Szalay-Bobrovniczky: százával jelentkeztek Lynx-kiképzésre fiatalok
Százával jelentkeztek fiatalok a honvédelmi tárca „Embert a vasra!" szlogenű toborzására, amelynek keretében személyzetet keresnek az újonnan beszerzett Lynx gyalogsági harci járművekre – jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videónyilatkozatában.
„Itt most a legmodernebb technikára, a Lynxekre keressük a legbátrabbakat és a legkiválóbbakat" – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A legjobb embert, a legjobb technikára – tette hozzá.
Közölte: a hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál megtartott toborzón a jelentkezők egészségi és fizikai felmérésen, pszichológiai elbeszélgetésen esnek át. Reményei szerint minél többen megfelelnek.
A követelményeket úgy határozták meg, hogy „azok mennek át, akik fizikailag és fejben is a leginkább alkalmasak erre a feladatra" – fűzte hozzá.
Ugyanakkor azok számára is lesz ajánlata a honvédségnek, akik nem felelnek meg a feltételeknek, „hiszen embert nem engedünk el" – jelentette ki.
„A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát!"–- hangoztatta a videónyilatkozatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf.