Távozik a 168 Óra teljes vezetése

HírKlikk 2019. szeptember 10. 14:52 2019. szept. 10. 14:52

Tóth Ákos főszerkesztővel együtt a két főszerkesztő-helyettes is otthagyja a hetilapot.

Október elsején - "a lap tulajdonosaival fennálló föloldhatatlan ellentétei miatt" - távozik a 168 Órától Tóth Ákos, aki több mint három éve vezeti a hetilapot. A bejelentés szerint nem egyedül távozik, vele együtt feláll a két főszerkesztő-helyettes, Lakner Zoltán és Krajczár Gyula. A keddi szerkesztőségi értekezleten tett bejelentésével együtt a Facebookon is közzétette visszatekintését. (A lap tulajdonosa a Köves Slomóhoz, az EMIH vezetőjéhez köthető Brit Média Kft.)

„Mint azt bizonyára már mindenki hallotta, október 1-én – a lap tulajdonosaival fennálló föloldhatatlan ellentéteim miatt – távozom a főszerkesztői posztról és a laptól is. Utódom Rózsa Péter, a Klubrádió eddigi főszerkesztő-helyettese lesz. Immáron több mint három éve csináljuk közösen ezt az újságot. Érdemes pár mondatban erre az időszakra visszatekinteni.

Amikor e lapot átvettük, benyomásom szerint fáradt volt, csüggedtséget sugárzott, viszont valóban otthonosságot adott olvasóinak, méghozzá a megszokottság otthonosságát: a mindig minden ugyanaz otthonosságát, a mi mindig mindenről ugyanazt gondoljuk, mert egy nyelven beszélünk otthonosságát. Ez a kényelem előbb-utóbb megszokáshoz, rutinhoz, közhelyekhez vezet. Magam arra szegődtem, hogy ennek hadat üzenjek, ami konfliktusos, nehéz és hosszú folyamat volt, embert próbáló nekem és a szerkesztőségnek egyaránt. Hiszen ez olyan folyamat, amelynek keretében le kell számolnunk illúziókkal, hagyományokkal, beidegződésekkel, s ez önreflexív munka, olyan, amelynek keretében folyamatosan megkérdőjelezünk és megvizsgálunk mindent, amit korábban szilárd pontnak hittünk. Magunkat, saját munkásságunkat is. Vannak, akik erre az önreflexióra képtelenek – ők, bármilyen fájdalmas is volt ez, már nem tartoznak ehhez a közösséghez. Így formáltuk át szép lassan és közösen ezt az újságot. Megpróbáltuk egyfajta műhellyé tenni, ahol jó érzés gondolatokat cserélni, ahol senkinek nem kell tartania attól, ha másként lát dolgokat, mint a többség, mert a véleményét ugyanolyan alaposan megrágjuk, mint a sajátunkét.

Ahol különböző, de értékrendjükben nagyon is egymáshoz tartozó emberek dolgoznak, olyanok, akik szeretik a valóságfeltárás mindennél izgalmasabb kihívásait, és harcolnak minden leegyszerűsítés ellen, mert ez a világ igenis bonyolult, talán most még bonyolultabb, mint valaha. Így vált ez a közösség szellemi műhellyé. Így jelenhetett meg e lap hasábjain folytatásban Rajnai Attila szakmai remeke, Voldemort nagyúr története, az első olyan kormányzati segítséggel végrehajtott korrupciós botrány, amelynek a Fidesz-érában jogkövetkezménye is lehet. Így írhattuk a nemzet legégetőbb bajairól – az oktatás áldatlanságáról, az oktatás és a munkaerőpiac összefüggéseiről, a gazdaság helyzetéről, a társadalom fölaprózódásának és szétválásának egészen elképesztő folyamatáról – a legmagasabb színvonalú cikkeket, olyanokat, amelyek alapján a számomra mérvadó szakmai közvélemény szemében mára Magyarország egyik fontos fórumává vált a 168 Óra.

És mivel önállóan gondolkodunk és a saját utunkat járjuk, természetesen vérig sértettünk mindenkit nem csak a kormány köreiben, hanem azokéban is, akik a mi oldalunkhoz tartozónak vallják magukat. De nem biztos, hogy az a valódi ellenzéki, aki a legharciasabban csörtet. Voltak gyönyörű, megvilágosító pillanataink, amelyeket senki sem vehet el tőlünk. Ilyen volt a tavalyi konferencia Szűcs Jenő örökségéről. Aki ott hallotta Gyurgyák János beszédét, pontosan értheti azokat a dilemmákat is, amelyek a mi lapkészítésünket meghatározták. Ilyen volt a Bajnai Gordon kormányának egy évéről szóló kötet elkészítése, amely úgy kelt el már hatezer példányban, ami egészen elképesztő siker, hogy lényegében egyetlen percig sem volt kapható a boltokban. Ilyen volt számos cikk, elemzés megírása, ilyen Lampé Áginak a holland nagykövettel készített interjúja, Ónody-Molnár Dóra Lovász Lászlóval készített interjúja, Szabó Brigi elemzései, Sándor Zsuzsanna színészinterjúi, Cseri Peti beszélgetése Korda Györggyel, Buják Attila egészen elképesztő portréi és még hosszasan sorolhatnám, mert ezek mind-mind: igazodási pontok.

Egy folyamatos kihívásokat kereső és pezsgésben lévő, a szellemi restséget elutasító szerkesztőség igazodási pontjai. Egy bravúros szakmai teljesítménynél azonban egyetlen pillanatra szeretnék leragadni: Pungor Andris szerkesztette a lap elmúlt harminc évéről szóló kiadványt, amelyet áthat egyfajta finom szeretet, tapintat, méltóságteljes tisztelet az elődök iránt. Én magam csak annyit kérek, ha tehetem, hogy majdan ennek az időszaknak a szakmai teljesítményére is hasonló méltósággal emlékezzenek, és akként emlékezzetek ti is: legyen ez olyan időszak, amely egy korszak lezárásáról és egy új elindításáról szólt, amely egymást szerető és tisztelő, egymást inspiráló emberek közös kísérlete volt, hogy megteremtsenek egy a mai kort meghaladó színvonalú és e kort jóval leköröző szellemiségű lapot.

Ha akadnak is majd olyan hangok, amelyek ezt kétségbe vonnák, ne hallgassatok rájuk. Ahogy én büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem ennek a közösségnek, legyetek ti is ugyanolyan büszkék arra, hogy részt vettetek ebben a munkában. Erre, azt hiszem, kihúzhatjuk magunkat, s megalapozhatja a jövőbeli terveimet is. Köszönöm nektek, hogy e lap főszerkesztőjeként fogadtatok el, elmondhatatlanul nagy tisztesség ez nekem.”

Forrás: Hírklikk