Szervezik Zelenszkij és Orbán találkozóját
Zelenszkij ukrán elnök meghívta Orbán Viktort, aki információk szerint elfogadta a meghívást – jelentette be az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője.
A tárgyalások a kétoldalú kapcsolatok széles skáláját érinthetik a gazdaságtól a nemzeti kisebbségek helyzetéig – idézi az index az ukrán Interfax hírügynökséget, hozzátéve, hogy a találkozót mindenképpen előkészítik.
Az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője emlékeztetett arra, hogy Ukrajna az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően elfogadta a nemzeti kisebbségekről szóló kerettörvényt. Akkor a Velencei Bizottság kérésére egy kivételével minden ajánlást végrehajtottak.
A miniszterelnök az év utolsó Kormányinfóján azt mondta, hogy Argentínában váltott néhány szót Zelenszkijjel, és elfogadta a felkérést, hogy egyeztessenek, „tárgyalási ajánlatot tett, amit én elfogadtam”.
Most pedig minden jel arra mutat, hogy elkezdődött a találkozó megszervezése a magyar és az ukrán külügyminisztérium közreműködésével.