Szegény Magyarország
Ezúttal a Népligetnél osztottak ételt a szegényeknek. Töltött káposzta volt a menü, ünnepi ebéd azoknak, akiknek hétköznap sem jut meleg étel. Harminc éve osztanak ételt a krisnások ünnepekkor, és egy ideje hétköznapokon is. Hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán – kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát. Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csupán idő kérdése, hogy az ételosztás belekerüljön a hozzánk érkező külföldi turisták bédekkereibe.
Szegénység van ma Magyarországon, nyomorúság. Politikailag inkorrektül ezt így mondják: rászorultság. Mészáros Lőrinc, amikor a vagyonáról kérdezték, a felső középosztályhoz tartozónak vallotta magát. Kósa Lajos pedig – miután a mostanság köddé vált Rogán Antal helikopteres utazása kiderült – azt mondta, hogy a helikopterbérlést a középosztály is megengedheti magának.
Át kell gondolnunk a társadalom osztályszerkezetét. Hogy ki kicsoda. Szegények ugye nincsenek, vagy már sokkal kevesebben vannak, mint mielőtt a kormány eltüntette őket a statisztikából. Csak olyan honfitársaink vannak, akik a metsző szél ellenére, már órákkal korábban beállnak a sorba, hogy biztosan jusson nekik egy tál meleg étel.
A kereszténydemokrata Harrach Péter szerint, sok gyerek azért megy éhesen az iskolába, mert náluk odahaza életforma, hogy nem reggeliznek. Nyilván jó helyről tudja ezt a KDNP nagyágyúja, a környezetében bizonyára sok nem reggeliző gyerekkel találkozik. Ők mondhatták neki, hogy úri passzió náluk a rosszul táplálkozás. Nem azért nem esznek, mert nincs mit, hanem mert vigyáznak a vonalaikra.
Magyarországon ma nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája. Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik. Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.
Sokféle ember áll a Népligetnél a sorban: régóta reménytelenek, és olyanok is, akik csak mostanában lettek azok. Nem csak a végleg leszakadtak, de azok is, akik még valamennyire tartják magukat. Akik még bíznak benne, hogy lehet számukra visszaút. Viseltes, de tiszta ruha van rajtuk, és a gyerekeiken. Erre futotta, vasárnapi ebédre, vacsorára már nem.
Ezt nem akarja látni a hivatalos Magyarország, mert nem illik az általuk festett képbe. A gyereknek vásárolt 70 milliós budai lakásból belezavar a panorámába a Népligetnél látható sor, és a Dunakeszin, a miniszter szüleinek megfeszített munkájából összespórolt 167 millió forintos kulipintyó is fényévnyi távolságra van az ételre váró emberektől. A helikopterrel vidéki lagziba utazó Rogánt bizonyára mélységesen irritálják az ilyen képek.
Aki nem hiszi, hogy Magyarország jobban teljesít, magára vessen, amiért a saját szemének hisz, és nem annak, amit mondanak neki. Tessék tudomásul venni: az, hogy emberek ezrei tömött sorokban ételre várnak, csupán egy kedves népszokás, nemzeti, magyar hungarikum.
