Taláros menetre hívják az elégedetlen bírákat
A legfrissebb hírek szerint a bírói karban továbbra is jelentős az elégedetlenség az Igazságügyi Minisztérium által javasolt reformokkal és a béremelés feltételeivel kapcsolatban. Korábban több ezer bíró nyilvánosan tiltakozott a megállapodás ellen, amely a béremelést az igazságügyi reformok elfogadásához kötötte volna. A tiltakozók már egy következő lépésre készülnek: február 22-én a déli órákra a Kúria épülete elé hívják a kollégáikat. Azt kérik, hogy az öt évvel ezelőtti varsói demonstráció – az „ezer talár menete” mintájára –, talárban jöjjenek, és így vonuljanak együtt az Igazságügyi Minisztérium Nádor utcai épületéhez. Mint már korábban megírtuk, a demonstráció egyik oka az, hogy a bírák illetményét három éve nem emelték, és bár 35 százalékot kértek, végül csak 15 százalékot kaptak, amit ráadásul egy tervezett igazságügyi reform elfogadásához kötöttek. A másik oka a kormány által tervezett igazságügyi változtatások elutasítása. „Nagyon fontos, hogy mindenki lássa és megértse: az állam teljhatalmát a bírák, mint a harmadik hatalmi ág képviselői tudják csak korlátozni, ezért nagyon fontos volna, hogy jelentős társadalmi szolidaritás kísérje a megmozdulást” – mondta a Hírklikknek Bencze Mátyás jogszociológus, egykori bíró.
Az elégedetlenséget látva, hiába mondta fel az Országos Bírói Tanács a kormánnyal kötött megállapodást, az igazságügyi miniszter erről nem vesz tudomást. Van értelme a további ellenállásnak?
Azt gondolom, mindenképpen van. Még akkor is, ha az igazságügyi tárca vezetője úgy csinál, mintha minden rendben volna, az OBT tiltakozása csak egy szűk kör álláspontját képviselné, és mintha csak a pénzről szólna. Nem erről van szó! Az elégedetlenség egy nagyon fontos hivatásrend lelkiismereti felháborodása. Csak akkor vezethet eredményre, ha a demonstráció megérteti a kormánnyal, hogy a bírák még hallgatólagosan sem fogadják el az igazságügyi rendszer tervezett átalakításának koncepcióját. A február végére tervezett tüntetésnek akkor van értelme, ha az elég „látványos” lesz. Akkor lehet hatása is, ha a hatalom számára kiderül, hogy az igazságszolgáltatás más szereplői is csatlakoznak a bírákhoz. Ott lenne a helyük más jogászi szakma képviselőinek is, leginkább az ügyvédeknek, az egyetemi oktatóknak, a bírósági alkalmazottaknak. Arról nem is beszélve, mekkorát „szólna” a tüntetés, ha általános társadalmi kiállássá terebélyesedne.
Lát erre esélyt? Nem mozdult meg az egész társadalom akkor sem, amikor a tanárok vagy az egészségügyi dolgozók mentek ki az utcára. Hol volt a többi egyetem a CEU melletti demonstrációkon?
Nem mondom, hogy feltétlenül hiszek ebben, inkább csak bizakodom. A jogászi szakma mégis csak a jogállamiság letéteményese, amit, ha veszni hagyunk, annak mindannyian a vesztesei leszünk. A körülöttünk lévő világ megannyi példát mutat arra, hogyan tud a nép érvényt szerezni az akaratának. Most éppen Szerbiában tüntetnek százezrek az utcákon, a diákok mellett szinte minden foglalkozási ág kivonult, köztük vannak a jogászok, ügyvédek is. Azt mondtam, a lelkem mélyén mégis bizakodom egy szélesebb összefogásban, mert most idehaza látom ennek egyfajta „felhajtóerejét”.
Ha a taláros tüntetésen megjelennének a pártok politikai jelszavai, oda lenne a bírói függetlenség látszata. Nem gondolja?
Ebben igaza van. Pártpolitikai jelszavaknak nincs helyük semmilyen igazságszolgáltatással kapcsolatos fórumon. De egyszer már elejét kellene venni annak a kormányzati taktikának, amely lassan tizenöt éve leszalámizza, egymás ellen fordítja az ellene fellépő társadalmi csoportokat. Kiirtották a gondolkodásunkból a szolidaritásnak még az írmagját is.
Lehet, hogy az egzisztenciális félelmek tartják távol az utcától a teljes bírói kart?
Egy ilyen tiltakozási hullámnak valóban lehetnek politikai áldozatai, de a bírói kar esetében ettől nem tartanék. Ez a hivatás kényes a látványos külső beavatkozásokra, ha a kormányzat „fejében” megfordulna valamilyen retorzió gondolata, azt külföldön is azonnal észrevennék. Erre a lengyel igazságügyi reformra adott uniós felháborodás a legjobb példa. Nagyon kockázatos, ha egy európai országban kikezdik azt a bírói függetlenséget, amely 200 éve a legszentebb dolog minden nyugati kultúrában. Ez a bírák sérthetetlen páncélja. Az elégedetlenség pedig már önmagában is öngerjesztő folyamat, minél többen vesznek részt benne, annál kisebb az egyén kockázata. Ha a tiltakozók száma elér egy kritikus tömeget, ez még jobban lecsökkenti az egyéni egzisztenciális fenyegetettség veszélyeit.
Ön hogyan látja, országosan elégedetlen a bírói testület, vagy ez inkább csak a nagyvárosokat érinti?
Aligha járok messze az igazságtól, ha országos elégedetlenségről beszélek. Abból indulok ki, hogy a megállapodás elleni tiltakozást nem csak a bírák írták alá, hanem az ország minden részén nagyon sok más területen dolgozó igazságügyi dolgozó is. A fővárosban és persze a nagyobb vidéki városokban többen emelték fel látványosan a szavukat, mint a kisebb lélekszámú települések bíróságain.
Meddig hajlandó elmenni a kormány az igazságügyi reform ügyében?
Ezt a kérdést egy politológusnak kellene feltenni. „Amatőrként” azt gondolom, a kormány a szokásos módszeréhez nyúl majd: először nagyon sokat akar, nagyon sokat kér, aztán ha nagy ellenállásba ütközik, akár a felével, vagy még kevesebbel is kiegyezik. Láttunk már erre is példát, amikor a közigazgatási bíróságokat létre akarták hozni, aztán abból is visszakoztak. Magam sem látom egészen pontosan, mi a végső célja a kormánynak a belengetett igazságügyi reformmal, de tapasztalhattuk az elmúlt másfél évtizedben, mindig elérték a céljukat. Most sem úgy fogtak hozzá, hogy a bíróságoknak megadták volna a beleszólás lehetőségét. Úgy gondolom, a Fidesz hosszú távra építkezik és kis lépésekkel halad. A végső cél egy hozzá lojális bírói kar létrehozása lehet, aminek az első lépése volt 2011 végén a kényszernyugdíjazások elrendelése, aztán megkönnyítették a kívülről bekerülés útját, korábban is voltak kisebb-nagyobb átszervezések, új vezetők kinevezése, és így tovább. Ezzel együtt, ma még így sem tudják olyan szinten uralni az igazságszolgáltatást, mint mondjuk a közigazgatást. De nem látok a jövőbe.
