Támogatja-e Ön, hogy a gyerekének rossz legyen?

Föld S. Péter 2021. július 21. 18:20 2021. júl. 21. 18:20

Még meg sem válaszolhattuk a nemzeti konzultáció kérdéseit, így aztán Orbán Viktor és a kormány nem is sejti, hogy mi a véleményünk a járvány utáni életünkről és a gazdaság újraindításáról, választott vezetőink máris újabb kérdéseket zúdítanak a nyakonkba. A miniszterelnök videóüzenetben jelentette be, hogy gyermekvédelmi népszazazást kezdeményez a kormány, mert szeretné tudni, támogatjuk-e, hogy gyermekeink gonosz szivárványos erők martalékává váljanak, vagy inkább azt díjaznánk, hogy minden legyen szép, minden legyen jó, s mindennel meg legyünk elégedve.

Én a magam részéről azt támogatom, hogy senki ne lopjon. Vagy, ha már mégis, mert hát emberből vagyunk valamennyien, akkor azt senki ne tehesse következmények nélkül. És ebben a megközelítésben nincs kis lopás, vagy nagy lopás, nemcsak fát lopni az erdőből bűn, hanem az is, ha valaki milliárdokkal rövidíti meg a közvagyont.

És a korrupciót sem támogatom, megvallom őszintén, csupa rosszat hallottam róla. Például azt, hiogy mások elől veszi el egy jobb élet, a boldogulás lehetőségét. Nem támogatom továbbá, hogy 450 forintnál drágább legyen a benzin, megfizethetetlen a cseresznye és a málna, valamint majdnem minden gyümölcs, nem támogatom, hogy hazám miniszterelnöke keleti despotákkal kvaterkázzon és velük az ország számára előnytelen, a magyar embereket évtizedekre eladósító üzleteket kössön. Nem támogatom azt sem, hogy magyar államopolgárokat törvénytelenül megfigyeljenek. Olyan embereket, aikik semmilyen bűncselekményt nem követtek el, nem is készülnek ilyesmire, egyetlen bűnük, hogy nem kedvelik Orbánt és a Fideszt, valamint nincs más vágyuk, minthogy egy normális országban élhessenek.

Támogatok mindent, ami jó, és nem támogatok semmit, ami rossz. Ez a válaszom a kormány öt kérdésére, köszönöm, higy kíváncsiak a véleményemre, ha úgy érzik, hogy szükségük van a segítségemre, szóljanak máskor is, megteszem, ami tőlem telhető.