Szijjártó Péter: s mi van most? Csend. De nem az advent miatt

HírKlikk 2023. december 20. 09:10 2023. dec. 20. 09:10

Nem szerepelhet a republikánus előválasztás coloradói indulói között Donald Trump volt amerikai elnök . – Erről döntött Colorado állam legfelsőbb bírósága kedden. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán fakadt ki a döntéssel kapcsolatban.

Az állam legfőbb jogi fóruma helyt adott annak a kezdeményezésnek, amely az amerikai alkotmány 14. kiegészítésére hivatkozva kezdeményezte az előző elnök eltávolítását a republikánus előválasztás indulói közül.

A négy „igen" és három „nem' szavazattal meghozott határozat végrehajtását felfüggesztették a január 4-i fellebbezési határidő lejártáig, ameddig az érintettek az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé vihetik az ügyet.

Az állam közigazgatásának demokrata vezetője közleményben erősítette meg eltökéltségét, hogy érvényt szerez a bíróság döntésének.

Colorado állam legfelsőbb bíróságának mind a hét tagját demokrata kormányzó nevezte ki.

Donald Trump kampányszóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságánál fellebbeznek és egyúttal visszautasította a határozatot, amelyet teljes mértékben hibásnak és antidemokratikusnak minősített.

Colorado választási hatósága azt közölte, hogy az ügyet január 5-ig le kell zárni, mert akkor véglegesíti az előválasztásokon indulók listáját.

A döntés alapjául szolgáló 14. alkotmánykiegészítést a polgárháború után hozták, ami eltiltja a további közhivatal viselésétől azt az alkotmányra esküt tett tisztségviselőt, aki „zendülésben érintett". Az ügyben Donald Trump ellen a 2021. január 6-i eseményeket hozzák fel. Trump tagadja, hogy bármilyen törvénytelenséget követett volna el a Washingtonban tartott tüntetések idején.

Colorado állam legfelsőbb bírósága az ügyben ősszel tartott meghallgatásán is megosztottak voltak a bírói tanács tagjai, többen azon a véleményen voltak, hogy nem a testület feladata annak eldöntése, hogy Donald Trump érintett volt-e zendülésben.

Mi történne, ha egy közép-európai országban próbálnák kizárni az elnökválasztás egyik jelöltjét – tette fel a kérdést a külgazdasági és külügyminiszter szerdán azzal kapcsolatban, hogy Colorado állam Legfelsőbb Bírósága diszkvalifikálta Donald Trump volt amerikai elnököt az elnökválasztási küzdelemből.

Szijjártó Péter azt írta: játsszunk el a gondolattal, ha valami hasonló történne egy patrióta kormány által vezetett közép-európai országban, hány perc kellene az Európai Parlamentben a demokrácia halálának kikiáltásához, hány perc múlva adna ki elítélő közleményt az amerikai külügyminisztérium, hány perc múlva fagyasztaná be még inkább az Európai Bizottság az oda nem adott uniós forrásokat, s hány perc kellene ahhoz, hogy a globális liberális médiahálózat minden felületén szerkesztőségi cikkekben hirdessék a jogállamiság megsemmisülését?

„S mi van most? Csend. De nem az advent miatt" – tette hozzá.   

Forrás: MTI