SZFE: Orbán elszámította magát

A Deutsche Welle írása részletesen felidézi a tiltakozás legemlékezetesebb jeleneteit, például azt, amikor Szarka Gábor kancellár megpróbált először belépni a Vas utcai épületbe. Felidézte, hogy a sztrájkolókkal tartott számos neves oktató, de még a házmester és a technikai személyzet is. A szerző Bagossy László rendezőt idézve, részletesen kitér arra, hogy az egyetemek autonómiája elleni támadásokat már tíz éve folytatja az Orbán-kormány. E támadások eddigi utolsó, még folyamatban lévő lépése az egyetemek kormányhoz közeli magánkézbe adása, mégpedig úgy, hogy a kuratóriumokat a minisztérium állítja össze. Az SZFE esetében ez most következett be, és a kuratórium elnöke a befolyásos Vidnyánszky Attila lett, aki „afféle magyar Mefisztó”.

A cikk idézett diákokat is, akik közül az egyik elmondta: „folyton azt hallottuk, hogy nálunk ideológiai jellegű a képzés, hogy az SZFE liberális mocsár, amit ki kell szárítani. És hogy több alkotásnak kell az 1956-os csodáról, a magyar család szentségéről, és Zrínyi Ilonáról szólni”.  Idézte Ozsváth Kiss Noémit is, aki kiváló rendezői munkássága alapján ítéli meg Vidnyánszkyt.

A szerző hozzátette: csakhogy Vidnyánszky még nem olyan régen egy vidéki színház intendánsa volt, időközben nagy hatalomra tett szert, már több olyan testületben is helyet foglal, ahol pénzt osztanak. Az ő kultúra-értelmezése egybeesik azzal, amit a kormányfő gondol. Orbán pedig kulturálisan is legitimálni akarja az ő „illiberális államát”. 

Erről pedig nem békés vita folyik, hanem fejek hullanak, a kultúrharc megosztja a magyar kulturális életet is. Nem csak színházigazgatókat cserélnek le, Prőhle Gergelyt is leváltották a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről, a helyre pedig egy erdélyi fiatalembert állítottak – erről maga Prőhle is beszélt a szerzőnek.

A kultúrába is behatoló konfliktus a nemzeti-konzervatívok és a haladó-liberálisok közötti ellentétre vezethetők vissza, annak a gyökerei pedig a XIX. századig nyúlnak vissza, a népiesek és az urbánusok azóta állnak szemben egymással. A kultúrharcban a művészet egész világát folyamatosan polarizálják. Azokat az embereket, akik függetlenebbek, és nem vesznek részt ebben, félreállítják, ők ezt nehezen tudják egzisztenciálisan túlélni. Az elismerést nem a tehetség, vagy a munka, hanem a politikai magatartás alapján osztogatják.

Felidézte a szerző Vidnyánszky Attila szereplését Bayer Zsolt műsorában, azzal, hogy a rendező jól ismeri a Machiavelli-repertoárt, és azt állította, hogy az SZFE melletti, október 23-i hatalmas tüntetés az ellenzék választási kampánynyitója. „Oszd meg, és uralkodj, némi rágalmazás, egy adag antiszemitizmus, némi antikommunizmus, egyes hallgatókat Szamuely Tibor 1919-es zsidó politikai komisszárral hoz összefüggésbe, aki a vörös terrorért volt felelős” – írta Ozsváth. Még a megszállás feladása előtt írt cikkében megállapította, „Senki nem tudja, mi lesz. Bizonyos azonban, hogy fennmarad egy kicsi budapesti szabadságharc emlékezete, erről gondoskodik maga az egyetem is, amelynek dokumentumfim-szakosai rögzítik a történéseket. Fennmarad a Titkos egyetem címmel átírt népdal is”. Végül ismét Bagossyt  idézte, aki úgy vélte, „Azt hiszem, a terv az lehetett, hogy Orbán odadobta az egyetemet az embereinek zsákmányként, de megakadt a torkukon a falat. Nem számítottak ilyen ellenállásra. Nem számítottak az SZFE hallgatóinak nagy tehetségére. Ráadásul ezekben a hallgatókban van kurázsi, büszkeség és szabadságvágy. És nem számítottak arra, hogy az egyetem közössége ilyen szilárdan összetart. Erős család vagyunk”.