Szentkirályi Alexandra a köztévében panaszkodott, hogy a Fővárosi Közgyűlésben nem fogadták el a Fidesz javaslatait
A lakhatással kapcsolatban a Fidesz-KDNP-frakció több javaslatát sem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés szerdán – mondta el Szentkirályi Alexandra, a képviselőcsoport vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A frakcióvezető közölte, leszavazott javaslataik arra irányultak, hogy hatékonyabb lépéseket tegyen a fővárosi önkormányzat a lakhatási válság megoldása érdekében.
Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy a fővárosi lakásügynökség az elmúlt fél évben „rengeteg sok millió forint után” csak nyolc lakást adott ki.
„Milliárdos európai uniós források" fognak érkezni a fővárosba, és a javaslat az volt, hogy ezt a forrást ne a „pénzégető lakásügynökségre” fordítsák, hanem segítsék kollégiumi férőhelyek, szolgálati lakások építését – mondta.
Úgy fogalmazott: nem szégyen azt beismerni, ha valakinek valami nem megy, és segítséget kérni. Hozzátette, ha már a fővárosi önkormányzat nem tudta kezelni, nem tudta megoldani a lakhatási problémát, akkor a kormány ebben segít.
Szentkirályi Alexandra kitért arra, hogy a kérdésben előremutató tárgyalást folytatott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel.
Szólt arról is, az ülésen szintén leszavazták azt a javaslatukat, amely szerint meg kellene vizsgálni: az önkormányzat ingatlanvagyonából bevonható-e bármi a lakhatási probléma megoldásába.
A közgyűlés ugyanakkor egyebek mellett elfogadta azt a javaslatukat a lakhatással kapcsolatban, hogy vizsgálják meg a fővárosi önkormányzat rezsicsökkentési modelljét, amely nem hatékony – ismertette.
A frakció szerint meg kell nézni a kerületi jó gyakorlatokat, mert a fővárosi önkormányzatban most a pénzek nem igazán jutnak el azokhoz, akiknek erre valóban szükségük van.
Szentkirályi Alexandra az olimpiarendezés kérdéséről azt mondta, fantasztikus élmény lenne az egész nemzetnek, de azért azt is látni kell: az ötkarikás játékokat illetően „jelenleg egy darab karikáról tudunk a főváros kapcsán beszélni, ez pedig egy nulla, ami a főváros számlája".
A kormánypárti politikus a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a Tisza Párt fővárosi közgyűlési szereplését úgy értékelte: öt hónappal a választások után „még mindig nem találták meg a kilincset a városháza ajtaján". „Bent vannak, csak hát gyakorlatilag mintha ott se lennének" – fűzte hozzá.
Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a szerdai ülésen először megtárgyalták a napirendeket, majd egy szünet után szavaztak az előterjesztésekről.
Soha nem volt ilyen korábban a közgyűlésben, mindez azért, hogy a Tisza Párt tudja követni, miről, hogy szavazunk – fogalmazott.