Szél Bernadett Jávor Benedeket támogatja és nem a volt pártját

2019. április 20. 11:11

Az Azonnali arra volt kíváncsi, hogy a parlament független képviselői melyik párt listájára fognak szavazni a május 26-i EP-választáson.

Szél Bernadett már nem az LMP-től, hanem Jávor Benedektől várja a zöld ügy képviseletét „Egyrészt a Momentumal szimpatizálok, másrészt Jávor Benedek EP-képviselővel” – válaszolta a portál megkeresésére. Az MSZP-vel közös listán induló párbeszédes Jávor Benedek európai karrierjének folytatását a zöld ügy képviselete miatt gondolja fontosnak.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol volt pártjáról, az LMP-ről, amely szintén a zöld ügyet kívánja képviselni, Szél megismételte korábbi válaszát: a jelenlegi körülmények között aki a zöld ügy képviseletét kívánja látni az EP-ben, annak Jávor Benedek a legjobb választás.

Jávor egyébként a negyedik helyen áll az MSZP-Párbeszéd közös listáján Tóth Bertalan, Ujhelyi István és Szanyi Tibor mögött – ez a gyakorlatban a harmadik, befutó helyet jelenti.

Hadházy Ákos arról beszélt, hogy több párt számára is aláírta az ajánlást, főként azoknak, akiknek aktivistáiról tudja, hogy segítik az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért indított aláírásgyűjtését. A kérdésre, hogy az LMP-nek, a volt pártjának aláírta-e Hadházy Ákos, úgy válaszolt: az LMP-vel nem szeretne foglalkozni és azt sem árulta el, hogy kire fog szavazni.

Bősz Anett elmondta: a Magyar Liberális Párt – miután ők maguk nem tudtak elindulni az EP-választáson, arra szeretné kérni az embereket, hogy az általuk a lehető legliberálisabbnak tartott listára adják a voksukat. Azt viszont ő sem kívánta elárulni, hogy kire fog szavazni.

Azoknak a pártoknak írtam alá az ajánlást, akikkel találkoztam az utcán: az LMP-nek, az MSZP-nek és a Momentumnak – nyilatkozta az Azonnalinak Szabó Szabolcs, hozzátéve, hogy bármelyik ellenzéki pártnak aláír, akivel szembetalálkozik.

 A választás napján viszont egy csepeli civil társasággal látogat majd Lengyelországba, ezért nem fog majd tudni szavazni.

Őszintén szólva még nem tudom – mondta Székely Sándor azzal kapcsolatban, kire fog szavazni az EP-választáson. Vagyis mégbőrlődik az LMP, a Momentum, a DK és az MSZP-Párbeszéd között,  ugyanakkor nem hiszi, hogy a Jobbikra tudna szavazni.

Forrás: Azonnali