Százhúsz pályázat érkezett a nemzetipark-igazgatóságok vezetésére

HírKlikk 2026. szeptember 24. 12:00 2026. szept. 24. 12:00

Százhúsz pályázat érkezett a nemzetipark-igazgatóságok vezetésére - közölte az élő környezetért felelős miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.

"Őszintén örülök ennek a kiemelkedő érdeklődésnek. Nagyon jó látni, hogy ennyi kiváló szakember érzi magáénak a feladatot és kész felelősséget vállalni a legféltettebb természeti kincseinkért, valamint a nemzeti parkjaink jövőjéért" - írta a bejegyzésben Gajdos László.

A politikus augusztus 31-én jelentette be, hogy nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium. Közölte: a pályázat célja, hogy az igazgatók kiválasztása átlátható eljárásban, a jelentkezők szakmai tudásának, tapasztalatának és vezetői képességeinek figyelembevételével történjen.

Gajdos László leszögezte: szakítanak azzal a korábbi gyakorlattal, amelynek során előfordult, hogy a kiválasztás ajánlás vagy ismeretség alapján történt, és emiatt több kiváló szakember nem jelentkezhetett a posztra. A pályázati kiírás szerint az új vezetők 2026. november 1-jén léphetnek hivatalba.

Forrás: MTI