Szél Bernadett szerint szégyen a gyermekotthonok helyzete

Harkai Péter 2021. február 9. 20:10 2021. feb. 9. 20:10

Több mint fél évvel a sajtóban megjelent és a képviselői bejelentések nyomán megerősített brutális cselekmények felderítését követően, vizsgálat indul a kalocsai gyermekotthonban történt folyamatos agresszió megállapítása és felszámolása érdekében.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) hétfőn közölte, hogy a sajtóban megjelent információk és országgyűlési képviselői jelzések alapján, Kozma Ákos ombudsman hivatalból eljárást indított a kalocsai gyermekotthon működésével kapcsolatban „a felmerült aggályok súlyosságára tekintettel, a körülmények tisztázása érdekében”. Mindezt azt követően jelentették be, hogy február 4-én a hivatal munkatársai több lakóval és a gondozóval is beszéltek az intézményben. Szél Bernadett szerint elmozdulás történhet végre az állami szociális gondoskodás hátsó udvarába száműzött gyerekek sorsában.

A nevezett intézménnyel már 2008 óta foglakozik a sajtó, hol a gondozottak, hol a gondozók részéről elkövetett brutalitások miatt. Ennek ellenére, sajnos nem egyedi esetről van szó – az egész ellátási terület évtizedek óta vegetál és elképesztő állapotokba süllyed, aminek a kalocsai intézet csak egy elrettentő példája. Hogy mindennek mi állhat a hátterében, arról Szél Bernadettet kérdeztük, aki folyamatosan figyelemmel kísérte mind a kalocsai, mind más gyermekotthonokban történt visszaéléseket.

A független országgyűlési képviselő eddigi tapasztalatai szerint egyértelműen a megalázóan alacsony fizetések, a katasztrofális munkaerőhiány és képzetlenség, valamint az állam szociális érzéketlensége vezetett idáig, ami a teljes szociális szférában tapasztalható. A gyermekotthonok esetében mindez hatványozottan jelentkezik, mivel a nehéz sorsú és speciális nevelési ellátást igénylő gyerekekkel kapcsolatos munka kiemelt anyagi elismerése ismeretlen. Egyértelműen előrelépésnek tartja, hogy a hosszan tartó közöny után végre ombudsmani vizsgálat indult, még ha ennek eredménye még nem is kötelezi az intézményt működése megváltoztatására.

Szél Bernadett portálunkkal azt is közölte, hogy három rendőrségi vizsgálat is zajlik az intézményben történtek ügyében, amit azért is tart fontos ténynek, mert a mai napig érkeznek hozzá megkeresések a bántalmazások miatt:

– Amikor meglátogattam az intézményt, jómagam is hallottam több magyarázatot, elmesélt történetet, hogy miért és milyen okból születtek az addigi cikkek, amik a sajtóban megjelentek. Azt viszont minden jó szándék ellenére is látni kell, hogy országgyűlési képviselőként nem kezdeményezhetek vizsgálatot. Amit megtehettem, hogy felhívtam a közvélemény figyelmét és az ombudsmanhoz is fordultam az ügyben. Másrészt megpróbálom a kormányt abba az irányba terelni, hogy érdemben foglalkozzon a gyermekvédelemmel.

Szél Bernadett hatalmas munkaerőhiánnyal találkozott az érintett szociális szférában, megalázóan alacsony bérekkel olyan gyerekek nevelésében, akik a legnehezebb helyzetben vannak mind mentálisan, mind szociálisan sok esetben szellemileg is. Mindezért bruttó 10 000 forinttal kap többet az, aki velük foglalkozik, mint az általános gondozásért. Az általa kikért foglalkoztatási adatokból kiderült, hogy 390 olyan gondozó dolgozik a gyereknevelésben, akiknek nincs megfelelő végzettségük. Mint fogalmazott, boldog-boldogtalant felvesznek, csak valaki legyen a gyerekekkel. Ez pedig csak ront a helyzeten, mert sok esetben olyan speciális szakértelemre lenne szükség a megfelelő nevelői munkához, aminek a hiánya több kárt okoz, mint a puszta felügyeleti ellátás és az azzal együtt járó visszaélések lehetősége. Sok esetben előbb kerülnek a gyerekhez, mint a szakértelemhez, ami nem a pedagógiai innováció szerencsés módja. A nyugati határszélnél lévő intézményekben olyan vélemények is elhangoztak, hogy inkább mennek egy „hüttébe” dolgozni Ausztriába, sokkal többet keresnek.

Arra a kérdésre, hogy a mostani ombudsmani vizsgálat jelent-e bármilyen elmozdulást az eddigi állapotokhoz képest, Szél Bernadett egyelőre óvatosan vonná meg a tanulságokat. Emlékeztetett, hogy amikor elkezdett a gyermekotthonok ügyével foglalkozni, pártállástól függetlenül, üdvözölték a képviselőtársai, hogy legalább valaki felkarolja a régóta árnyékban hagyott problémákat „kicsit felkerült a térképre a gyermekvédelem egésze”. Ez persze több esetben bizonyult látványpékségnek. Előfordultak olyan esetek is, hogy a fideszes államtitkár a fiúintézményben próbálta köszönteni a lányokat, mert fogalma sem volt, hogy nemek szerint elkülönített gondozásról van szó. Szél szerint a Fidesz csak akkor lép, ha valami már nagyon kínos a számára. A most nyilvánosságra került ügyek pedig egyértelműen lépéskényszert sürgetnek.

A járványhelyzet az eddigi mozgásteret egyértelműen blokkolja, az intézmények látogathatatlanok, de ezzel együtt sem mondott le a további felderítésekről:

– Az ombudsmani vizsgálat mindig egy esély a változásra, ehhez pedig változatlanul járni kell a helyszíneket, hogy minél több helyen felszabadulhassanak az eddig elhallgatott titkok. Legközelebb a fertőzöttség és a védekezés körülményeit próbálom feltérképezni, amint a lehetőségek engedik. Rendszerszinten pedig mindenképpen el szeretném érni, hogy mindez olyan kínossá váljon a Fidesz számára, hogy ennyire mostohagyerekként kezelik a gyermekvédelmet, hogy megfelelő figyelmet és támogatást biztosítanak végre ennek a fontos területnek is. Én ebben hiszek – nyilatkozta a Hírklikk megkeresésére Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.