Szabó Tímea: a Fidesz magukra hagyta a gyerekeket
Novák Katalin lemondatásával a Fideszben a rákos sejtet ugyan kivágták, de a test már rég áttétes. Ezért csak idő kérdése, hogy mikor kerül elő egy újabb, meg egy újabb eset. Bár a Borkai és a Szájer üggyel Novák Katalin eltávolítása nem összehasonlítható, ami mégis összeköti őket, az a kormány morális züllöttsége és álságossága – mondta Szabó Tímea a KlikkTV Puccs című műsorában. A politikus szerint az ellenzék ezzel történelmi lehetőséget kapott.
– Ki kell mondani, hogy a gyermekotthonokban vagy a nevelőszülői hálózatban élő gyerekek nem szavazói a Fidesznek – válaszolta Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek politikusa a KlikkTV Puccs című műsorában arra a kérdésre, hogy a szakemberek sok évvel ezelőtti jelzései ellenére a kormány miért nem orvosolja a gyermekvédelmi rendszer nyilvánvaló visszásságait. – A kormányzatnak ebben nincs politikai érdeke. Bár ők a legkiszolgáltatottabb emberek, de a Fidesznek nincs rájuk szüksége, ezért magukra hagyta őket. Pedig ombudsmani jelentésekben már sok évvel ezelőtti leírták, hogy a gyerekek súlyos bántalmazásoknak vannak kitéve. Az alacsony fizetések miatt viszont egyre több szakember hagyja el a pályát, így akkora a fluktuáció, hogy időnként közmunkások vigyáznak a gyerekekre bármilyen képzettség és elhivatottság nélkül.
Novák Katalin ügye viszont veszélyes a Fidesznek, mert már a vacsora asztalnál is téma, a családok is erről beszélnek. „Ezért megpróbálják áttematizálni a közbeszédet, valamelyik ellenzéki politikust vagy pártot új témával fogják betámadni. A Fidesz szempontjából a Novák-ügy ugyanis maradandó károkat okozott, hisz' a Fidesznek a gyerekvédelem a zászlóshajó téma, amiről most kiderült, hogy teljesen álságos.” Szabó Tímea emlékeztette rá, az ő soraikban vannak a gyermekbántalmazók: Fohsz Tivadar (korábbi XII. kerületi fideszes polgármester), Timár László, korábbi VII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő, Kaleta Gábor, aki megúszta ötszázezer forintos büntetéssel. Ezekre az ügyekre a Fidesz egyetlen egyszer sem reagált érdemben.
Szabó szerint Novák Katalin lemondatásával a rákos sejtet ugyan kivágták, de a test már rég áttétes. Ezért csak idő kérdése, hogy mikor kerül elő egy újabb meg egy újabb eset. Bár a Borkai és a Szájer üggyel a Novák lemondása nem összehasonlítható, ami mégis összeköti őket, az a kormány morális züllöttsége és álságossága. „Ha nem mindent a kereszténység nevében és az Isten-haza-család hármas jelszó körében csinálnának, akkor kevésbé lenne felháborító, hogy a korábbi győri polgármesterük prostituáltakkal kokainozott egy hajón. Hogy az ő EP-képviselőjük szexorgián vett részt a Covid alatt akkor, amikor senkinek nem volt szabad kimennie. És az ő képviselőik voltak azok, akik pedofil bűncselekményt követtek el vagy azokat eltussolták, bevédték. Így a kör bezárul, amikor róluk van szó.”
Szabó hozzátette: Varga Judit és Novák Katalin nem önként távoztak, hanem lemondatták őket. „Nem azért, mert azt gondolják, hogy az ügynek morális következménye kell lenni, hanem mert megmérték és látták, hogy politikai hatása lesz: a Fidesz szavazókat veszít.”
A teljes beszélgetést itt nézheti meg.