Szavazás az ellenzéki pártok választási összefogásáról
Alig több mint négy hónap van a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választásokig, és a tét nem csekély. Hiszen nem csak arról van szó, hogy ki győz a Fidesz által nem véletlenül egy napra tett – önkormányzati és EP – választáson, hanem egyben Magyarország jövőbeni sorsának alakulása is mérlegre kerül. Az ellenzéki összefogással elért győzelem ugyanis egyben utat mutathat az ellenzék remélt 2026-os választás sikere felé is.
Csakhogy miközben az ellenzéki szavazók jelentős többsége közös indulást vár el a demokratikus ellenzék pártjaitól, egyes pártok még kacérkodnak a külön listával, még akkor is, ha az végül a Fidesz győzelméhez vezet. A vita egyelőre tart, pedig a Závecz Research egy tavalyi kutatása is megmutatta, közös indulással ténylegesen több mandátum érhető el, a Fidesz legyőzhető! A felmérésből az derült ki, hogy egy lehetséges demokratikus ellenzéki közös lista 35:34 százalékra verné a Fidesz listáját.
Ez is indokolja, hogy – a választókhoz fordulva – az MSZP is kampányt, és támogató aláírásgyűjtést indított a közös indulásért. Eközben egyre több értelmiségi is az összefogás mellé áll, és neves közgazdászok, akadémiai doktorok követelik az ellenzéki pártok közös indulását. Ők ugyanis tisztán látják, milyen óriási károkat okozott a Fidesz az elmúlt 13 évben Magyarországnak, hogyan züllesztette le a gazdaságot, tette tönkre az egészségügyet, az oktatást, Magyarország jövőjét. Az sem véletlen, hogy az említett közvélemény-kutatás megmutatta, a választók többsége is változást akar, hiszen naponta a saját bőrükön érzik, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Lehet, hogy csak egyes ellenzéki pártelitek nem értik, vagy nem akarják érteni, mi is a valós tét, a változásra vágyó többség esélye.
Mivel a dilemma adott, a Hírklikk is elindított egy szavazást arról:
„Ön szerint az ellenzéki pártoknak közös listán kellene indulniuk a júniusi európai parlamenti és önkormányzati választásokon?”
Kíváncsiak vagyunk arra, olvasóinknak mi a véleménye erről, kérjük segítsenek bennünket abban, hogy minél több ember véleményét tükrözhesse! Ha eddig még nem tette meg, a cikk alján egy kattintással jelezheti a saját választását. Ne maradjon le róla!