Szinte leküzdhetetlen a terroristák gázai alagút-hálózata
Katonai szakértők szerint az izraeli haderő aligha lehet képes megsemmisíteni a Hamászt, annak több száz kilométeres alagút-hálózatában a Gázai övezetben. Szörnyű harcok és rengeteg további civil áldozat várható.
A palesztin övezet lakói még az ízraeliek 2005-ös kivonulása előtt vagy 2500 alagutat ástak a szomszédos Egyiptom felé, hogy onnan csempésszék át a legkülönbözőbb árukat. Ez a hálózat elvesztette jelentőségét, amikor Izrael 2010 után engedélyezte az áruforgalmat a határátlépő helyeken – majd Egyiptom robbantásokkal, elárasztással felszámolta ezt a hálózatot.
Hasonlíthatatlanul korszerűbb, nagyobb és veszélyesebb az az alagútrendszer, amelyet az övezetben uralkodó terrorszervezet, a Hamász az Izrael elleni hadviselésre épített ki évek alatt. 2004-ben először sikerült nekik ilyen módon elérni és felrobbantani egy izraeli hadállást. Két évvel később alagútból indított merénylet ölt meg több izraeli katonát. Bár bombázások sok alagutat megsemmisítettek, szó sem lehetett a földalatti hálózat felszámolásáról – miközben a bombázások sok polgári áldozattal is jártak. Amint a jelenlegi helyzetben is. A Hamász ugyanis túlnyomórészt lakóépületek, iskolák, templomok és egyéb középületek alá helyezi az alagutak bejáratát.
Az alagutak általában mintegy 30 méter mélységben húzódnak és becslések szerint összesen vagy 500 kilométert tehetnek ki a gázai övezet 41x10 km-es területén – azaz nagyobb, mint például az ugyancsak kiterjedt párizsi metró-hálózat. Izrael korábban a levegőből támadta az alagutakat, olyan bombákkal, amelyek robbanás előtt mélyen a földbe fúródnak, de így csak rész-eredményeket tudtak elérni. Egyébként a behatolás megakadályozására az övezet határain emelt magas, érzékelő és riasztó-rendszerekkel felszerelt falat úgy építették, hogy az a föld alatt is zárja a talajt, de ez sem bizonyult megoldásnak. Az október 7-i Hamász-támadás egy kibuc ellen nem az áttört falnál indult, mint a többiek, hanem az alagút izraeli területen lévő kijáratánál.
Miután a területet Izrael a legszigorúbban ellenőrzi, az ilyen munkához szükséges nehéz gépek helyett a Hamász emberei javarészt hagyományos módszerekkel ásták az alagutakat, amelyek sokkal nagyobbak, szélesebbek, mint amilyeneket a csempészek ástak. A benne rejtőzőket beton védi, van áramhálózat, biztosítják a levegő-ellátást, élelmiszert, gyógyszert raktároznak a járatokban, azokban járművek is tudnak közlekedni. Megalapozottnak látszik a gyanú, hogy a Hamász a nemzetközi szervezetektől humanitárius célokra kapott milliárdos pénz-segélyeket használta fel erődrendszerének kiépítésére csakúgy, mint a cementet, amelyet a korábbi háborús, bombázási károk utáni újjáépítésre kaptak a palesztinok.
A terroristák földalatti állásai arra is alkalmasak, hogy lőszert, rakétákat tároljanak, s ott vannak a Hamász harcálláspontjai, parancsnoki állásai – azokat Izrael a legkorszerűbb technikával sem tudja bemérni, megfigyelni. Nem véletlen, hogy az izraeli hadsereg 2014 óta nem tett kísérletet az övezetbe való behatolásra, mert a kiterjedt alagútrendszerben rejlő ellenség leküzdése szinte lehetetlen feladat, amely nem csak a két fegyveres erő, hanem a polgári lakosság köréből is rengeteg áldozattal járna.
Az izraeliek kiváló felszerelése már nem kínál előnyt a föld alatti rendszerben, ahol az ellenség helye, létszáma, felszerelése ismeretlen. A támadókat bárhol aknák pusztíthatják el, a Hamász elzárhatja a légellátást, lehetetlen az utánpótlás csakúgy, mint a sebesültek ellátása, elszállítása. Küldhetnek ugyan drónokat, önműködő járműveket az alagutakba, mielőtt azokat megostromolják, de megoldást ezek sem jelenthetnek.
A képhez tartozik, hogy sok palesztin az izraeli felszólítás ellenére sem hajlandó elhagyni otthonát, köztük a nagy városi lakóházakat – amelyek közül sokból alagút indul ki. Arról nem is beszélve, hogy a Hamász által fogva tartott mintegy 200 túszt is nyilván az alagutakban helyezték el.
