Szijjártó legyűri Orbánt
Azt még valahogy tudomásul vettem, hogy Szijjártó Péter egyes szám első személyben fogalmaz a televíziós beszélgetésben; azt mondja, repülőt küldtem a maszkokért. Rendben van, ma egy külügyminiszter akkora hatalmasság, hogy egy szavára indulnak el repülőgépek Kínába, de bárhova máshova is. Egy személyben uralkodik egy komplett gépparkon. Ha éppen arra ébred, hogy kedve szottyan Ázsiába reptetni valamit, vagy hozatni onnan valamit, akkor csak egy telefon és máris ugrik a pilóta.
Tulajdonképpen még meg is kellene dicsérnem őt: nem farizeuskodik, nem álszenteskedik, vállalja önmagát, vállalja, hogy ma Szijjáró Péter a legnagyobb hatalmasságok közé tartozik Magyarországon. Mellesleg, ez látszik is az utóbbi időben: ha éppen nincs Orbán Viktor, ő az első számú ember, aki intézkedik, tárgyal, röpköd. Igyekszik is ezt megmutatni nekünk: naponta kerülnek fel róla újabb és újabb videók a közösségi oldalra. Nyilatkozik a nemzetközi sajtónak, erőteljesebb véleményt fogalmaz meg ma már, mint Varga Judit és Novák Katalin együttvéve. Időnként már-már az az érzésem támad, hogy Orbán Viktor kijelölte az utódját. Ami egyébként könnyen lehetséges, hiszen a külügyminiszter egy generációval hátrébb jár, mint főnöke, vagyis Orbán visszavonulásakor éppen érett lesz arra, hogy átvegye a stafétabotot.
Van tehát még legalább tíz éve Szijjártónak, hogy felvértezze magát Orbán erényeivel, és kellően taktikus, vagy ha kell, kíméletlen legyen. Ma még – lássuk be –, hiába is küldözgethet szabadon repülőgépeket anélkül, hogy ebbe bárki bele merne szólni, azért hiányzik belőle az a karizma, amivel uralni lenne képes az egész Fideszt. Oda lehet őt küldeni az oroszlán barlangjába, felveszi a harcot a CNN sztárriporterével, nem ijed meg tőle, magabiztos; beletanult ebbe a szerepbe.
De azért még messze van Orbántól. Nincs kizárva, hogy a jövőt ő képviseli. Egyszer csak megunjuk Orbánt – nem pontos a ragozás: megunják Orbánt –, az a stílus, amit ő képvisel túlságosan kiismerhető, szükség lesz a generációs váltásra, kommunikációs szinten is.
Ennek egyik előjele lenne az egyes szám első személy, amit persze a miniszterelnök is használ, ha éppen saját felelősségét akarja hangsúlyozni. Illetve: ilyen nem nagyon fordul elő, orbáni felelősség nem létezik. Az ő zsenialitása abban rejlik, hogy abban a pillanatban, amikor az ő térfelén pattog a labda, és ez kellemetlenül is érintheti, képes átrúgni – ahogy egy kisfilmben tette – a Duna túloldalára, egészen a Városházáig. Ennek a technikai bravúrnak vagyunk manapság tanúi, és ebben Szijjártó még csak gyenge epigon: hogyan lehet a politikai ellenfelet kicselezni, úgy fellépni, úgy beszélni, hogy a saját, el nem végzett feladatunkról úgy szóljunk, mintha azt a másik fél mulasztotta volna el.
Mostanság ezt játssza Orbán: előbb magához vont minden hatalmat, hogy aztán kifaroljon azonnal, ha kellemetlenséget érez. De nem pusztán kifarol: előbb beárulja a másikat, mint valami rossz diák, aztán biztosítja őt az együttműködéséről, ha kell együttérzéséről is – annak fenntartásával, hogy a későbbiek során azért még elszámolnak. Amit érthetünk úgy is, hogy leszámolnak. Azért, amit maga a miniszterelnök nem végzett el.
Nevezhetném persze ezt a viselkedést gyávának is, mondhatnám, hogy csal a kormány feje, de az ember nem mond ilyet egy miniszterelnökről. Nem mondja azt, hogy csak a hatalmat szereti, a felelősséget nem. Inkább azt mondja: ő még egy régi vágású politikus, aki csak akkor fogalmaz egyes szám első személyben, ha abból neki haszna van.
Most még egyébként is felesleges: mindenki tudja, hogy neki szólnia kell és máris ott landol a repülő a Karmelita kolostor alatt.
