Szijjártó úgy látja, az elmúlt napokban jelentősen megnőtt az autóipar érdeklődése Magyarország iránt
Az elmúlt napokban jelentősen megnőtt az autóipar érdeklődése Magyarország iránt, minthogy hazánk a jelenlegi globális bizonytalanságok közepette is stabil környezetet nyújt az ágazat számára – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a brit autóipar legjelentősebb képviselőivel folytatott tárgyalását követően, arról számolt be, hogy Magyarországhoz hasonlóan, az Egyesült Királyság is rendkívül fontos bástyája az európai és a globális autóiparnak.
Rámutatott, hogy a szektorban jelenleg nagy a bizonytalanság, hiszen egyelőre lehetetlen kiszámolni a bejelentett vámintézkedések pontos hatását, és azt sem lehet tudni, hogy ezek hogyan alakulnak majd a jövőben.
„De az biztos, hogy ez a globális autóipari bizonytalanság megnöveli azoknak az országoknak, azoknak a beruházási helyszíneknek a jelentőségét, amelyek stabilitást tudnak biztosítani" – hangsúlyozta.
„Márpedig Magyarország a világ autóipari szereplői számára a stabilitással egyenlő (…) És ezért már az elmúlt napokban is megnőtt az érdeklődés a világ autóipari szereplői részéről Magyarország mint beruházási helyszín iránt" – tette hozzá.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Magyarországon a politikai és a gazdasági stabilitás kivételes egész Európában.
„Másrészt pedig az autóipar rendkívül robosztus, nagymértékű jelenléte, a teljes értéklánc jelenléte, a beszállító vállalatok jelenléte olyan nyugalmat, biztonságot és stabilitást ad az autóipari szereplőknek, amely stabilitásra, nyugalomra és biztonságra a mostani bizonytalan időszakban nagy szükség van" – húzta alá.
„Azok az autóipari vállalatok, amelyek termelést, szolgáltatási funkciót vagy kutatás-fejlesztést hoztak Magyarországra, mind jól jártak, mind sikeresnek ítélik a beruházásukat, így ezen bizonytalan autóipari környezetben Magyarország biztonságot, stabilitást nyújt az autóipar szereplőinek" – folytatta.
„Ezért az elmúlt napokban már érezhetően meg is növekedett az érdeklődés Magyarország mint beruházási helyszín iránt a világ autóiparában. Most a mi munkánk az, hogy ezt az érdeklődést kiszolgáljuk, és minél előbb autóipari kapacitások növelésévé alakítsuk át ebben a bizonytalan globális gazdasági környezetben" – összegzett.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. szeptember 26-i adása itt nézhető meg: