyire veri szét a gazdaságot és ezáltal a munkahelyeket? Illetve: mikorra várható kilábalás a válságból?

– Úgy látom, hogy versenyfutás kezdődött. Eddig a járvány egészségügyben jelentkező súlyos következményeinek elhárítása volt a prioritás, de most a kormány mintha váltani készülne és a gazdaság beindítása válna az elsődleges szemponttá. A korrektség annyit mindenképpen megkíván, hogy hozzátegyem: ez rendkívül nehéz döntés. Mindkettőnek nagy a kockázata, hiszen emberéletekről van szó. Nem könnyű a megfelelő arányt megtalálni. Nekem most – ismétlem – úgy tűnik, hogy a kormány a gazdaság újraélesztésével próbálja elkerülni azt a helyzetet, hogy nagy számban legyenek olyan emberek, akik tartósan nem jutnak jövedelemhez, és elfogynak – ha voltak egyáltalán – a tartalékai. Ahogy halad előre az idő, úgy kerül egyre több ember abba a helyzetbe, amikor már se jövedelme, se tartaléka nincs. Orbán – a gazdaság újraindításával – ezt a helyzetet szeretné elkerülni.

– Ha élére állítom azt a kérdést, hogy abból a dilemmából, miszerint tömeges fertőzés, vagy inkább tömeges munkanélküliség, az a filozófiai – talán gyakorlati – döntés született, hogy inkább a tömeges fertőzés mellett voksolt a kormány.

– Ezt én nem merném állítani, ezért is fogalmaztam úgy, hogy úgy tűnik, mintha hangsúlyváltás készülődne.

– A múlt pénteki Orbán-nyilatkozat alapján, talán kijelenhetjük, hogy ez a döntés megszületett, mégpedig akkor, amikor a legrosszabb helyzetre készülve, tömegesen felszabadították a kórházi ágyakat. Ugyanakkor a gazdaság lassú beindítását jelentette be. Tehát a filozófiai kérdés eldőlt. Nem?

– Mondjuk úgy: ez a gyanúnk.

– Az újraindulás meg tudja előzni a munkaerő piaci válságát?

– Ezt nehéz megítélni. Főleg azért, mert ágazatfüggő a kérdés. Vannak olyan szolgáltatások – lakosságiak –, amelyek most leálltak, de a veszélyhelyzet elmúltával, viszonylag könnyen újraindíthatóak. Hogy példát is mondjak: mondjuk egy optikai üzlet. De talán ilyen lesz a vendéglátás is; amikor már normálisan lehet éttermekbe járni, netán színházba, moziba, múzeumba. A termelőüzemeknél attól függ, hogy a termelési láncot milyen gyorsan lehet helyreállítani. Itt azonban ahány vállalkozás, annyi eset. Ahol megszakadt a termelési lánc, elfogytak a tartalékok, ott időbe telhet az újrakezdés. Most azt sem látjuk még, hogy akik például kínai importra szorultak, tudják-e folytatni, vagy sem, illetve, ki tudják-e váltani a kínai importot mással? És milyen gyorsan? Ki gyorsabban, ki lassabban. Ebben bizonytalan vagyok. Lehetnek olyan cégek, amelyek nagyon nehéz helyzetbe kerülnek és olyanok is, amelyek nem tudják folytatni a tevékenységüket.

– A kormány már a veszélyhelyzet első pillanataiban azt mondta, hogy nem akar segélyeket osztogatni, az átképzés majd segít az embereken. Ön szerint ez reális?

– A foglalkoztatási politikának az átképzés kulcseleme. Mindig ezt szoktuk hangsúlyozni. Egy ilyen unortodox helyzetben, amiben most vagyunk, az átképzés nem a legkönnyebben járható út. Azoknál, akik átmenetileg nem tudnak dolgozni – például pincérek –, ott semmi szükség az átképzésre, mert ők a járvány elmúltával, tudjál folytatni a tevékenységüket. Számukra az a fontos, hogy addig viszont ne haljanak éhen, addig jussanak jövedelemhez. Ezt a világ számos országa fölismerte. Magyarország nem hajlandó erre az útra lépni. Amennyiben valaki olyan területen dolgozik, amely a közeljövőben nem lesz működőképes – mint például a turizmus –, ott lehetnek irodák, vállalkozások, amelyek kénytelenek lesznek véglegesen bezárni. Nos, ezeken a területeken az átképzés logikus lépés lenne. Ez azonban önmagában kevés: rendben van, átképezzük, de mivé? Ez a nagyon nehéz kérdés.

– Tud-e egyértelmű választ adni arra, hogy elhibázott-e az a filozófia, amely azt mondja: mi nem adunk segélyt, miközben a világ legtöbb országában éppen ellentétes a gondolkodás. Szóval ez egy óriási hiba Orbán Viktor részéről, vagy majd kiderül?

– Szerintem óriási hiba.