Szomorú felnőttmintát is kaptak az élmény mellé a gyerekek a magyar-angol meccsen
Harmincötezer gyerek, háromezerötszáz kisérő, jó idő, szép hely, magyar győzelem a magyar-angol Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Sokuknak biztosan hatalmas élmény volt. Vannak, akik szerint ez a fontos, és kevéssé számít, hogy a gyerekek egy része pfújolt akkor, amikor a rasszizmus elleni tiltakozásul az angol válogatott játékosai féltérdre ereszkedtek. „Lehet, hogy egy felnőtt kezdte el, a gyerekek csak utánozták. Szomorú voltam, amikor láttam. Mi pedagógusok nem ezt tanítjuk nekik, de számukra a felnőtt társadalom és a közhangulat a minta” – nyilatkozta a Hírklikknek egy iskolaigazgató. Lehet. De a mai Magyarországon az is szomorú, hogy az iskolaigazgatónak azt kell kérnie, ne írjam le a nevét, nehogy a nyilatkozata miatt bántódása essék. Ami pedig mindennek a dacára mégiscsak kérdés marad, ha már egy ilyen rangos eseményen is a rasszizmus ellen tiltakozók pfújolása lehet a minta–- akár csak a gyerekek egy részének is –, milyen lesz Magyarország jövője?
– Úgy tudom, az önök iskolájából is voltak kinn gyerekek a magyar-angol Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Mint iskolaigazgató mit szól ahhoz, hogy amikor a kezdőrúgás előtt az angol válogatott játékosai a rasszizmussal és gyűlölettel szembeni ellenérzésük kifejezésére a tőlük megszokott módon féltérdre ereszkedtek, a stadionban ülő gyerekek egy része is pfújolta az angol focistákat?
– Szomorú vagyok. Én is meg vagyok döbbenve. El nem tudom képzelni, hogy miért pfújoltak. Remélem, hogy a mi gyerekeink nem tették, meg fogom erről kérdezni a kolléganőmet.
– Nézte a meccset?
– Igen. Amikor a gyerekeket mutatták, én azt láttam, hogy ugyanazokat a gesztusokat, ugyanazt az összeborulást, örömöt, dühöt mutatják, mint a felnőttek. Szerintem ez egyértelműen felnőtt minta volt.
– Azt mondta az angol kapitány is, hogy ezt a gyerekek a felnőttektől tanulták...
– Abszolút így van.
– De egyáltalán tudhatták a stadionban ülő gyerekek, hogy miért térdelnek le az angolok?
– Szerintem fogalmuk nem volt róla. Én láttam köztük kínai gyereket, aki ott ült a tömegben kék papírmaszkban a kapu mögött a háttérben, mert a kínaiak még most is maszkban járnak. A mi iskolánk testnevelési tagozatos osztállyal volt kinn a meccsen, nem azt mondom, hogy mind fociznak, de sportolnak. Abban az osztályban is van roma, és távol-keleti gyerek is. A budapesti iskolákban mindenhol nagy számban vannak külföldi gyerekek, kifejezetten sok a XVI. és a XVII. kerületben. A Szent István Gimnázium, a Fazekas Gimnázium tele van nagyon tehetséges kínai és vietnámi gyerekekkel. Mi nem a pfújolásra neveljük őket. A meccsre kivitt gyerekek közül azonban nagyon sokan focista körökből kerültek ki, és nem csak pedagógusok kísérték őket, hanem olyanok is, akik különböző ifjúsági csapatoknál vannak. Sőt, nagyon sok felnőtt is volt kinn a gyerekekkel, aki kíséret kapcsán regisztrált, ami egyfajta trükk volt, hogy kimehessen a meccsre. Szerintem egyértelmű, hogy a gyerekek a felnőttmintát utánozták, ami viszont szomorú. Azok a pedagógusok, akikkel eddig beszéltem, mind szomorúak voltak a történtek miatt.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
– Önök fognak beszélgetni erről a dologról a gyerekekkel is?
– Én meg fogom kérdezni a kolléganőt, aki kísérte őket, mi volt. Ő meccs közben küldött nekem fényképeket, azt láttam, hogy a mi gyerekeink szépen, csendben ültek a lelátón. Ez nem azt jelenti, hogy nem ragadhatta el őket a hangulat. Szerintem ott ez egy hangulati kérdés is volt, valaki – akár felnőtt – elkezdett pfújolni, és a gyerekek ezt átvették. De akkor is szomorú, én is az voltam. Jó idő, szép hely, egy élmény, és közben vannak gyerekek, akik ugyanazokat a mintákat hozzák, amiket a felnőttektől láttak. Persze, megkérdezem majd a gyerekektől, hogy ebből az egészből mit érzékeltek.
– Különösen érdekesek lesznek a válaszok Novák Katalin azon megjegyzésének a tükrében, hogy: „magyarnak lenni döntés, nap mint nap igent kell mondanunk a magyarságunkra”…
– Ezt a mondatot nem tudom értelmezni. Hiszen minden nap bizonyítjuk a magyarságunkat, mert dolgozunk, adót fizetünk, szemetet szedünk. Itthon vagyunk még, tehát igent mondunk a magyarságunkra, de aki Londonban van, az is igent mond a magyarságára. Én sokat nem foglalkoznék ezzel a mondattal, ez valószínűleg a Fidesz-tábornak szólt, ahogy Orbán is mindig annak beszél.
– Mégis, amikor a rasszizmus ellen tiltakozókat kifütyülik, akkor miféle magyarságra akarjuk mi ezt a nemzedéket nevelni?
– Nem tudom. Szomorú. Én ott voltam az Arénánál, és ahogy elnéztem a gyerekeket focimezben, a sportcsapatokkal, láttam a vidéki buszokat is. Rengetegen jöttek vidékről. Egyébként a gyerekek nem is tudták, hogy az angolok le fognak térdelni. Ugye, 2021-ben az EB előtt volt egy vita arról, hogy mi letérdelünk vagy nem. Orbán Viktor akkor kijelentette, a „térdelősdivel nem szimpatizál”, és úgy fogalmazott: a magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le. Jól tudjuk, hogy az iskola és a hadsereg a társadalom leképezése. Most az Arénában sajnos a rossz arcát mutatta. Én nagyon sajnálom, hogy magyar gyerekek egy része így viselkedett. Mi, pedagógusok, nem ezt tanítjuk nekik, de nem mi, hanem a felnőtt társadalom és a közhangulat a minta. Mi, pedagógusok, a magyarságot, a dicső nemzeti múltat, a hazaszeretetet, a cselekvő magyarságot, a cselekvő hazaszeretetet mindig is tanítottuk a gyerekeknek. Ez kormányoktól független.
