Százból tizenkét magyar senkinek sem vesz ajándékot

HírKlikk 2023. december 23. 09:30 2023. dec. 23. 09:30

Sokan töltik egyedül a szentestét, emellett a jelentős drágulás egyre többeknek okoz komoly gondot  karácsonykor, a válaszadók 7 százaléka – azaz minden 13. ember – kevesebb mint 10 ezer forintot tudott költeni, az ajándékok beszerzéséhez pedig mind többen használják az internetet – derült ki egy friss felmérésből.

Tízből hat embernek az idén jobban megterheli a családi kasszáját a készülődés, mint korábban. Alig van olyan, akit zavar, hogy az üzletek egy része zárva lesz holnap – derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített kutatásából.

A kutatás szerint a válaszadók közel 90 százaléka családi körben tölti a szentestét, sokan viszont egyedül maradnak az ünnepekre, sőt, a hatvan felettieknek több, mint hatoda magányos ilyenkor. Az emberek mindössze 11 százaléka utazik el valamelyik belföldi szálláshelyre, míg külföldre alig 2 százaléknyian mennek.

A megkérdezettek kevéssel több, mint harmada maximum öt embernek vásárol ajándékot, ugyanennyien pedig hat-tíz ajándékozottnak vesznek valami meglepetést, százból tizenketten viszont nem ajándékoznak.

Az ajándékvásárlók fele minden közeli hozzátartozónak rak valamit a fa alá, ötödük csak a gyerekeknek vesz ajándékokat. Az ajándékozásnál még mindig a vásárlás a hangsúlyos, minden ötödik ember (19 százalék) azonban emellett saját készítésű meglepetést is ad, minden ötvenedik válaszadó állította, hogy kizárólag saját készítésű ajándékkal szeretne örömet okozni.

A vásárlási formák közül egyre nagyobb szerephez jut az internet, a megkérdezettek hatoda csak a világhálón keresgél és talál megfelelő ajándékot, 38 százalék pedig a boltokat járja, erőteljesen keresgél a neten is, így a hagyományos, áruházi vásárlást már csak 44 százalék preferálja.

A jelentős többséget nem zavarja, hogy a korábbi évektől eltérően, december 24-én ezúttal a nagy áruházláncok jelentős része zárva tart majd, mindössze 13 százalék vélte ezt problémásnak, abban viszont kétharmaduk megegyezett, hogy emiatt nagyobb a zsúfoltság az üzletekben.

A válaszadók több, mint fele úgy próbálja csökkenteni kiadásait, hogy akciós terméket keres

A karácsonyi ajándékozásra a legtöbben, 38 százaléknyian, 10-40 ezer forint közötti összeget szánnak összesen, ám alig valamivel kevesebben 40-100 ezer forintot jelöltek meg, a válaszadók hatoda pedig ennél is többet szán meglepetésekre, 7 százalék viszont kevesebb, mint 10 ezerből próbál valamit az ünnepi fa alá rakni. A szépkorúak és az aluliskolázottak több, mint fele állította, hogy komoly spórolással ugyan, de nagyjából igénye-elvárása szerint tudja megünnepelni a karácsonyt, s életkortól és iskolai végzettségtől függetlenül csak tízből valamivel több, mint négyen jelentették ki, nem okoznak nekik gondot az ünnepek. Egyedül a diplomásoknál kerültek többségbe a gondtalan ünnepet várók.

A megkérdezettek 59 százaléka szerint az idei karácsony sokkal jobban megterheli a családi kasszát, mint a korábbi években, több, mint felük viszont nem költ többet, mint eddig, ami egyúttal azt is jelenti, hogy szegényesebb lesz számukra az ünnep. A válaszadók harmada viszont többet, minden nyolcadik válaszadó pedig lényegesen többet költ, mint az elmúlt esztendőkben. Csak egy százalék jelezte, hogy túlnyújtózik a képzeletbeli anyagi takaróján és hitelt vesz fel. Az adományozási kedv nem csökkent, a válaszadók fele, mint minden évben, valamilyen formában ezúttal is segít a rászorulókon.

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom