Till Tamás ügye az igazságszolgáltatás Rubiconja lehet

Ön is így látja?

Ebben a nagy port kavaró ügyben én megint azt érzem, hogy a közvélemény és a politika nyomására az igazságszolgáltatás a populizmus foglya lett. Az egy másik történet, amit a jóérzésű ember erről az egész ügyről gondol, és más az, amit ebben az esetben a jog megenged az igazságügyi szerveknek. A legfrissebb hírek már arról szóltak, hogy az ügyészség megtalálni vélt egy kiskaput, amivel jóvá teheti egy korábbi mulasztása viharát, a rendőrség ugyanígy kapott az alkalmon, kiadtak egy elfogató parancsot, és vezetőszáron a bíró elé vitték F. Jánost, 24 évvel a tette után. Mindenki láthatta, aki a médiában nyomon követi az eseményeket.  

Akkor kinek szólt ez a gyors reagálás? 

Azon ismeretek alapján, amelyeket erről az ügyről a sajtóból eddig megtudhattunk, ez a mostani eset jó példája annak, ahogyan a szakirodalom a bírói, illetve az igazságszolgáltatás populizmusát leírja. Az elévülés értelmezésének gyors, és a törvény alapján nem igazolható változtatása alapot ad arra, hogy azt gondoljuk, a bíró az előzetes letartóztatáskor külső nyomásnak engedett. Ez a külső nyomás a politika által is gerjesztett közhangulat volt. Van egy eset, ami az embereket felzaklatja, arra azonnal reagált az igazságszolgáltatási apparátus, a különféle hatalmi ágak, a pártok, és végül a jogalkotók azonnal felléptek, hogy ki-ki a maga helyén jó pontokat tudjon bezsebelni. Attól függetlenül, hogy az érvényben lévő jogi kódexek amúgy mit írnának elő. Az is aggályos, ha a törvényhozó a közvélemény pillanatnyi állapota szerint módosítja a törvényeket, de sokkal súlyosabb az, ha az igazságszolgáltatás hasonló okból, igazolhatatlanul átlépi a jog határait.  

Ezzel a legtöbb esetben mégsem kerülnek szembe a meglévő jogszabályokkal.

A populista jogalkotást és a jogalkalmazást azért kell bírálni, ha azt rövidtávú politikai érdekből, alkalmazzák. A rövidtávú gondolkodás segítheti a hatalompolitikai célokat, de hosszú távon szembekerülhet bizonyos régen kialakult büntetőjogi elvekkel, olyanokkal, amelyek nem a megtorlást, a bosszút helyezik előtérbe, hanem az elrettentést, az elkövető nevelését szolgálják – és így hosszú távon hasznára válnak a társadalmi fejlődésnek. Más a helyzet, ha a közvélemény jó érzését felkavaró ügyek nyomán kialakul egy legitim vita, de a „statáriális” törvénymódosítás nem erről szól. A szokásos társadalmi felháborodást meglovagolva Magyar Péter, aztán többi politikus is – „vérszagot” érezve – megtorlást sürgetett, amire persze a miniszterelnök és a törvényhozó is válaszolt, hogy az ő hangjuk is hallatszon. A polgári bíróságok gyakorlatában is találunk példát arra, hogy a bíróság a bizonyítékok különösebb átgondolása és mérlegelése nélkül hoz döntést országos nyilvánosságot kapott ügyben. 2010 táján a Pécsi Ítélőtábla kimondta, hogy polgári jogi értelemben az emberölést elkövető fiatalkorúak szülei is felelősek a bűncselekményért, mivel az elkövetők nevelése során nem úgy jártak el, ahogyan az adott helyzetben általában elvárható lett volna. Mindezt a nagy felháborodást látva, úgy jelentette ki a bíróság, hogy nem tartotta szükségesnek a bizonyítási eljárást lefolytatni arról, miként is nevelték valójában a gyerekeket a felelősnek nyilvánított szülők? A bírói kar bizonyos tagjainak ezt a „behódoló” attitűdjét nevezem bírói populizmusnak. 

Ez talán egyik oldalról kifogásolható, a másik oldalon megfelel a közvélemény elvárásainak. 

Igen, de ezt nem hoznám fel mentségként. A populista attitűd kialakulására és elterjedésére a bírói karon belül persze lehet magyarázatot találni, de az olyan döntésekre, amelyek jogi indokolása erősen kifogásolható, ez nem mentség.  Ha a terjedő bírói populizmus okait keressük, nem kell messzire mennünk. Az ítélkezési populizmus terjedése és intenzitása egyenesen arányos a magyarországi politikai populizmus megjelenésével és erősödésével. Ez utóbbi az elmúlt 15 évben egyre erősödő módon van jelen, és az elmúlt években érte el eddigi csúcspontját. A politika egyre inkább meglovagolja azokat a témákat, amelyekkel hatni lehet az állampolgárok érzelmeire, és mára uralkodóvá vált az a kormánypárti törekvés, hogy a politikát a „nép” nevében az „elit” bizonyos köreivel szembeni harcként, sőt háborúként ábrázolja. E populizmusnak természetes képződményei a büntetőn jogalkotás területén megnyilvánuló törekvések a „három dobás” törvénytől kezdve a jogos védelem kiterjesztésén át, a tizennégy év alatti elkövetők büntethetőségéig. 

Lássuk be, a politika nem csupán közvetett szerepet játszik az igazságügyi szereplők körében tapasztalható populizmus kialakulásában…

Néha direkt módon is jelzi, hogy milyen ítélkezést várna el a bíráktól, milyen vádemelést az ügyészektől, melyik politikust vezessék vezetőszáron, kamerák előtt, a bíróságra. Szóval, ha a bírákról is beszélünk, nyugodtan érthetjük ezt tágabb értelemben is. Hallottunk nyilvános nyilatkozatot a miniszterelnöktől, amikor úgy vélte, a Kúria a bankok oldalára állt. A politikailag Veszprémben érdekelt Navracsics miniszter levelet írt a Cozma ügy kapcsán, Rogán Antal a Facebookon posztolt Eva Rezesova szerinte felháborító házi őrizetéről. Amennyiben a hatalom a kisemberek védelmezőjeként tünteti fel magát, akkor azok a bírák, akikben ilyen jellegű késztetések egyébként is munkálkodnak, megerősítve érezhetik magukat, ha a döntéseiket a jogi szakma szempontjainak figyelmen kívüli hagyásával, de a közvélemény látható megnyilvánulásaira tekintettel, annak megfelelve hozzák meg. A kialakult hangulatban joggal érezhetik, hogy csak nyerhetnek azzal, ha kukacoskodó jogászkodás helyett „megnyugtató” döntéseket hoznak. Ennek a negatív következményeit talán nem kell részletezni: azon túl, hogy fenyegeti a jogállamiság és a törvény előtti egyenlőség érvényre jutását, a populista ítélkezés nem tudja ellátni lényegi funkcióját egy bonyolultan működő, több szempontból összetett politikai közösségben. Eltűnik a szakmai autoritása, ezáltal hosszabb távon a közmegítélése is romlani fog.

Az igazságszolgáltatási populizmus szerencsére jelenleg még nem uralkodó gyakorlat.

„Csupán” egy figyelmeztető veszély! Számos bíró komolyan veszi hivatali esküjét, amely nemcsak „békeidőre” szól, hanem azokra az esetekre is, amikor szakmai tudása és legjobb lelkiismerete alapján meghozott döntése közfelháborodást vagy politikai támadásokat válthat ki. A kérdés csak az, hogy a jövőben a bírói kar melyik része kerül az ítélkezési gyakorlatot meghatározó pozícióba, ami korántsem lesz független a politikai helyzet alakulásától. A Till-ügyben most látott rendőri-ügyészi-bírói populizmus egyrészt nem azonos a társadalmi problémákra érzékeny, következmény-orientált ítélkezéssel, hanem pusztán a felszínen igyekszik sikert aratni, és a közönség elsődleges reakcióinak kíván megfelelni. Természetesen nem kifogásolható, ha a bírói gyakorlat nem szakad el a társadalom értékítéletétől, azonban ez az értékítélet nem azonosítható minden további nélkül a közvélemény „tetszési indexével”. 

Tehát ezek a mostani látványos lépések kizárólag a közvélemény megnyugtatásának szóltak?

Egészen biztosan. Mindenki láthatja, hogy a rendőrség a helyén van, azonnal teszi a dolgát. Amikor itt tartunk, akkor már elég nagy a baj. A politika közvetlenül befolyásolja az igazságszolgáltatás működését, a populizmus pedig elhomályosítja mind az ügyészség, mind a bíróság tisztánlátását. A rendőrség és az ügyészek hibázhatnak – megengedve, de nem elfogadva! – ám a bíró, amennyiben a sajtóértesülések pontosak, most is azzal a kitétellel döntött az előzetes letartóztatás mellett, hogy az eljárásnak ebben a fázisában „nem vizsgálhatja”, elévült-e az elé állított személy büntethetősége, vagy nem. Azt majd a perben eldönti az illetékes bíróság. Nem tételezem fel egyetlen bíráról sem, hogy ne tudná: a bíróságnak vizsgálnia kell az előzetes letartóztatáskor, hogy fennáll-e a megalapozott gyanú a letartóztatni indítványozott személlyel szemben. Ebbe a vizsgálatba beletartozik, hogy gondolja végig az esetleges elévülés lehetőségét is. 

Ezt az „óvatos kitérést” tekinti felróható döntésnek?

Előre bocsátom: mélyen elítélem F. János tettét – ha annak idején valóban ő követte el a gyilkosságot. Nem erről beszélek. Ha bevisznek egy nyolc éves gyereket bárhol a bírák elé, mert kirabolt valakit az utcán, akkor a bíró nem azon kezd el töprengeni, hogy fennállnak-e a letartóztatás feltételei, megszökhet-e, vagy elrejtőzhet. Csak egyet tehet: nem tartóztatja le, mert életkori okok miatt nem büntethető. A jog pontosan eligazítja az igazságszolgáltatás embereit, hogy ki kerülhet a bíróságra, és kivel szemben nincs helye az eljárásnak. Most nem ezt vizsgálták, a közvélemény „ítéletével” egybehangzó döntés született, ami véleményem szerint szakmailag teljesen tarthatatlan. Azt kellett volna eldönteni, hogy az alkalmazandó büntető törvény szerint elévült F. János tette, vagy ha nem, azt mire alapozza az ügyészség. 

Mennyiben szól ez az egész ügy a jogrendszer hibáiról és mennyiben a nyomozati szervek mulasztásáról? Érdekelne a véleménye. 

Napok óta arról folyik a közbeszéd, hogy szabad-e belenyúlni a Btk.-ba napi politikai szempontok alapján. Szabad-e az elévülés szabályait ilyen mértékben és ennyire átgondolatlanul megváltoztatni? A bűnügyekkel kapcsolatos jogi eljárások kutatójaként nemet kell erre mondanom. Van az a szabály, amely szerint az elévülést a tettes személyétől függetlenül, a paragrafusok szellemében kell kiszámolni. Ha a fel nem kutatott nagykorú tettes, aki minősített emberölést követett el, s valamikor mégis előkerül, akkor az akár életfogytig tartó börtönbüntetését le kell töltenie, az eltelt évek ez alól soha nem mentesítik, legfeljebb enyhítő körülményként jöhetnek szóba. Ha a tettes fiatal korában követi el akár a legbrutálisabb gyilkosságot, a kiszabható büntetés legfeljebb 15 év lehet. Ezt ma már a Till-ügy kapcsán mindenki tudja. Most maga a kormányzat is tett egy „beismerő vallomást”. Az első módosítási javaslat indokolásában azt írták, hogy „kiegészítik” a Btk.-t, ami jogászi nyelven annyit jelent: eddig úgy volt jogszerű, hogy a fiatalkorú tettes által elkövetett minősített emberölés elévülhet, de „azt akarom, hogy ezentúl másként is lehessen”. Valószínűleg ezt követően jöttek rá arra, hogy ez a változat ellentmond a saját retorikájuknak, illetve az ügyészség új tartalmú értelmezésének, így az újabb módosítási tervezet indokolása már úgy szól, hogy a joggyakorlatban „esetlegesen felmerülő jogértelmezési bizonytalanság” miatt kellett pontosítani a szövegen. Ahogyan azonban a módosítás szövegéből is kiderül, az eddigi szabályozás nem volt bizonytalan: a kérdéses cselekmény elévült. 

Az általunk korábban megkérdezett bíró és ügyvéd egybehangzóan attól óv, hogy egy ilyen beavatkozáshoz a fiatalkorúakra vonatkozó teljes jogszabály-rendszert át kell vizsgálni.    

Harmóniát kell teremteni a teljes kódexen belül. Azért, mert valaki tizenhat évesen megölt egy kisgyereket, nem lehet a fiatalkorúakra vonatkozó valamennyi speciális jogszabályt eltörölni. Előbb arról kérdezett, hogy a jogrendszer hibája, vagy a nyomozók mulasztása vezetett ide? Azt nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy a holttest felfedezése és a nyomozás újbóli megindulásakor az ügyészség és a rendőrség ne egyeztetett volna. Az ilyen gyermekgyilkossággal kapcsolatos nyomozások fokozott ügyészi felügyelet alatt zajlanak. A rendőrök minden lépést egyeztetnek az ügyészséggel, és arról sem dönthetnek a saját szakállukra, hogy lezárják-e az aktát, megszüntetik-e az eljárást, vagy sem. 

Egy gyerekkori botlás ezek után tönkre teheti valakinek az egész életét?

Egy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést nem neveznék „gyerekkori botlásnak”, még akkor sem, ha F. János mára rendezett életet él, családja, vállalkozása van, és azóta sem került összetűzésbe a törvénnyel. Ha az emberölést nem lehet bizonyítani, más bűncselekmény akkor is a terhére róható lehet. Ha most tagadja az emberölés elkövetését, akkor a hatóságokra hárul annak bizonyítása, hogy mégis ő volt az elkövető. Mivel van az ügyben beismerésnek tekinthető vallomása, a hatóságnak is könnyebb lehet a dolga a bizonyításnál, de konkrétumot nem tudok mondani a teljes ügy ismerete nélkül.  

Tételezzük fel, hogy elindul egy újabb bírósági eljárás, ha ott olyan bírák kezébe kerül az ügy, akiket nem befolyásol a közhangulat, és felmentik F. Jánost. Mi lesz a meghurcolásával? Az esetleg bebukó vállalkozásával?

Akkor mindezért beperelheti az államot, kártérítést és kártalanítást követelhet a meghurcolása miatt, a vagyoni károkért, a pszichés sérelmekért, illetve a letartóztatásban töltött időért. Azt nem tudom, hogy tényleg él-e majd ezzel a lehetőséggel, amikor a közvélemény szemében ő a „gyilkos”, akkor is, ha esetleg felmentik. Egyébként az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Ha mégis kiderül róla, hogy a gyilkosságban ártatlan, mert nem önszántából tette a beismerést, és nincsenek sem DNS-alapú, sem rá valló más bizonyítékok, akkor az egész Till-ügy eddigi kezelése a populista igazságszolgáltatás tankönyvi példája lesz. Úgy fogják emlegetni, mint az igazságszolgáltatás Rubiconját: amit egyszer átlépünk, azt majd legközelebb is meg lehet tenni.