„Színház az egész világ”…
„Mégsem mészároltok le bennünket?” „Mégsem vagytok a magyar kultúra gyilkosai?”
Dehogynem… Csak talán lassabban „gyilkolnak”, mint ahogy azt elképzelték. De lehet, csak amolyan szondázásként szivárogtattak ki egy anyagot, hogy aztán ahhoz képest mérsékeltebb javaslatot fogadtassanak el – érdemi egyeztetés, érdemi tárgyalás nélkül.
A „kormány” és a Fidesz, valamint egész terrormédia-birodalma Kocsis Máté „leleményét” visszahangozta: zaklatószínházról regélt. Álljunk meg egy pillanatra, már-már tisztelettel: a fideszes propaganda alighanem legaljasabb kifejezését sikerült megalkotni. A tegnapi tüntetésen Fullajtár Andrea beszélt erről, érthető indulattal.
Jó tüntetés volt, kulturált. Kicsit talán túlságosan is az; de jók voltak a beszédek, volt ritmusuk, egyik sem volt túl hosszú: profik csinálták, no. Az én indulataimhoz legközelebb Pintér Béla beszéde állt.
A „kormány(párt)” és készséges médiaterroristái bőszen emlegették a Gothár-ügyet, bár tudták, hogy annak semmi köze ahhoz a törvénymódosításhoz, amely a botrány kipattanása előtt készült. Utólag aztán igyekeztek mindent letagadni – mindent, amit a sajtó észrevett. A Fidesz mindig hazudik…
Nézzük meg egy kicsit, mi maradt a javaslatban!
Bevezetésképpen megy a nemzeti handabanda valami innovációról (Palkovicsot is be kellett csempészni?), kreatív iparról, nemzetgazdaságról… Már ez őrület..! Ám ezzel „indokolják” a továbbiakat:
E törvény célja, hogy
a) a nemzeti kultúra erősítése érdekében meghatározza a kultúrstratégiai intézmények körét,
b) létrehozza a Nemzeti Kulturális Tanácsot (a továbbiakban: Tanács).
Vajon mi a szösz az a kultúrstratégia, és mire való? Talán rokona ama „stratégiai” szerződéseknek, amelyekkel például főleg a multikat igyekeztek – nem kis sikerrel – kompromittálni, korrumpálni? Nemigen lehet más, tényleges célja, mint a kulturális hegemónia megteremtéséhez szükséges klientúra helyzetbe hozása, megerősítése, „kormányhoz” láncolása.
„Kultúrstratégiai intézményeket” hoz létre tehát a javaslat. Szerintem erre semmi szükség, akkor sem, ha valami értelmes tartalmat képzelünk a „kultúrstratégiai intézményekbe”. De megindokolhatatlan a kiválasztott kedvencek köre is. Elképzelni sem tudom például, hogy kerülhet e körbe a Kásler-féle „magyarságkutató”. De azt sem tudom elképzelni, hogyan vehetik tudomásul azok az intézmények a maguk kiválasztottságát… Készséges szolgáknak választják ki őket, efelől kétség sem lehet.
Régen elmúlt a reformkor – vajon mi indokolja például a Nemzeti Színház „stratégiai intézményként” való megnevezését..? Hazánkban egyelőre sok színház működik, bár némely társaságot – Pintér Béla meg is nevezett kettőt: Krétakör, Szputnyik – már sikerrel megfojtottak. Hol egyik, hol másik produkál hosszabb-rövidebb ideig valami kiemelkedőt. Voltak idők – idősebbek emlékezhetnek rá –, amikor talán a legjobb, legérdekesebb, nemzetinek mondható színházunk Szolnokon volt. Volt Kaposváron is színház, nem is akármilyen: igazi nemzeti!
Vegyünk erőt magunkon, és képzeljünk valami közhasznú értelmet a „kultúrstratégiába”! Akkor is adódik a kérdés: vajon a „kormány” feladata a „kultúrstratégiai intézmények” kiválasztása? Nem volna ehhez valami köze magának a szakmának; azoknak is, akiket már a látszategyeztetésekből is kirekesztettek?!
Vagy nézzük a „Nemzeti Kulturális Tanácsot” – bár persze fogalmam sincs, mi szükség van rá. Elnökét a kormány – jelenleg a „kormány”! – nevezi ki. Csak nem Demeter Szilárdot? – alkalmasabbat magam se tudnék… Mindegy is, bárkit: az eddigi gyakorlat semmi jóval sem biztat. Talán csak abban reménykedhetünk, hogy e hatalom hamarosan megbukik, addig pedig egy fölösleges tanáccsal több vagy kevesebb, már nem számít…
Tagja e tanácsnak a Magyar Művészeti Akadémia elnöke – igazán vastag bőr kell ahhoz, hogy e „kitüntetést” elfogadja… Mert hiszen méltányolom, hogy az MMA nem támogatta e javaslatot, mégis meg kellene kérdeznie, hogy a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke miért nem tag..? Csak nem azért, mert alapítója a Magyar Tudományos Akadémia?
Kimaradt néhány, előzetesen kritizált passzus – de hiszen a valóságban nincs is szükség rájuk, amúgy is azt csinálnak, amit akarnak… Az egész „törvénymódosítás” tartalmi szempontból abszolút fölösleges, bornírt is. Kizárólag bizonyos uralmi viszonyok kialakítását, megszilárdítását szolgálják, ahhoz vásárol a „kormány” – közpénzen – klientúrát magának.
Itt kell megemlítenem: Vidnyánszky Attila szerint a javaslat „demokratikus módon” kezel régi problémákat… Szomorú tapasztalni egy tehetséges ember jellemtelenségét.
Azonban a tartalmi szempontokon kívül, eljárásjogi nézőpontból is minősíthetetlen az indítvány. Mint már mondtam, a szó valódi értelmében vett egyeztetés – talán az MMA-t kivéve..? – nem volt: csupán a sajátjaikkal „egyeztettek”. Azokkal, akik bármikor hajlandók lehetnek egyeztetést meg demokráciát hazudni…
Semjén Zsolt nyomban kivételes eljárást is kért, híven a „kormány” hagyományaihoz: minél fontosabb (számára) egy javaslat, annál kevesebb időt hagy „egyeztetésre” és magára az indítvány „megtárgyalására”. És ez évek óta így megy – a kormánypárti képviselők magatartása hihetetlenül gyalázatos, hiszen valódi parlamentben nem volna szabad tűrni ezt az eljárást. S éppen a kormánypártiaknak kellene leghangosabban tiltakozniuk, akár szabotálniuk.
Igaz, Semjén „megindokolta” a kivételes eljárást: „A naprendi javaslat módosítását a törvényjavaslat mielőbbi elfogadásához fűződő kormányzati érdek indokolja”
A valóságban nincs olyan, akceptálható kormányzati érdek, amely ezt az eljárást, és általában a „parlament” ilyen módon való üzemeltetését elfogadhatóvá tenné. Nincs semmi, ami ezt a mostani sürgősséget, kivételességet indokolná.
De valamit Semjénnek mondania kellett – azt mégsem köphette az ellenzéki képviselők szemébe, hogy nyasgem…
Tartalmi és formai szempontból egyaránt tűrhetetlen ez a törvénymódosítás – tárgyalhatatlan. Szerintem az ellenzéki vezérszónokoknak ennyit kell mondaniuk, mielőtt frakciójukkal együtt elhagyják a termet.
A mai, várhatóan éjszakai „vitában" nem szabad részt venni. Különösen igaz ez az ellenzéki képviselőket jogaikban durván korlátozó önkényes diktátum, a „kuss-törvény" elfogadása után.
Polgári demokratikus kormány nem viselkedik így; polgári demokratikus parlament ilyen üzemre nem kényszeríthető. Nem véletlen hát, hogy az ellenzéki reakciókban gyakran fölbukkan Zsdanov és Révai neve. Valóban kísérteties…
De nekem eszembe jut még egy név: Paul Joseph Goebbelsé.
Gusztos István
