Szupercsarnok, szuperárak, szuperkorrupció
Túl vagyunk a dél-koreai vizes vb-n, nagy kár, hogy a magyar szempontból rendkívül sikeres verseny vége nem annyira a nagyszerű eredmények (öt aranyérem) okán lett hangos, hanem a Kenderesi-ügy miatt; a fiatal úszó botlása, tette foglalta el a sajtó felületeit. De van itt más is, ami ha nem is zárójelbe teszi, de némiképp elhomályosítja az úszók remeklését. A Kenderesi-kérdés előbb-utóbb megoldódik, a versenyző nyilván kap majd itthon is valamilyen büntetést, a nyilvánosságban zajló vita is elül, a budapesti világbajnokságra elköltött pénz körüli polémia aligha. Már csak azért sem, mert ugyan már két év is eltelt az esemény óta, tiszta, egyértelmű elszámolás azóta sem történt, csak annyit tudunk, hogy csillagászati összegbe került a beruházás.
Mindez most azért vált újra témává, mert a dél-koreai világbajnokságnak már tudjuk a végösszegét. Eszerint az a vb hozzávetőleg 54 milliárd forintba került, és bár nincsenek ismereteim a dél-koreai viszonyokról, azért azt nem hinném, hogy az ázsiai országban ne lenne korrupció. Amivel csak annyit szeretnék jelezni, hogy ez az 54 milliárd is lehetne kevesebb, de ne vádoljuk meg semmivel az ottani szervezőket. Maradjunk itthon: ma, a publikus adatokból azt tudjuk megállapítani, hogy a budapesti verseny ennek a duplájába került. Legalább. Mert, ismételjük meg, rendes, minden költséget kimutató elszámolás mind a mai napig nem készült, és tartok tőle, már nem is fog soha. Olyannyira nem, hogy az ilyen kérdéseket firtató tényfeltáró újságírók már-már a hazaárulók kategóriájába kerülnek, egyszerűen azért, mert egy parádés rendezés fölé akarnak árnyékot vetni.
Pedig hát messze nem erről van szó. Senki nem vitatja, hogy a budapesti vb rendezése jobb volt, mint a koreai, senki nem vitatja, hogy lenyűgöző helyszíneken zajlottak a küzdelmek (Vajdahunyad vára, Duna-part, az Országházzal szemben), de talán ennek elismerése mellett sem ártana tudnunk, hogy mégis az egész mennyit kóstált. Mint ahogy azt sem, hogy vajon számolnunk kell-e némi korrupciós pénzzel, vagy sem? Óvatos a kérdés, miközben a közvélemény elég biztos benne, hogy igen, ráadásul nem is kevéssel.
Azt mondják a szakértők – de persze nem az érintettek -, hogy az útépítés mellett az ilyen beruházások adnak leginkább lehetőséget – fogalmazzunk megint finoman – a túlárazásra. Egyesek ennél tényleg durvább szavakat használnak, lopást meg ilyeneket, mi azonban óvakodunk ettől, mi egyszerűen csak csodálkozunk…
Mint ahogy csodálkozunk a kézilabda Európa-bajnokság új létesítményének várható költségein. Kocsis Máté – civilben a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője – a kézilabda szövetség elnökeként akként nyilatkozott, nem is oly rég, hogy a Népligetbe tervezett csarnok az infrastrukturális fejlesztésekkel együtt 10-15 milliárdba fog kerülni. Mindez még tavaly történt, azóta közbeszerzési kiírást tettek közzé, nos a pályázati anyagok már 116-160 milliárd között szóródtak. Öten jelentkeztek a beruházásra, s bár nem ismerek minden céget, de úgy ránézésre úgy tűnik, szinte mindegyik a Fidesz érdekeltségébe tartozik. (Mellesleg más már nem is nagyon tud labdába rúgni; gondoskodtak róla, hogy az ilyen játékosok tönkre menjenek.)
A legjobb ajánlatot Mészáros Lőrinc és gyermekei adták (B.Á.L. Zrt.), amin ugye nem vagyunk egy cseppet sem meglepődve. A három éve alakult cég sorra nyeri el az építési lehetőségeket, így aztán nem is olyan meglepő, hogy - a G7 portál kimutatása alapján – tavaly már hatmilliárdos nyereséget könyvelhetett el. Ez az összeg – a 116 milliárd – csak a budapesti 22 ezres szuper, multifunkcionális csarnok költsége, ehhez járul még a 2022-es Európa-bajnokság vidéki helyszíneinek kialakítása is. Debrecenben, Szegeden és Veszprémben is lesznek munkálatok, Debrecenben és Veszprémben a meglévő csarnokot kell átalakítani – nálunk az ilyesmi sem szokott az olcsón megúszható dolgok körébe tartozni -, míg Szegeden új csarnokot kell építeni. Ami azt jelenti – óvatos becslések szerint -, hogy az Európa-bajnokság teljes beruházási költsége el fogja érni a 200 milliárdot.
És akkor lépjünk megint eggyel tovább: 2023-ban atlétikai világbajnokságot is rendez Budapest. A Csepel-szigeten építendő stadion költségeit 120 milliárdra becsülik; gyanítom ez még az óvatos megközelítése a végső összegnek. Tegyük hozzá, hogy a Puskás Ferenc stadion, amely a labdarugó EB egyik csoportmérkőzéseinek helyszíne lesz, nagyjából kétszázmilliárdba kerül.
Ne menjünk bele most annak firtatásába, hogy szükségünk van-e ezekre a létesítményekre, és most tegyük egy pillanatra félre azt, hogy vajon kik tudnak ezekből saját zsebre dolgozni, meggazdagodni. Tegyük fel azt a kérdést, hogy mi lesz a beruházások sora a versenyek elmúltával? Hogyan használják ki a hatvanezres stadiont, a kézilabda csarnokot, az atlétikai helyszínt? Ki fogja ezeket fenntartani, eltartani? És mi lesz a meglévőkkel, amelyek funkcióit netán az újak veszik át? Mi lesz a két Arénával – az úszóval és a Papp Lászlóról elnevezettel?
Persze lehet, hogy korai a kérdés, a kormányzatot ez egyelőre nem is érdekli. Kiváltképp akkor, ha mindenkinek Orbán álmára, az olimpiára kell koncentrálnia. A korrupcióval meg foglalkozzon az, akit érdekel. És ezek nem a nyomozóhatóságok lesznek.
