Szlovák szülőket is vonz a felvidéki magyar óvodákat választóknak adott támogatás

HírKlikk 2024. augusztus 2. 17:00 2024. aug. 2. 17:00

A Bethlen Gábor Alap által folyósított százezer forintos támogatást a magyar tanítási nyelvű intézményekbe járó szlovák gyerekek is igényelhették.

Több százan lehetnek olyan szlovák nemzetiségű, semmilyen magyar kötődéssel nem rendelkező gyerekek, akiknek a családja felveszi a Bethlen Gábor Alap által folyósított 100 ezer forintos nevelési támogatást – írja a felvidéki Napunk kutatására hivatkozva a 444. Főszabály szerint ezt a támogatást azok vehetik fel, akik a határon túli területeken magyar nyelvű képzésben részesülnek.

A Napunk kutatásából kiderül, hogy számos dél-szlovákiai, hivatalosan magyar tannyelvű óvodába járnak szlovák gyerekek is, akiknek a száma több intézményben már meghaladja a magyar nemzetiségűekét. Ezekben az intézményekben már kérhetnék, hogy minősítsék át az óvodát szlovák tannyelvűvé, ám a beszámolók szerint ezt azért nem teszik meg, mert a szlovák szülők között elterjedt annak a híre, hogy a magyar óvodákba vagy osztályokba járó gyerekek a magyar államtól évi 100 ezer forintot kapnak.

A lap szerint az utóbbi három évben csaknem 2000 szlovák nemzetiségű gyerek járt magyar nevelési nyelvű óvodába Dél-Szlovákiában. 

Forrás: 444


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom